A billentyűzet számítógéphez csatlakoztatása (#5)

 Frissítve: 2020 november 19.

Miről szól ez a cikk?
Ismerkedjünk meg a billentyűzet számítógéphez csatlakoztatásának módjaival és a csatlakozók típusaival!

Tartalomjegyzék

Ha a billentyűzetet a számítógéptől különálló eszközként használjuk, akkor valamilyen módon meg kell teremtenünk közöttük az összeköttetést. Ezen a téren ma már egyszerű dolgunk van, mivel a korábban elterjedtnek számító csatlakoztatási módok helyett más kényelmes megoldások közül is választhatunk. Ezek előnye a könnyebb, kevesebb odafigyelést igénylő kezelés, a rossz csatlakoztatás lehetőségének kizárása, illetve az ún. hot-plug használat. No, de nézzük miről is van szó!

1. A csatlakozás módjai

A billentyűzetet vezetékkel vagy vezeték nélkül csatlakoztathatjuk a számítógéphez. Mindkét megoldás feladata a jelek átvitelének biztosítása a számítógép és a billentyűzet között.

Álljunk meg egy szóra!
Az első vezetéknélküli átvitelhez a szórakoztató elektronikában már alkalmazott infravörös fényt használták fel – IrDA (Infrared Data Association) szabvány néven. Az adó-vevőnek 1 méteren belül kellett lennie, és nem ártott, ha egyenes rálátás volt a kettő között. Minden hátránya ellenére, nagyon kényelmes és megbízható módszer volt, alkalmazását a Bluetooth és más rádiófrekvenciás átviteli szabványok szorították ki.

2. Az apa és az anya csatlakozók megkülönböztetése

Mielőtt a csatlakozók leírásába belevágnánk, fontos tisztáznunk az apa-anya csatlakozó fogalmakat! Apa csatlakozó a billentyűzet kábelének végén lógó dugó, megfelelő számú érintkezővel, amit csatlakoztatáskor be kell dugnunk az anya aljzatba, ami a számítógép házán elhelyezett, megfelelő számú réssel rendelkező foglalat.

A vezetéknélküli csatlakozás esetén az adapter az apa, amelyet a számítógép házán kialakított anya aljzatba kell bedugnunk.

Az egyes csatlakozókat nemzetközi és hazai szabványok írják le, amelyek mind fizikai, mind elektronikus szempontból rögzítik a követelményeket.

3. A port elnevezés

A számítástechnikában elterjedt az angolszász eredetű szavak használata. Így van ez a billentyűzet csatlakozók esetében is. Jegyezzük meg, hogy a számítógépen található mindenféle dugaszoló aljzat, röviden dugalj, csatlakozó idegen neve port.

A szóhasználat nem véletlen, mivel a port, porta, kapu szavak utalnak a számítógép külvilág felé történő kapcsolatára, csatlakoztathatóságára, a gép-gép, gép-ember közötti kapcsolat megteremtésére.

4. A vezetékben futó jel típusa

Az apa csatlakozóban és az anya aljzatban számos– az összetartozó apa-anya esetén egyforma számú – tű és/vagy érintkező található.
Felmerülhet bennünk, hogy miért van szükség több, eltérő számú érintkezőre a csatlakozón, és azzal egyező számú vezetőszálra a kábelben? Azért, mert a vezetékeken eltérő feladatú jeleket kell továbbítani. A különböző vezetékek háromféle célú jel továbbítását biztosítják: vezérlőjelet, adatot vagy tápellátást.

A jeleket elektromos áram hordozza, de terjedőben vannak az optikai, vagyis a fény továbbításán alapuló eszközök is.

5. A csatlakozók típusai

Ismerkedjünk meg először két, kizárólag vezetékes kivitelű, ma már egyre ritkábban használt csatlakozótípussal!

Álljunk meg egy szóra!
Ez a lila/zöld kétszínű csatlakozó okozhat némi zavart. Igen, jól gondoljuk, ide VAGY a billentyűzetet, VAGY az egeret csatlakoztathatjuk. Nyilván a másik eszközt más módon kell csatlakoztatnunk. Ugyanakkor kapható olyan adapter, amelynek egyik végét ebbe a lila/zöld színű PS/2 aljzatba kell dugnunk, a másik oldalon pedig kettéválik a kábel, egy-egy lila és zöld PS/2 anya csatlakozóra.
Jegyezzük meg, csak billentyűzet és egér csatlakoztatható a PS/2 aljzatba!

Következzen a legelterjedtebbnek számító port!

