Frissítve: 2023 december 2.
Miről szól ez a cikk?
Ebben a referencia cikkben ismertetem a Windows Insider Program legfontosabb tudnivalóit és a négy (Canary, Dev, Beta és Release Preview) frissítési csatornától érkező Windows 10 és Windows 11 kiadások adatait.
Tartalomjegyzék
A Windows Insider Program
A Windows 10 2015 júliusi megjelenésével párhuzamosan a Microsoft kibővítette és kiterjesztette a Windows 10 további fejlesztésével kapcsolatos elgondolásait. E szerint a Windows 10 lett az utolsó Windows kiadás, a jövőben ennek a kiadásnak a fejlesztése fog zajlani előre meghatározott ütemben. Az eltelt években kialakult az a gyakorlat, amely szerint félévente kettő nagyobb frissítést, úgynevezett féléves csatorna kiadást (Semi-Annual Channel) kap a Windows 10, amelyeknek csupán belső kódneve (pl. 21H2) és buildszáma (például. 19044) változik, az operációs rendszer neve, a Windows 10 már nem.
Az új rendszer új támogatási és tesztelési eljárást is kapott: 2014 szeptember 30-ától meghirdették a Windows Insider Program (insider [inˈsīdər] = bennfentes) elnevezésű programot, amelynek csatlakozva bárki a megjelenés előtti kiadások tesztelőjévé válhat. A programhoz való csatlakozás lehetőségét beépítették a Windows 10, majd a Windows 11 operációs rendszerekbe (W10 1. ábra, W11 2. ábra). A tesztelést és a visszajelzéseket a Visszajelzési központ nevű alkalmazás segíti (3. ábra). Amint az a képernyőképeken is láthatod, ma már magyar nyelven is folyhat a tesztelés és a visszajelzés.
Az örök Windows 10 ígéretén 2021 júniusában léptek túl, amikor a Microsoft bejelentette a Windows 11 érkezését, június 24-én egy terjedelmes videóban bemutatva annak főbb tulajdonságait. A Windows 11 a Windows Insider Program résztvevői számára július 29-től érhető el (Announcing Windows 11 Insider Preview Build 22000.100), a megjelenésének bejelentett dátuma pedig 2021 október 4-e lett. A nagyközönség számára pedig másnap, ötödikén vált elérhetővé a Windows Update keretében, illetve ISO képfájlok formájában.
2015 és 2020 között a Windows Insider Program három, úgynevezett frissítési gyűrűből (ring) állt, amely a fejlesztési fázis egy-egy pontjához kötődött. Ez a három gyűrű a következő névre hallgatott: Fast Ring (Gyors gyűrű), Slow Ring (Lassú gyűrű) és Release Preview Ring (Előzetes kiadás gyűrű).
2020 júniusától megváltoztak az elnevezések, a Ring helyett a Channel (csatorna) elnevezésre váltottak, amit követett az egyes gyűrűk átnevezése is: Dev Channel (Fejlesztői csatorna), Beta Channel (Béta csatorna) és Release Preview Channel (Kiadás előtti csatorna).
A Microsoft 2023 március 6-án keltezett What’s coming for the Windows Insider Program in 2023 című blogbejegyzésben bejelentette a Canary Channel-nek elnevezett új frissítési csatornát, amelyen a platform jelentősebb változásait tesztelheted, úgymint a Windows kernel jelentős módosításait, új API-kat stb.
A Windows Insider Programhoz csatlakozáshoz szükséged lesz Microsoft-fiókra és egy olyan számítógépre Windows 10 vagy Windows 11 operációs rendszerrel, amely alkalmas a Windows 10 vagy Windows 11 operációs rendszer futtatására, és amit nem használsz a napi munkára. A programhoz csatlakozáskor el kell döntened, melyik Insider csatornához akarsz csatlakozni, így mindig az ahhoz kiadott új verzió fog landolni a gépeden egy-egy frissítés keretében. Tehát, ha mindegyik csatorna kiadásait követni és tesztelni akarod, akkor 2023 március 6-tól már négy telepített rendszerre lesz szükséged. Az új szabályoknak megfelelően egy adott csatornáról már nem válthatsz át másik csatornára, így még több értelme van minden csatornához önálló rendszert beüzemelni. A Windows Insider Programból bármikor kiléphetsz, visszatérve az utolsó SAC vagy GAC verzióra. A legbiztonságosabb módszer, ha egy-egy ún. asztali virtuális rendszert alakítasz ki minden csatorna számára (Microsoft Azure, Microsoft Hyper-V, OSBoxes, Oracle VirtualBox, VMware Workstation Pro stb.). A tesztelés során használd a Visszajelzési központ nevű alkalmazást, amely egyrészt tesztelési feladatokat ad, másrészt a visszajelzésben segít. Mindig figyeld ennek, és a csatornák kiadásainak változásait és verziószámait, kövesd a Windows Blog bejegyzéseit, illetve a honlapomon megjelenő híreket!
