Frissítve: 2021 augusztus 10.
Miről szól ez a cikk?
Ezen az oldalon a Microsoft Excel különböző verzióihoz készített gyakorlati feladatok tartalomjegyzékét találjuk. A feladatok között találunk alapszintű és haladó tudást feltételező példákat, amelyek illeszkednek az ECDL különböző szintű vizsgáihoz. A feladatok forrása vagy saját kútfő, esetleg küldött/kért feladat, vagy valamilyen statisztikai oldal, illetve az ECDL Táblázatkezelés és a Fejlett táblázatkezelés modulokhoz kiadott vizsgapéldatárak.
Tartalomjegyzék
Az alábbi feladatok az Excel alapszintű és haladó ismeretét feltételezik, nehézségi szintjük az ECDL Base, Standard és Advanced vizsgák elvárásaihoz igazodnak.
A feladatokhoz, feladatcsoportokhoz magyarázatot, megoldási menetet, esetenként videókat, kiegészítőket és összefoglalókat is készítettünk. A feladatokhoz kapcsolódó anyagok (munkafüzetek, képek, statisztikák) letöltését is biztosítottuk.
Mivel honlapunk vak- és gyengénlátó olvasóinkhoz is szól, ezért a feladatokat először a billentyűzet használatával oldjuk meg. A számukra készített feladatokat tartalmazó cikkek sorszámát a 🦯 (fehér bot), míg a látók számára készítettekét a 👁 (szem) emojival egészítettük ki. Természetesen, ahogy időnk engedi, mindkét megoldást elkészítjük.
1. Alapszintű gyakorlati feladatok
Az itt található gyakorlati feladatok az ECDL Base és Standard szintek vizsgakövetelményeihez igazodnak.
- feladat: Bérsofőr gépjárműhasználata (#183🦯).
Ebben a feladatban egy bérsofőr gépjárműhasználattal kapcsolatos útnyilvántartását készítjük el.
A gyakorlat során készítünk egy másolatot a munkafüzetről, töröljük a felesleges sorokat, kiegészítjük a táblázatot a szükséges feliratokkal, képletekkel, ezt követően megformázzuk a táblázatot, beállítjuk az oldaljellemzőit, végül exportáljuk azt PDF formátumban.
Tudásterületek: abszolút hivatkozás, adatrögzítés, aktív cella áthelyezése, exportálás PDF és TXT formátumban, képlet sokszorosítása, képletkészítés, másolás kivágás és beillesztés, menüszalag kezelés, munkafüzet megnyitása és mentése más néven, munkalap kezelés, nyomtatás, nyomtatási terület beállítása, oldalbeállítás, táblázat formázása, tartományok kijelölése.
Függvények: ÁTLAG, DARAB2, DARABTELI, FKERES, MAX, MIN, SZUM.
2. Alapszintű gyakorlati feladatok ECDL vizsgafeladatok felhasználásával
Az itt található gyakorlati feladatok forrása a 2019 március 1-től érvényes ECDL Táblázatkezelés Vizsgapéldatár című kiadvány, amely a 2019 február 1-től érvényes ECDL Táblázatkezelés Syllabus 6 című tanmenethez készült. A vizsgapéldatárban található feladatokból szemezgettünk, azokat átszerkesztettük, módosítottuk, könnyebbé vagy nehezebbé tettük.
- feladat:
3. Alapszintű gyakorlati feladatok Eurostat statisztikák felhasználásával
Az itt található gyakorlati feladatok az ECDL Base és Standard szintek vizsgakövetelményeihez igazodnak. A gyakorlati feladatokat az Eurostat oldala által közölt statisztikák alapján állítottuk össze. Mindegyik feladat a megjelölt adatforrás alapján készült táblázatból, alapvető statisztikai számításokból és egy diagram elkészítéséből áll, a táblázat és diagram formázása mellett. A feladatok között találunk adatforrás importálást, adatrögzítést, és különféle formátumú exportot gyakoroltató példákat is.
- feladat: Eurostat: A feldolgozott tej felhasználási arányai 2018-ban (#178🦯). Az Eurostat adatai alapján 2018-ban 156,8 millió tonna tejet állítottak elő az Európai Unióban (EU): 10,3 millió tonnából sajt, 2,4 millió tonnából vaj és más zsírtartalmú termék („sárga termékek”) készült. A sajt és a vaj előállításához az előállított tej kétharmadát (67%) használták fel. Ebben a gyakorlati feladatban a statisztikából származó adatokból táblázatot készítünk egy új munkafüzetben, majd megformázzuk azt, kiegészítjük egy infografikával és egy diagrammal, amit exportálni fogunk PDF formátumban. Tudásterületek: abszolút hivatkozás, adatrögzítés, aktív cella áthelyezése, diagram készítés és formázás, exportálás PDF formátumban, kép beszúrása és formázása, képlet sokszorosítása, képletkészítés, másolás kivágás és beillesztés, menüszalag kezelés, munkafüzet megnyitása és mentése más néven, munkalap kezelés, nyomtatás, oldalbeállítás, oszlopok és sorok kezelése, százalékszámítás, táblázat készítés és formázás, tartományok kijelölése. Függvények: SZUM.