Álljunk meg egy szóra!
Az USB csatlakozónak ma már több szabványa, így apa-anya formája is van, ezek a billentyűzet csatlakoztatása szempontjából nem feltétlenül egyenrangúak, vagyis nem mindegyiket használhatjuk a billentyűzet csatlakoztatására. Ezzel a problémával egyre ritkábban szembesülünk, de ha mégis, keressünk a billentyűzet számára másik aljzatot.

6. A hot-plug tulajdonság

A hot-plug (hotplág), jelentése magyarul kb. működés vagy bekapcsolt állapot közbeni csere, egy eszköznek a berendezés működése közbeni csatlakoztatásának és a csatlakozás bontásának lehetőségét jelenti. Ennek a tulajdonságnak köszönhetően a bekapcsolt állapotban történő csatlakoztatás az eszköz azonnali használatba vételét eredményezi (észrevétel, eszközkezelők betöltése és/vagy frissítése, alapértelmezett beállítások végrehajtása). Az ezzel a képességgel NEM rendelkező berendezéseket az eszköz csatlakoztatása előtt ki kell kapcsolni. Sok számítógépes eszköznél, így a mai billentyűzeteknél is alkalmazott szabványos lehetőség ez.

A régi PS/2 csatlakozó még nem rendelkezett ezzel a képességgel. Ebből az következik, hogy ha egy PS/2 billentyűzetet kihúzunk a működő számítógépből, akkor azt, vagy egy másikat visszadugva, a rendszer nem fogja észlelni a jelenlétét, vagyis nem fog működni (ez érvényes a PS/2 csatlakozójú egérre is). Ahhoz, hogy a cserét érzékelje a számítógép, azt újra kell indítanunk.

Álljunk meg egy szóra!
A hot-plug képesség a csatlakozót leíró szabványtól függ: a PS/2 szabvány nem ruházza fel az anya aljzatot ezzel a képességgel, tehát az aljzat nem rendelkezik olyan elektronikai megoldással, amely biztosítaná a számítógép bekapcsolt állapotában a billentyűzet/egér cseréjét.

Ezzel szemben az USB csatlakozás szabványban rögzített képessége a hot-plug működés, vagyis a számítógép működő állapotában cserélhetők az USB eszközök.

Az USB csatlakozásból fakadó előnye, hogy egy számítógéphez több billentyűzetet csatlakoztathatunk. Nyilván egyszerre is gépelhetünk velük, bár ez inkább mókás mint hasznos. Azonban adódhatnak olyan helyzetek, amikor eltérő időben, váltogatva szeretnénk több billentyűzet használni – ennek semmi akadálya.

Tipp: Ez igaz az egérre, és minden más USB eszközre is. Az már az operációs rendszer beépített, valamint az eszközök kezelőprogramjain múlik, hogy az azonos típusú eszközök együttes használata ne okozzon konfliktust a rendszer működésében.

6. A csatlakozók kezelése

A PS/2 eszközöket a számítógép kikapcsolt állapotában csatlakoztassuk, míg az USB hot-plug tulajdonsága miatt erre már nem kell figyelnünk.

Sem a PS/2, sem az USB apa dugója nem dugható be fordítva az anya aljzatba. Tehát, ha nehezen megy a csatlakozás, ne erőltessük, mert az apa érintkezők elgörbülését, vagy az anya foglalat törését idézhetjük elő. A megfelelő csatlakoztatásra főleg a hordozható számítógépek esetén kell nagyon ügyelnünk, mert egy ilyen sérülés magas javítási költséget eredményez. Mivel az anya foglalatok az ún. alaplapra integráltak, törés esetén mehet a szervizbe az alaplap. Nagy eséllyel utána a kukába.

Ha nem férünk az aljzathoz, vagy nem látjuk jól, akkor a PS/2 apa dugót forgatva próbáljuk az aljzathoz tolva bedugni. Az USB apa csatlakozó tetejére általában belegravírozzák az USB szabvány jelét, ennek kell felfelé néznie a sikeres csatlakoztatáshoz. Persze ez nem biztos, mivel számos eszközben 90 vagy 180 fokkal elfordítva helyezik el a csatlakozót. Nemsokára azonban ez a probléma is megoldódik, mivel az USB 3.1 szabvány részeként kifejlesztették az ún. Tpye-C csatlakozót, amely egy szimmetrikus, a korábbiaknál kisebb méretű dugót és aljzatot jelent.

A billentyűzet hibás működését tipikusan a kilazuló apa dugó szokta okozni. Ha nem reagál a billentyűzet a leütésekre, erre gondoljunk először!

