ECDL Táblázatkezelés 2. vizsgafeladat (#186?)

 Frissítve: 2022 július 18.

Miről szól ez a cikk?
Ebben a látássérültek számára készült Microsoft Excel oktatóanyagban az ECDL Táblázatkezelés modulhoz kiadott Vizsgapéldatár 2. feladatát dolgozzuk fel a Windows 10 operációs rendszer és a Microsoft Office 2016 irodai alkalmazáscsomag aktuális kiadásának felhasználásával.
A vizsgafeladat megoldása során kizárólag a billentyűzetet használjuk.

Tartalomjegyzék

1. Előkészületek

Az ECDL Excel vizsgafeladat megoldása előtt a megjelölt források közül töltsük le szükség szerint az ECDL Vizsgapéldatár Táblázatkezelés 6.0 dokumentumot és a munkafájlokat – az előbbit nyissuk meg, az utóbbit pedig csomagoljuk ki célszerűen a Dokumentumok mappába. A vizsgapéldatár PDF dokumentum, amit a legtöbb internet böngésző képes megnyitni, de használhatjuk bármelyik PDF olvasó alkalmazást is, például az Adobe Acrobat Readert. Látássérült sorstársaink Egyszerű szöveg (*.txt) formátumban is letölthetik a feladatsort.

Tekintsük át a feladat elvégzéséhez szükséges ismereteket és a felhasznált függvényeket:

A feladat végrehajtása előtt, közben és után vessük össze munkánkat az alábbi ábrák tartalmával, amelyeken egy-egy szakasz (elkészült táblázat, diagram, export stb.) állapotát tekinthetjük meg.

ECDL Táblázatkezelés 2. vizsgafeladat, 1. megoldás, 1. ábra: A kész táblázat egy részlete.
1. ábra: A kész táblázat egy részlete.
ECDL Táblázatkezelés 2. vizsgafeladat, 1. megoldás, 2. ábra: A munkalapra beszúrt diagram a segédtáblázattal.
2. ábra: A munkalapra beszúrt diagram a segédtáblázattal.
ECDL Táblázatkezelés 2. vizsgafeladat, 1. megoldás, 3. ábra: A PDF export a Microsoft Edge böngésző ablakában.
3. ábra: A PDF export a Microsoft Edge böngésző ablakában.
ECDL Táblázatkezelés 2. vizsgafeladat, 1. megoldás, 4. ábra: A feladat megoldása során létrehozott 3 db fájl a Dokumentumok mappában.
4. ábra: A feladat megoldása során létrehozott 3 db fájl a Dokumentumok mappában.

2. A vizsgafeladat megoldása

Egy javaslat a végrehajtás menetére a billentyűzet használatával (64 lépés):

  1. Nyissuk meg szerkesztésre az M4-2.xlsx munkafüzetet!
  2. Nyomjuk le az F12 funkcióbillentyűt a Mentés másként párbeszédpanel megjelenítéséhez!
  3. Gépeljük be a Fájlnév kombinált szerkesztőmezőbe a nevünket, majd mentsük el a munkafüzetet a Mentés gombot választva!

Tipp: Jegyezzük meg, ha egy létező munkafüzetet nyitunk meg, akkor a mentés másként funkció a munkafüzet mappáját kínálja fel a mentéshez. Azt is érdemes megjegyezni, hogy a Fájlnév szerkesztőmező tartalma, vagyis a munkafüzet neve kijelölt állapotban van, tehát egy másik, teljesen más név megadásakor azonnal felülgépelhetjük azt, nem kell előtte törölni a Del vagy a Backspace billentyűvel a szerkesztőmező tartalmát.

  1. Első teendőnk, hogy megismerkedjünk a táblázattal: a táblázat cégek adatait tartalmazza az A1:I160 tartományban. Az első sorban, az A1:I1 tartományban találhatók az oszlopazonosítók, csupa nagybetűvel szedve: Cégnév, Város, Irányítószám, Utca, Telefon, Fax, Alkalmazottak, Alaptőke és Vezető. A cégek felsorolt adatai a 2. sortól a 160. sorig sorakoznak. A táblázatban üres cellákat is találunk, ezek a következők: E62, F13, F21, F68 és I52.
  2. Az első feladat szerint az A170 cellába be kell gépelnünk az Átlagos alaptőke címkét, a B170-es cellában pedig ki kell számolnunk a cégek Alaptőke (H) oszlopának átlagát: ugorjunk az F5 segítségével az A170 cellára, majd gépeljük be a kért címkét: Átlagos alaptőke

Tipp: Az F5 funkcióbillentyűt nem csak egy adott cellára ugrásra, hanem cellák, tartományok, teljes sor, sorok, oszlop, illetve oszlopok kijelölésére is használhatjuk, akár vegyesen is. Tartomány kijelöléséhez a tartományhivatkozást, több tartomány kijelöléséhez azok pontosvesszővel elválasztott hivatkozásait, sornál csak a sorszámot, soroknál a sorokat, oszlopnál az oszlop betűjelét, oszlopoknál a betűjelekből képzett tartományhivatkozást kell megadnunk, például A1:C3 vagy A1:C3;E20:E22 vagy 5:5 vagy 5:10 vagy B:B vagy B:N.