Álljunk meg egy szóra!
A Windows 11 rendszerkövetelményei között megjelent a Platformmegbízhatósági modul (Trusted Platform Module, TPM) 2.0, amelyet az alaplapok UEFI BIOS-ában kell bekapcsolnod – az ezt tartalmazó alaplapok BIOS-ában ez már többnyire megtörtént. Ha virtuális környezetben teszteled a Windows 11-et, akkor – amennyiben lehetséges – a Windows 11-et futtató virtuális géphez hozzá kell adnod a TPM modul 2.0 változatát támogató virtuális hardverelemet. Bár a hivatkozott dokumentumban felsorolt rendszerkövetelmények számos alaplap/CPU párosnál kizárják a Windows 11 telepítését, a netes közösség olyan ISO képfájl formátumú telepítőkészleteket készített, illetve egyes segédprogramokkal magad is készíthetsz (USB pendrájv készítése a Rufus programmal Windows 10 telepítéséhez (#379) és USB pendrájv készítése a Rufus programmal Windows 11 telepítéséhez (#380)), amelyekkel telepítés közben megkerülhetők a legszigorúbb rendszerkövetelmények. Ezek a telepítőkészletek a Microsoft által publikált képfájlok apró módosításával tiltják le a rendszerkövetelmények ellenőrzését, így ellenőrzött forrásból beszerzett használatuk nem jár kockázattal. Ugyanakkor – érthető módon – a Microsoft nem vállal felelősséget még legális aktiválás esetében sem az ilyen rendszerekért.
A frissítési csatornákról
Az alább felsorolom, melyik csatornának mik a jellegzetességei, melyiktől mit várhatsz el! Az ismertetőt frissítettem a Microsoft két legutóbbi, az Insider csatornákkal kapcsolatos blogbejegyzései alapján (What’s coming for the Windows Insider Program in 2022, Windows blogs, 2022 február 3. és What’s coming for the Windows Insider Program in 2023).
- Az új Canary Channel 2023 március 6-tól érhető el a bennfentesek számára – ez lesz az a hely, ahol megtekintheted a platform változásait, amelyek hosszabb átfutási időt igényelnek, mielőtt megjelennének a többi csatorna számára. Ez korábban a Dev Channel feladata volt. A Dev Channel-hez hasonlóan, a Canary Channel-ben kipróbált változtatások egy része soha nem fog megjelenni, mások pedig megjelenhetnek a Windows jövőbeli kiadásaiban, ha erre készen állnak. A Canary Channel számára kiadott buildek magasabb buildszámmal fognak rendelkezni, mint a Dev, Beta és Release Preview Channel csatornák – ez a magasabb buildszám 25000-el kezdődik. A Canary Channel buildjei elkészültük után nagyon gyorsan fognak kibocsátásra kerülni, ami azt jelenti, hogy nagyon kevés tesztelésnek vetik alá azokat, illetve kevés dokumentációt készítenek hozzájuk, mielőtt felajánlják azokat a bennfenteseknek. Ezek a buildek nagyon súlyos hibákat tartalmazhatnak, amelyek miatt előfordulhat, hogy nem tudod megfelelően használni a számítógépet, vagy akár - néhány ritka esetben - a Windows újratelepítését is szükségessé tehetik. Korlátozott mennyiségű dokumentációt kínálnak a Canary Channel számára, így nem tesznek közzé blogbejegyzést minden esetben – csak akkor, ha új funkciók állnak rendelkezésre a buildben. Természetesen a szokásos blogbejegyzéseket biztosítják a Dev, Béta és Release Preview kiadásokhoz.