7. A vezeték jellemzői és kezelése

Sokat nem szoktunk törődni a billentyűzet vezetékével, elfogadjuk létét, esetleg rövidnek tartjuk, ha ölbe helyezett billentyűzettel szeretnénk gépelni. A mai jó minőségű vezetékek nem csak továbbításra használt vezetőket, hanem árnyékolást, erősítő és védő burkolatot is tartalmaznak. Ha meghajlítunk egy vezetéket, akkor érezni fogjuk, hogy többé-kevésbé ellenáll a hajlításnak, a törésnek és húzásnak, nem hajlandó hurkásodni. A billentyűzet felöli végén többnyire törésgátlót és/vagy a felesleges vezeték elrejtésére szolgáló a billentyűzeten kiképzett vájatot is találunk.

A vezeték külső borítása többnyire műanyag, vagy még azt borító szövetharisnya. Újabban egyfajta extraként színes, festett, mintás, ultraibolya fényben és/vagy LED-es fényfüzérrel világító harisnyával is találkozunk. A jó minőségű vezeték a billentyűzet árára is hatással van.

A vezeték különösebb karbantartást és tisztítást nem igényel, ugyanakkor érdemes figyelni arra, hogy a billentyűzetet ne forgassuk rendszeresen, ne tekeredjen a kábel. Próbáljuk elkerülni a billentyűzet kábelen lógatását, a kábel megtörését, nehéz tárgyak ráhelyezését. Ez utóbbi problémára, mármint a hosszú kábel feszülésére megoldás a kábelnek az asztalra ragasztható kábelrendezőn, kábelvezetőn keresztüli átvezetése.

8. Toldó, elosztó és átalakító adapterek

Ha a billentyűzet vezetéke rövidnek bizonyul, akkor meghosszabbítására ún. billentyűzet-toldót vehetünk, vagy bevethetjük az ún. USB hosszabbító kábelt is. A hosszabbítással azonban vigyázzunk, ne növeljük a végtelenségig a kábel hosszát, mivel a vezetéknek ellenállása van, csökken a jel erőssége, vagyis bizonytalan lesz vagy ellehetetlenül a jelek átvitele! Ergo a szobát még igen, a kertet azonban ne próbáljuk áthidalni – természetesen ez utóbbira is van azonban professzionális megoldás.

USB-s billentyűzet esetén a billentyűzet-toldó által biztosítottnál nagyobb távolság áthidalására az ún. USB elosztót használjuk. Tíz méternél nagyobb távolság vezetékes áthidalására már speciális eszközöket kell használnunk speciális kábellel.

Billentyűzet elosztóra például akkor van szükségünk, ha a számítógép 1 db PS/2 anya aljzatot tartalmaz, és nekünk 1-1 db apa PS/2 csatlakozójú billentyűzetünk és egerünk van. A megoldás egy PS/2 elosztó, amelynek egyik végén 1 db apa PS/2 dugó, másik végén 2 db anya PS/2 aljzat található.

USB csatlakozójú billentyűzet esetén is kifuthatunk a szabad USB anya aljzatokból – ez a helyzet leginkább hordozható számítógépnél vagy okoseszköznél állhat elő. Ezen USB elosztóval segíthetünk. Nevesebb gyártók ún. dokkolóállomással lephetik meg vásárlóikat, amelyen további USB aljzatokat találunk eszközeink számára.

Előfordulhat, hogy a billentyűzet apa csatlakozója vagy a számítógép anya aljzatai nem teszik lehetővé a billentyűzet közvetlen csatlakoztatását. Ezen problémára jelentenek megoldást az átalakító adapterek. Léteznek a régi és az új szabványokhoz illeszkedő átalakítók, mint például a DIN-miniDIN-PS/2-USB átalakítók különféle kombinációi, vagy az USB szabványon belül megtalálható eltérő dugók és aljzatok közötti átalakítók: USB-A/B, miniUSB, microUSB, USB-C.

VÉGE.

Infopanel
Készült: 2019 augusztus 18.
Szint: kezdő, ECDL: M01/S1/1.2.3
Kategória: Számítógépes alapismeretek → Számítógépek és eszközök → Hardver → Billentyűzet

Mennyire találtad hasznosnak ezt a cikket?

Válassz egy csillagot!

Szavazatszám: 9, Átlag: 3.3

Még nem szavazott senki! Legyél az első, aki értékeli ezt a bejegyzést!

Sajnálom, hogy ez a cikk nem volt hasznos számodra!

Segíts nekem, hogy jobb legyen ez a cikk!

Írd le, mit hiányolsz ebből a cikkből!

Email
Twitter
Facebook
Nyomtat