  1. Lépjünk a B170 cellára, és gépeljük be az =ÁTLAG(H2:H160) képletet!
  2. A J oszlopban az Alaptőke (H) oszlopban értékeit kell százezrekben megjelenítenünk, vagyis minden értéket osztanunk kell százezerrel. Előtte készítsünk egy címkét a J1 cellába, ami legyen a következő: ALAPTŐKE/100E
  3. Az F5 funkcióbillentyű segítségével jelöljük ki a J2:J160 tartományt!
  4. A J2 cellába gépeljük be az =H2/1E5 képletet, végül üssük le a Ctrl+Enter billentyűkombinációt!

Tipp: A Ctrl+Enter az Excel egyik leghasznosabb billentyűparancsa. Alkalmazásával az előzetesen kijelölt tartomány aktív cellájába begépelt tartalmat másolhatjuk át a tartomány többi cellájába. Ha a begépelt tartalom egy képlet, akkor az Excel az abban található (relatív, abszolút és vegyes) hivatkozástípusokat figyelembe véve végzi el a másolást. Ezzel helyettesíthetjük a kitöltést vagy más sokszorosításra használt módszert.
Persze, előfordulhat, hogy elrontjuk a képletet, vagy más okból szerkeszteni akarjuk azt. Ilyenkor jelöljük ki ismét a tartományt, nyomjuk le az F2 funkcióbillentyűt az aktív cella szerkesztéséhez, végezzük el a javítást, végül üssük le a Ctrl+Enter billentyűkombinációt!

  1. A következő feladat szerint a K1 cellában rögzítenünk kell az euró (€) árfolyamát, alatta pedig az Alaptőke oszlopának értékeit kell euróba átszámolni. Az euró árfolyama azt jelenti, hogy hány forintot kell adnunk 1€-ért. Tehát, ha van adott mennyiségű alaptőkénk, akkor annak értékét €-ban úgy kapjuk meg, hogy elosztjuk az € árfolyamával. A cikk frissítésének időpontjában az euró árfolyama 400,84 Ft volt. Ezt az értéket, csak az értéket gépeljük be a K1 cellába!

Tipp: Az € és más nemzetközi fizetőeszközök naponta változó hivatalos árfolyamát a Magyar Nemzeti Bank honlapja közli. Ha a vizsgán előírják a napi árfolyam alkalmazását, akkor az MNB honlapjáról leolvashatjuk azt.
Az euró karakter begépelésére több módszert is alkalmazhatunk. Használhatjuk a (e) karaktersorozatot vagy az AltGr+U billentyűkombinációt.

  1. Az F5 funkcióbillentyű segítségével jelöljük ki a K2:K160 tartományt!
  2. A K2 cellába gépeljük be az =H2/$K$1 képletet, majd üssük le a Ctrl+Enter billentyűkombinációt! A K1 cellára abszolút címzéstípussal kell hivatkoznunk, hogy a képlet lefelé sokszorosításakor megakadályozzuk a hivatkozás módosulását.

Tipp: Ha egy hivatkozás begépelése után rögtön leütjük az F4 funkcióbillentyűt, akkor a relatív hivatkozást az Excel átalakítja abszolút hivatkozássá, $ jelet helyezve mind az oszlop betűjele, mind a sor száma elé.
A fenti képletet tehát gyorsabban begépelhetjük, ha az átalakítani kívánt hivatkozások begépelése után rögtön leütjük az F4 funkcióbillentyűt.
Az F4 funkcióbillentyű ismételt leütésével a kijelölt hivatkozás típusát tudjuk módosítani a következő sorrendben: relatív → abszolút → vegyes (A$1) → vegyes ($A1) → relatív.

Tipp: Az abszolút hivatkozás helyett elegendő lenne a vegyes hivatkozás használata (K$1), hiszen a képlet sokszorosítása során az oszlop nem, csak a sorszám változik: =H2/K$1

  1. Törölnünk kell a Telefon (E) és Fax (F) oszlopokat: üssük le az F5 funkcióbillentyűt, majd a képernyőn megjelenő Ugrás ablak Hivatkozás szerkesztőmezőjébe gépeljük be a következő tartományhivatkozást: E:F, majd üssük le az Enter billentyűt!
  2. A két oszlop törléséhez üssük le Ctrl+NumPad – billentyűkombinációt!