- A Dev Channel felel meg a régi Fast Ringnek. Ez a csatorna azon bennfentesek számára javasolt, akik a legéhesebbek az új funkciók és élmények kipróbálására. A 2023 március 6-ától újraindított Dev Channel-ben adják közre az új ötleteket, funkciókat és élményeket. Néha az új funkciók és élmények először a Canary Channel-hez jutnak el, mielőtt a Dev Channel-re kerülnének, azonban a Dev Channel jobb platformstabilitást biztosít, ezért azt javasolják, hogy a legtöbb bennfentes ehhez a csatornához csatlakozzon. Ahogy közeledik egy-egy változás publikálása, úgy ezek a Beta Channel-re is eljutnak. A frissítések gyakorisága itt a legnagyobb, ugyanakkor a kezdeti, még képlékenynek tekinthető fejlesztések miatt instabil működés és kialakulatlan szolgáltatások jellemzik. Itt tekintheted és tapasztalhatod meg, alakíthatod véleményeddel a változásokat, újdonságokat, hibajavításokat. Itt olyan funkciókkal is találkozhatsz, amelyek soha nem fognak megjelenni a végleges verziókban, mert pusztán különböző koncepciók kipróbálását teszik lehetővé, illetve a velük kapcsolatos vélemények és visszajelzések érdekében születnek. Itt még szabadon folyik a kísérletezés mind a szolgáltatásokkal, mind az eszközkezelőkkel és a felhasználói felülettel. Ez a csatorna tehát azoknak a szakembereknek, professzionális felhasználóknak való, akik képesek akár napi rendszerességgel tesztelni, nem bánják az instabilitásból eredő lefagyásokat, a következetlen, még ki nem dolgozott, állandóan változó megvalósításokat. Röviden, amit itt látsz, az nem biztos, hogy része lesz a következő kiadásnak, vagy nem úgy fog megvalósulni, ahogy itt megvalósult. A Dev Channel hetente megjelenő kiadásaiban az operációs rendszer buildszáma is sűrűn változik.
- A Beta Channel kiadásain már a közelgő SAC vagy GAC verzióhoz kötődő béta tesztelés folyik. Itt már olyan funkciókat és javításokat tesztelhetsz, amelyek meg fognak jelenni a következő kiadásban. Jellemző cél az operációs rendszer stabilitásának biztosítása és a minél kevesebb hiba. Nagy változásokra már nem számíthatsz, kisebb módosításokra, javításokra azonban igen. A funkcionális frissítéseket már szinte végleges formában láthatod. Tehát az utolsó simítások keretében itt folyik a változások végleges formába öntése, a hibák kigyomlálása. A munkával iparkodni kell, hiszen vészesen közeleg a következő SAC vagy GAC kiadásának dátuma. A Beta Channel kiadásaiban már ismerni fogod a következő verzió buildszámát és egyéb elnevezéseit is (például 2209, 22H2, 22621).
- A Release Preview Channel kiadásaiban már abban az állapotban látod az operációs rendszert, ahogy az a következő kiadásban meg fog jelenni. Az itt kapott rendszert már tekintheted egy majdnem kész és hibátlan rendszernek, így már alkalmas arra, hogy akár a magánfelhasználók, akár a vállalatok szakemberei alapos tesztelésnek vessék alá, megismerkedjenek a változásokkal és újdonságokkal, megkezdjék a felhasználók felkészítését és a vállalati alkalmazások tesztelését, hozzáigazítását. Kellő óvatossággal már a napi munkához is érdemes használatba venni, tesztelve a napi rutin alatti működését. Ez a csatorna a Béta csatornával párhuzamosan frissül, többnyire szintén heti rendszerességgel.
Az egyes csatornák ún. ággal vagy elágazással (branch) is rendelkeznek, amelyek egy-egy csatornán a fejlesztés jól elkülöníthető szakaszait jelzik. Egy új ágra áttérésről egy új Windows Insider Program blogbejegyzésben, ezzel párhuzamosan egy új build, esetleg egy ISO lemezképfájl érkezésével értesülhetünk. A cikk utolsó frissítésének időpontjában az egyes Windows 11-hez kapcsolódó frissítési csatornák ágai a következők: Canary Channel rs_prerelease, Dev Channel ni_prerelease, Beta Channel és Release Preview Channel ni_release. Az ág megnevezését az Asztal jobb alsó sarkában is leolvashatod.
Időszakosan mindegyik csatorna kiadásához nem csak frissítés, hanem ISO képfájl is jár, amit szűz telepítést biztosító formában a Windows Insider Preview Downloads oldalról tölthetsz le.