- feladat: Eurostat: A feldolgozott tej felhasználási arányai 2018-ban (#179🦯). Az Eurostat adatai alapján 2018-ban 156,8 millió tonna tejet állítottak elő az Európai Unióban (EU): 10,3 millió tonnából sajt, 2,4 millió tonnából vaj és más zsírtartalmú termék („sárga termékek”) készült. A sajt és a vaj előállításához az előállított tej kétharmadát (67%) használták fel. Ebben a gyakorlati feladatban a statisztikából származó adatok alapján elkészített táblázaton alakítunk, majd megformázzuk azt, kiegészítjük egy infografikával és egy diagrammal, amit exportálni fogunk PDF formátumban. Tudásterületek: abszolút hivatkozás, adatrögzítés, aktív cella áthelyezése, diagram készítés és formázás, exportálás PDF formátumban, kép beszúrása és formázása, képlet sokszorosítása, képletkészítés, másolás kivágás és beillesztés, menüszalag kezelés, munkafüzet megnyitása és mentése más néven, munkalap kezelés, nyomtatás, oldalbeállítás, oszlopok és sorok kezelése, százalékszámítás, táblázat készítés és formázás, tartományok kijelölése, transzponálás. Függvények: SZUM.
- feladat: Eurostat: Európa országainak népessége 2008-2019 (#180🦯). Most egy olyan Eurostat statisztikát használunk fel a gyakorláshoz, amely az EU tagállamok, valamint a társult, társulni kívánó, jelenleg már kilépett (GB) és összehasonlításképpen néhány szomszédos ország lakosainak számát mutatja a 2008-tól 2019-ig terjedő 12 évben. A gyakorlat során a statisztikából származó táblázatot rendbe tesszük, majd készítünk egy segédtáblázatot a V4 országainak adataiból, ezt követően megformázzuk mindkét táblázatot, végül exportáljuk a főtáblázatot PDF formátumban. Tudásterületek: #HIÁNYZIK hibaérték, adatrögzítés, aktív cella áthelyezése, diagram készítés és formázás, exportálás PDF formátumban, képlet sokszorosítása, képletkészítés, keresés és csere, másolás kivágás és beillesztés, menüszalag kezelés, munkafüzet megnyitása és mentése más néven, munkalap kezelés, nyomtatás, oldalbeállítás, oszlopok és sorok kezelése, relációs operátorok, sorba rendezés, táblázat készítés és formázás, tartományok kijelölése. Függvények: ÁTLAG, ÁTLAGHA, SZUM, SZUMHA.
- feladat: Eurostat: A V4 országainak lakosságszáma 2008-2019 között (#181🦯). Most egy olyan Eurostat statisztikát használunk fel a gyakorláshoz, amely az EU tagállamok, valamint a társult, társulni kívánó, jelenleg már kilépett (GB) és összehasonlításképpen néhány szomszédos ország lakosainak számát mutatja a 2008-tól 2019-ig terjedő 12 évben. A gyakorlat során a statisztikából kiemeljük a V4 országainak adatait egy új munkalapra helyezve, kiegészítjük azt néhány számítással, ezt követően megformázzuk a táblázatot, végül készítünk egy diagramot és exportáljuk PDF formátumban. Tudásterületek: abszolút hivatkozás, adatrögzítés, aktív cella áthelyezése, arányszámítás, diagram készítés és formázás, exportálás PDF formátumban, képlet sokszorosítása, képletkészítés, keresés és csere, másolás kivágás és beillesztés, menüszalag kezelés, munkafüzet megnyitása és mentése más néven, munkalap kezelés, nyomtatás, oldalbeállítás, oszlopok és sorok kezelése, relációs operátorok, sorba rendezés, táblázat készítés és formázás, tartományok kijelölése. Függvények: HA, SZUM.