Álljunk meg egy szóra!
Ha képernyőolvasó szoftverrel dolgozunk (például Jaws, ZoomText), a numerikus billentyűzet valószínűleg kurzormozgató üzemmódban, vagyis a NumLock kikapcsolt állapotban van. Ha a numerikus billentyűzethez köthető billentyűkombinációkkal akarunk dolgozni, akkor a NumLock kapcsolónak bekapcsolt állapotban kell lennie.
Ha nincs numerikus billentyűzetünk, mert például TKL laptoppal dolgozunk, akkor használjuk az alfanumerikus sziget kötőjel (mínusz) billentyűjét az oszlopok törléséhez: Ctrl+ –

  1. A törlés után kijelölve maradnak oszlopok, ezt szüntessük meg például a Ctrl+Home billentyűkombináció leütésével!
  2. A Budapest településnév a Cégnév (A) és a Város (B) oszlopokban fordul elő. Feladatunk, hogy ebben a két oszlopban lecseréljük a Budapest szót a Bp. rövidítésre. Üssük le a Ctrl+H billentyűparancsot vagy adjuk ki a Kezdőlap / Keresés és kijelölés / Csere (Alt+Ő, ÖE, C) parancsot a Keresés és csere párbeszédpanel megjelenítéséhez!
  3. A Keresett szöveg szerkesztőmezőbe gépeljük be: budapest
  4. A Csere erre szerkesztőmezőbe gépeljük be: Bp.
  5. Hajtassuk végre az összes cserét Az összes cseréje gomb (Alt+Z) kiválasztásával! Ha jól töltöttük ki a szerkesztőmezőket, akkor a felugró ablak 169 cseréről fog minket tájékoztatni, amit egy Enter leütéssel tudunk tudomásul venni.
  6. A Keresés és csere párbeszédpanelt az Esc leütésével zárjuk be!
  7. A táblázat első sorát Kék színű Dupla szegéllyel kell ellátnunk: jelöljük ki az A1:I1 tartományt!
  8. Jelenítsük meg a Cellák formázása párbeszédpanelt, a Ctrl+1 billentyűkombinációval!
  9. A Ctrl+Tab segítségével lépjünk a Szegély fülre!
  10. Üssük le a Tab billentyűt a Stílus listába (Alt+S) ugráshoz, majd a le és fel nyílbillentyűkkel keressük meg a Dupla vonalstílust és jelöljük ki a Szóköz billentyűvel!
  11. Lépjünk a Tab billentyűvel a Szín kombinált listamezőre (Alt+Z), és a Szóköz billentyűvel jelenítsük meg a színpalettát! A paletta Alapszínek részében a nyolcadik a Kék szín, amit a nyílbillentyűkkel lépkedve kereshetünk meg. Ha megtaláltuk, nyomjuk le az Enter vagy a Szóköz billentyűt a kiválasztásához és a paletta becsukásához!
  12. Lépjünk tovább a Tab-bal az Elhelyezés részre (Nincs, Körül, Belül), ahol a nyílbillentyűkkel keressük meg a Körül (Alt+K) gombot, és válasszuk ki a Szóköz billentyűvel – a beállított vonalstílus és szín most jut érvényre, tehát a végrehajtás sorrendjét be kell tartanunk: stílus, szín, kerettípus.
  13. A párbeszédpanelből az Enter leütésével lépjünk ki!
  14. Mivel még mindig kijelölt az első sor, nyomjuk le a Ctrl+B-t a félkövér, majd a Ctrl+I-t a dőlt betűstílus beállításához!

Tipp: A következő billentyűkombinációkat használhatjuk az elemi stílusok beállítására vagy kikapcsolására: félkövér Ctrl+B vagy Ctrl+2, dőlt Ctrl+I vagy Ctrl+3, aláhúzott Ctrl+U vagy Ctrl+4, áthúzás Ctrl+5.