Kapcsolat az Office Insider programmal
A Microsoft 365 irodai alkalmazáscsomag teszteléséhez a Microsoft 365 Insider Programhoz kell csatlakoznod (A Microsoft 365 Insider Program (#337)). Ha az Microsoft 365 Insider Program kiadásait együtt tesztelnéd a Microsoft Windows Insider Program kiadásaival, akkor törekedj arra, hogy csak az azonos nevű csatornák kiadásait ereszd össze: a Windows Insider Beta Channel kiadásain teszteld a Microsoft 365 Insider Beta Channel kiadásait, illetve a Windows Insider Release Preview Channel kiadásain teszteld a Microsoft 365 Insider Current vagy Semi-Annual Preview Channel kiadásait. (A Microsoft 365 Insider Program nem rendelkezik Canary és Dev Channel frissítési csatornákkal.)
Tipp: Honlapomon – lehetőségeimhez mérten – a Hírfolyamban igyekszem követni az egyes csatornákon megjelenő kiadások újdonságait, változásait.
A következő fejezetekben a csatornákon kiadott legutolsó asztali Windows verziók adatait találod.
Canary Channel
- Megjelenés dátuma: 2023 november 29.
- Verzió: 23H2.
- Elágazás: rs_prerelease.
- Build: v25997.1010 → v26002.1000.
- Marketingnév: Windows 11.
- Windows-szolgáltatások élménycsomagja/Windows Feature Experience Pack: v1000.25997.1010.0 → v1000.26002.1000.0.
- Visszajelzési központ: v1.2309.12711.0.
- Windows Blog: Announcing Windows 11 Insider Preview Build 26002 (Canary Channel).
- Az utolsó Hírfolyam bejegyzés: WIP#25: a Canary Channel 26002.1000 buildjének újdonságai [#225].
- Eseménynaptár bejegyzések: Microsoft Windows.
- Kiadások és ISO telepítőkészletek (Flight Hub): Active Development 25000 Series Builds of Windows 11.
- Letöltés #1 ISO (Home, Pro, Education, Home Single Language, US, 64bit): Windows 11 Client Insider Preview - Build 25997 English, dátum: 2023 november 15., fájlnév: Windows11_InsiderPreview_Client_x64_en-us_25997.iso, fájlméret: 5.135.454.208 bájt.
- Letöltés #2 ISO (Home, Pro, Education, Home Single Language, UK, 64bit): Windows 11 Client Insider Preview - Build 25997 English (United Kingdom), dátum: 2023 november 15., fájlnév: Windows11_InsiderPreview_Client_x64_en-gb_25997.iso, fájlméret: 5.145.755.648 bájt.
- Letöltés #3 ISO (Enterprise, US, 64bit): Windows 11 Enterprise VL Insider Preview - Build 25997 English, dátum: 2023 november 15., fájlnév: Windows11_InsiderPreview_EnterpriseVL_x64_en-us_25997.iso, fájlméret: 4.993.794.048 bájt.
- Letöltés #4 ISO (Enterprise, UK, 64bit): Windows 11 Enterprise VL Insider Preview - Build 25997 English (United Kingdom), dátum: 2023 november 15., fájlnév: Windows11_InsiderPreview_EnterpriseVL_x64_en-gb_25997.iso, fájlméret: 5.003.859.968 bájt.
- Megjegyzés #1: Az ISO-k letöltéséhez a Windows Insider Preview Downloads oldalon be kell jelentkezni az Insider Programhoz használt fiókkal.
- Megjegyzés #2: A Microsoft 2023 március 6-án a What’s coming for the Windows Insider Program in 2023 című blogbejegyzésében jelentette be a frissítési csatornákkal kapcsolatos változtatásait. A cikk fordítását itt találod.
- Megjegyzés #3: A 2023 június 7-ei 25387-es és a június 14-ei 25393-as buildekhez csak SDK és az utóbbihoz ISO lemezképfájl készült. Ez a két build tehát nem jelent meg ebben a cikkben.
Dev Channel
- Megjelenés dátuma: 2023 november 29.
- Verzió: 22H2.
- Elágazás: ni_prerelease.
- Build: v23590.1000 → v23595.1001.
- Marketingnév: Windows 11 (Sun Valley 2).
- Windows-szolgáltatások élménycsomagja/Windows Feature Experience Pack: v1000.23585.1000.0 → v1000.23595.1001.0.
- Visszajelzési központ: v1.2309.12711.0.