- feladat: Eurostat: A munkanélküliek aránya a 15-74 éves munkaképes lakosság arányában, az EU országaiban, 2018-2019-ben (#201🦯). Ehhez a feladathoz egy olyan Eurostat statisztikát használunk fel a gyakorláshoz, amely az EU tagállamok, valamint a társult, társulni kívánó, jelenleg már kilépett (GB) és összehasonlításképpen néhány szomszédos ország munkanélkülieinek arányát mutatja a 15-74 éves munkaképes lakosság arányában, a 2018-2019 években. A gyakorlat során az adatokat tartalmazó táblázatot kiegészítjük néhány számítással, megformázzuk és exportáljuk PDF formátumban. Tudásterületek: abszolút hivatkozás, adatrögzítés, aktív cella áthelyezése, exportálás PDF formátumban, képlet sokszorosítása, képletkészítés, másolás kivágás és beillesztés, menüszalag kezelés, munkafüzet megnyitása és mentése más néven, munkalap kezelés, nyomtatás, oldalbeállítás, oszlopok és sorok kezelése, relációs operátorok, sorba rendezés, táblázat készítés és formázás, tartományok kijelölése. Függvények: ÁTLAG, DARABTELI, HA, MAX, MIN.
- feladat: Eurostat: A jövedelmi szegények aránya a 2010-es években (#202🦯). Most egy olyan Eurostat statisztikát választottunk a gyakorláshoz, amely a súlyosan anyagilag nélkülöző állampolgárok arányát mutatja az EU lakosságán belül, a 2010-es években. A nagyon egyszerű gyakorlat során az adatokat tartalmazó táblázatot megformázzuk, majd készítünk egy grafikont, amit végül PDF formátumban exportálunk. Tudásterületek: aktív cella áthelyezése, diagram készítése és formázása, exportálás PDF formátumban, másolás kivágás és beillesztés, menüszalag kezelés, munkafüzet megnyitása és mentése más néven, munkalap kezelése, nyomtatás, oldalbeállítás, oszlopok és sorok kezelése, táblázat készítés és formázás, tartományok kijelölése. Függvények: nincs.
- feladat: Eurostat: A tömegközlekedésre fordított államháztartási kiadások a GDP arányában (#?). Készülőben…
- feladat: Eurostat: A hosszú távú bevándorlók száma az EU országaiban 2007-2018 (#?). Készülőben…
4. Diagramkészítő gyakorlati feladatok Eurostat statisztikák felhasználásával
Az itt sorakozó gyakorlati feladatok a kezdő és haladó szintű diagramkészítést gyakoroltatják. Az adatok forrása az Eurostat oldala, amely naponta több alkalommal is közöl látványos diagramokat és infografikákat. A feladatokhoz kész táblázatokat mellékeltünk, amelyek alapján kell elkészíteni az előírt tulajdonságokkal bíró diagramokat, feladattól függően a munkalap adott helyén vagy egy külön diagramlapon. A formázás minden esetben az oldaljellemzők beállításával és PDF exporttal zárul.
- feladat:
5. Adat-, lista- és táblázatkezelő gyakorlati feladatok
Az itt sorakozó kezdő és haladó gyakorlati feladatok az Excel adat- és listakezelő funkcióinak használatát gyakoroltatják. Ide tartoznak az Adatok lapfül szolgáltatásai, a sorba rendezés, a szűrés, az import és export funkciók, a lekérdezések és az adateszközök.
- feladat: Adatkezelés az „Autóker” mintapélda felhasználásával (#160). A példák segítségével a menüszalag Adatok fülén található Rendezés és szűrés csoport parancsainak használatát gyakorolhatjuk. Mind sorba rendezéshez, mind az automatikus szűréshez, mind az irányított szűréshez találunk feladatokat. Tudásterületek: relációs operátorok, lista készítésének szabályai, lista készítése és szerkesztése, sorba rendezés, automatikus szűrés, irányított szűrés. Függvények:
VÉGE.
Infopanel
Készült: 2019 szeptember 15.
Operációs rendszer: Windows 10 (19H2, 1909b18363 – 20H1 2004b19041)
Irodai programcsomag: Microsoft 365, Office 2016 v2002b12527.20194 – v2007b13029.20308, Aktuális csatorna
Szint: kezdő, ECDL: M04/S6
Kategória: Táblázatkezelés → Példatár
Mennyire találtad hasznosnak ezt a cikket?
Válassz egy csillagot!
Szavazatszám: 0, Átlag: 0
Még nem szavazott senki! Legyél az első, aki értékeli ezt a bejegyzést!
Sajnálom, hogy ez a cikk nem volt hasznos számodra!
Segíts nekem, hogy jobb legyen ez a cikk!
Írd le, mit hiányolsz ebből a cikkből!