- Windows Blog: Announcing Windows 11 Insider Preview Build 23595 (Dev Channel).
- Az utolsó Hírfolyam bejegyzés: WIP#23: a Dev Channel 23595.1001 buildjének újdonságai [#226].
- Eseménynaptár bejegyzések: Microsoft Windows.
- Kiadások és ISO telepítőkészletek (Flight Hub): Active Development 23000 Series Builds of Windows 11.
- Letöltés #1 ISO (Home, Pro, Education, Home Single Language, US, 64bit): Windows 11 Client Insider Preview - Build 23590 English, dátum: 2023 november 15., fájlnév: Windows11_InsiderPreview_Client_x64_en-us_23590.iso, fájlméret: 5.430.736.896 bájt.
- Letöltés #2 ISO (Home, Pro, Education, Home Single Language, UK, 64bit): Windows 11 Client Insider Preview - Build 23590 English (United Kingdom), dátum: 2023 november 15., fájlnév: Windows11_InsiderPreview_Client_x64_en-gb_23590.iso, fájlméret: 5.426.481.152 bájt.
- Letöltés #3 ISO (Enterprise, US, 64bit): Windows 11 Enterprise VL Insider Preview - Build 23590 English, dátum: 2023 november 15., fájlnév: Windows11_InsiderPreview_EnterpriseVL_x64_en-us_23590.iso, fájlméret: 5.310.109.696 bájt.
- Letöltés #4 ISO (Enterprise, UK, 64bit): Windows 11 Enterprise VL Insider Preview - Build 23590 English (United Kingdom), dátum: 2023 november 15., fájlnév: Windows11_InsiderPreview_EnterpriseVL_x64_en-gb_23590.iso, fájlméret: 5.302.560.768 bájt.
- Megjegyzés #1: Az ISO-k letöltéséhez a Windows Insider Preview Downloads oldalon be kell jelentkezni az Insider Programhoz használt fiókkal.
- Megjegyzés #2: A Microsoft 2023 március 6-án a What’s coming for the Windows Insider Program in 2023 című blogbejegyzésében jelentette be a frissítési csatornákkal kapcsolatos változtatásait. A cikk fordítását itt találod.
Beta Channel
- Megjelenés dátuma: 2023 november 28.
- Verzió: 23H2.
- Elágazás: ni_release.
- Build: v22635.2771 (KB5032283) → v22635.2776 (KB5032292).
- Marketingnév: Windows 11 (Sun Valley 3).
- Windows-szolgáltatások élménycsomagja/Windows Feature Experience Pack: v1000.22679.1000.0 → v1000.22680.1000.0.
- Visszajelzési központ: v1.2309.12711.0.
- Windows Blog: Announcing Windows 11 Insider Preview Build 22635.2776 (Beta Channel).
- Az utolsó Hírfolyam bejegyzés: WIP#24: a Beta Channel 22635.2776 buildjének újdonságai [#226]..
- Eseménynaptár bejegyzések: Microsoft Windows.
- Kiadások és ISO telepítőkészletek (Flight Hub): Windows 11 2023 Update (23H2).
- Letöltés #1 ISO (Home, Pro, Education, Home Single Language, US, 64bit): Windows 11 Client Insider Preview - Build 22621 English, dátum: 2022 május 11., fájlnév: Windows11_InsiderPreview_Client_x64_en-us_22621.iso, fájlméret: 5.030.723.584 bájt.
- Letöltés #2 ISO (Home, Pro, Education, Home Single Language, UK, 64bit): Windows 11 Client Insider Preview - Build 22621 English (United Kingdom), dátum: 2022 május 11., fájlnév: Windows11_InsiderPreview_Client_x64_en-gb_22621.iso, fájlméret: 5.030.795.264 bájt.
- Letöltés #3 ISO (Enterprise, US, 64bit): Windows 11 Enterprise VL Insider Preview - Build 22621 English, dátum: 2022 május 11., fájlnév: Windows11_InsiderPreview_EnterpriseVL_x64_en-us_22621.iso, fájlméret: 4.902.547.456 bájt.
- Letöltés #4 ISO (Enterprise, UK, 64bit): Windows 11 Enterprise VL Insider Preview - Build 22621 English (United Kingdom), dátum: 2022 május 11., fájlnév: Windows11_InsiderPreview_EnterpriseVL_x64_en-gb_22621.iso, fájlméret: 4.907.665.408 bájt.
- Megjegyzés #1: Az ISO-k letöltéséhez a Windows Insider Preview Downloads oldalon be kell jelentkezni az Insider Programhoz használt fiókkal.
- Megjegyzés #2: A Microsoft 2023 március 6-án a What’s coming for the Windows Insider Program in 2023 című blogbejegyzésében jelentette be a frissítési csatornákkal kapcsolatos változtatásait. A cikk fordítását itt találod.
- Megjegyzés #3:A v2262x.290-es builddel olyan frissítéseket adott ki a Microsoft a Béta csatornához, amelyek a Windows Insidereket két csoportba osztották: Az egyik csoport olyan Build 22622.x frissítéseket kap, amelyek új funkciókat tesznek közzé vagy kapcsolnak be. A másik csoport olyan Build 22621.x frissítéseket kap, amelyekben alapértelmezés szerint ki vannak kapcsolva az új funkciók. Alapértelmezésben a frissítést követően az új buildszám v22622.x, tehát az új funkciók - fokozatosan - elérhetők lesznek.
- Megjegyzés #4:2022 szeptember 29-én a v22622.x build új verziószáma 22623.x lett.
- Megjegyzés #5:2023 március 2-án a v22623.x build új verziószáma 22624.x lett.
- Megjegyzés #6:2023 május 25-én a v22624.x build új verziószáma 22631.x lett.
- Megjegyzés #6:2023 október 10-én a v22621.x és v22631.x buildek új verziószáma 22635.x lett.
Release Preview Channel
Windows 11, ni_release ág
- Megjelenés dátuma: 2023 november 16.
- Verzió: 23H2.
- Elágazás: ni_release.
- Build: v22621.2500 (KB5031455) → v22631.2787 (KB5032288).
- Marketingnév: Windows 11 (Sun Valley 3).
- Windows-szolgáltatások élménycsomagja/Windows Feature Experience Pack: v1000.22677.1000.0 → v1000.22681.1000.0.
- Visszajelzési központ: v1.2309.12711.0.
- Windows Blog: Releasing Windows 11 Builds 22621.2787 and 22631.2787 to the Release Preview Channel.
- Az utolsó Hírfolyam bejegyzés: -
- Eseménynaptár bejegyzések: Microsoft Windows.
- Kiadások és ISO telepítőkészletek (Flight Hub): Windows 11 2023 Update (23H2).
- Letöltés #1 ISO (Home, Pro, Education, Home Single Language, US, 64bit): Windows 11 Client Insider Preview - Build 22621 English, dátum: 2022 május 11., fájlnév: Windows11_InsiderPreview_Client_x64_en-us_22621.iso, fájlméret: 5.030.723.584 bájt.
- Letöltés #2 ISO (Home, Pro, Education, Home Single Language, UK, 64bit): Windows 11 Client Insider Preview - Build 22621 English (United Kingdom), dátum: 2022 május 11., fájlnév: Windows11_InsiderPreview_Client_x64_en-gb_22621.iso, fájlméret: 5.030.795.264 bájt.
- Letöltés #3 ISO (Enterprise, US, 64bit): Windows 11 Enterprise VL Insider Preview - Build 22621 English, dátum: 2022 május 11., fájlnév: Windows11_InsiderPreview_EnterpriseVL_x64_en-us_22621.iso, fájlméret: 4.902.547.456 bájt.
- Letöltés #4 ISO (Enterprise, UK, 64bit): Windows 11 Enterprise VL Insider Preview - Build 22621 English (United Kingdom), dátum: 2022 május 11., fájlnév: Windows11_InsiderPreview_EnterpriseVL_x64_en-gb_22621.iso, fájlméret: 4.907.665.408 bájt.
- Megjegyzés: Az ISO-k letöltéséhez a Windows Insider Preview Downloads oldalon be kell jelentkezni az Insider Programhoz használt fiókkal.
Windows 11, original release ág
- Megjelenés dátuma: 2023 május 11.
- Verzió: 21H2.
- Elágazás: co_release.
- Build: v22000.2001 (KB5026436).
- Marketingnév: Windows 11 (Sun Valley).
- Windows-szolgáltatások élménycsomagja/Windows Feature Experience Pack: v1000.22001.1000.0.
- Visszajelzési központ: v1.2304.1243.0.
- Windows Blog: Releasing Windows 11 Build 22000.2001 to the Release Preview Channel.
- Az utolsó Hírfolyam bejegyzés: -
- Eseménynaptár bejegyzések: Microsoft Windows.
Windows 10, vb_release ág
- Megjelenés dátuma: 2023 május 11.
- Verzió: 22H2.
- Elágazás: vb_release.
- Build: v19045.3030 (KB5026435).
- Marketingnév: Windows 10.
- Windows-szolgáltatások élménycsomagja/Windows Feature Experience Pack: v1000.19041.1000.0.
- Visszajelzési központ: v1.2304.1243.0.
- Windows Blog: Releasing Windows 10 Build 19045.3030 to Release Preview Channel.
- Az utolsó Hírfolyam bejegyzés: WIP#12: Megérkezett a Windows 10 22H2 verzió a Release Preview csatornára [#181].
- Eseménynaptár bejegyzések: Microsoft Windows.
- Letöltés #1 ISO (Home, Pro, Education, Home Single Language, US, 64bit): Windows 10 Client Insider Preview - Build 19045.1826 English, fájlnév: Windows10_InsiderPreview_Client_x64_en-us_19045.1826.iso, fájlméret: 5.949.814.784 bájt.
- Letöltés #2 ISO (Home, Pro, Education, Home Single Language, UK, 64bit): Windows 10 Client Insider Preview - Build 19045.1826 English (United Kingdom), fájlnév: Windows10_InsiderPreview_Client_x64_en-gb_19045.1826.iso, fájlméret: 5.950.744.576 bájt.
- Letöltés #3 ISO (Home, Pro, Education, Home Single Language, US, 32bit): Windows 10 Client Insider Preview - Build 19045.1826 English, fájlnév: Windows10_InsiderPreview_Client_x32_en-us_19045.1826.iso, fájlméret: 4.201.553.920 bájt.
- Letöltés #4 ISO (Home, Pro, Education, Home Single Language, UK, 32bit): Windows 10 Client Insider Preview - Build 19045.1826 English (United Kingdom), fájlnév: Windows10_InsiderPreview_Client_x32_en-gb_19045.1826.iso, fájlméret: 4.202.840.064 bájt.
- Letöltés #5 ISO (Enterprise, US, 64bit): Windows 10 Enterprise VL Insider Preview - Build 19045.1826 English, fájlnév: Windows10_InsiderPreview_EnterpriseVL_x64_en-us_19045.1826.iso, fájlméret: 5.811.443.712 bájt.
- Letöltés #6 ISO (Enterprise, UK, 64bit): Windows 10 Enterprise VL Insider Preview - Build 19045.1826 English (United Kingdom), fájlnév: Windows10_InsiderPreview_EnterpriseVL_x64_en-gb_19045.1826.iso, fájlméret: 5.804.826.624 bájt.
- Letöltés #7 ISO (Enterprise, US, 32bit): Windows 10 Enterprise VL Insider Preview - Build 19045.1826 English, fájlnév: Windows10_InsiderPreview_EnterpriseVL_x32_en-us_19045.1826.iso, fájlméret: 4.109.418.496 bájt.
- Letöltés #8 ISO (Enterprise, UK, 32bit): Windows 10 Enterprise VL Insider Preview - Build 19045.1826 English (United Kingdom), fájlnév: Windows10_InsiderPreview_EnterpriseVL_x32_en-gb_19045.1826.iso, fájlméret: 4.112.101.376 bájt.
- Megjegyzés: Az ISO-k letöltéséhez a Windows Insider Preview Downloads oldalon be kell jelentkezni az Insider Programhoz használt fiókkal.
VÉGE.
Infopanel
Készült: 2021 április 6.
Operációs rendszer: Windows Insider Program – Canary, Dev, Beta, Release Preview Channels.
Szint: haladó, ECDL modul/tanmenet: Számítógépes alapismeretek/S1/1.3.
Kategória: Számítógépes alapismeretek → Számítógépek és eszközök → Szoftver és szoftverlicenc → Windows 10, Windows 11.
Mennyire találtad hasznosnak ezt a cikket?
Válassz egy csillagot!
Szavazatszám: 0, Átlag: 0
Még nem szavazott senki! Legyél az első, aki értékeli ezt a bejegyzést!
Sajnálom, hogy ez a cikk nem volt hasznos számodra!
Segíts nekem, hogy jobb legyen ez a cikk!
Írd le, mit hiányolsz ebből a cikkből!