  1. A táblázat szöveges adatait a cellán belül vízszintesen középre kell igazítanunk és az Aláhúzott betűstílussal kell megformáznunk. Mivel elég nagy területről van szó (Cégnév, Város, Utca és Vezető oszlopok), így szükségünk lesz az F5-el előhívható Ugrás párbeszédpanelre, amelynek Hivatkozás szerkesztőmezőjébe gépeljük be a következő tartományhivatkozásokat: A2:B160;D2:D160;G2:G160, majd üssük le az Enter billentyűt!
  2. Az aláhúzás bekapcsolásához üssük le a Ctrl+U billentyűkombinációt!
  3. A vízszintesen középre igazításhoz adjuk ki a Kezdőlap / Középre vízszintesen igazítás (Alt+Ő, KZ) parancsot!
  4. A következő feladat a J oszlopban kér egy + jelet megjeleníteni, ha az adott sorban feltüntetett Alkalmazottak (E oszlop) száma az átlagos alkalmazott számnál nagyobb, vagy egy – jelet, ha annál kisebb. Állítsuk össze a képletet a J2 cella számára! A megoldás egy összetettnek tűnő képlet: szükségünk lesz a HA és az ÁTLAG függvényekre.
    Az Alkalmazottak oszlop átlagát a következőképpen számolhatjuk ki: ÁTLAG($E$2:$E$160). Az abszolút hivatkozásra azért van szükségünk, mert a képletet a J oszlopban lefelé sokszorosítani fogjuk, így meg kell akadályoznunk, hogy a tartományhivatkozás módosuljon.
    A HA függvény első argumentuma egy feltétel, amivel azt kell megvizsgálnunk, hogy az adott sorban található Alkalmazottak érték nagyobb-e az előbb kiszámolt átlagnál: E2>ÁTLAG($E$2:$E$160). Ha a feltételvizsgálat eredménye IGAZ, akkor a HA függvény második argumentuma a „+”, ha HAMIS, akkor a harmadik argumentuma „-” kell legyen.
    Állítsuk össze a képletet: =HA(E2>ÁTLAG($E$2:$E$160);”+”;”-„)
  5. Gépeljük be a J1 cellába a következő címkét: Átlag felett/alatt
  6. Az F5 funkcióbillentyű segítségével jelöljük ki a J2:J160 tartományt!
  7. A J2 cellába gépeljük be a fenti képletet, majd üssük le a Ctrl+Enter billentyűkombinációt!
  8. Az L1 cellában képlettel ki kell számolnunk azon cégek számát, amelyek száz vagy annál több alkalmazottat foglalkoztatnak. Feltételes darabszámlálásra van szükségünk, amelynek során összeszámoljuk az Alkalmazottak (E) oszlopában a >=100 feltételnek megfelelő értéket tartalmazó cellákat. Erre a DARABTELI függvényt használjuk, amelynek első argumentuma a vizsgált tartomány címe, második argumentuma a >=100 feltétel. Tehát, az L1 cellába gépeljük be az =DARABTELI(E2:E160;”>=100″) képletet!
  9. A kész táblázat elejére vethetünk egy pillantást az 1. ábrán.
  10. A következő feladatban a csoportosított sávdiagram számára egy segédtáblázatot kell rögzítenünk a B182 cellától kezdve, amit a vizsgafeladat nyomtatva tartalmaz. A táblázat öt sorból és két oszlopból áll. Az első oszlop fejléce a Tulajdon címke, a másodiké Cégek száma. A Tulajdon oszlop értékei egymás alatt a következők: Magyar, Angol, Amerikai, Más. A Cégek száma oszlop tartalma: 110, 15, 24, 11. A következő lépésekben segítünk elkészíteni ezt a táblázatot.
  11. A B182 cellába gépeljük be a következőt: Tulajdon
  12. A B183 cellába gépeljük be a következőt: Magyar
  13. A B184 cellába gépeljük be a következőt: Angol
  14. A B185 cellába gépeljük be a következőt: Amerikai
  15. A B186 cellába gépeljük be a következőt: Más
  16. A C182 cellába gépeljük be a következőt: Cégek száma
  17. A C183 cellába gépeljük be a következőt: 110
  18. A C184 cellába gépeljük be a következőt: 15
  19. A C185 cellába gépeljük be a következőt: 24
  20. A C186 cellába gépeljük be a következőt: 11
  21. Jelöljük ki a B182:C186 tartományt!
  22. Adjuk ki a Beszúrás / Oszlop- és sávdiagram beszúrása (Alt+E, Ú) parancsot, majd üssük le kétszer a Le nyílbillentyűt, végül az Enter vagy a Szóköz billentyűt a Csoportosított sáv kiválasztásához! A munkalap látható területének közepén megjelenik a kijelölt diagram.

Tipp: A diagram beillesztését követően annak szerkesztéséhez kapunk egy Diagrameszközök / Diagramtervezés (Alt+JC) és egy Diagrameszközök / Formátum (Alt+JZ) nevű menüszalag fület. Természetesen rendelkezésünkre áll a Shift+F10-el elérhető helyi menü is.

Álljunk meg egy szóra!
A kép, és más grafikus elem, mint például a diagram, úgynevezett lebegő objektumként a munkalap cellái felett, azokat eltakarva helyezkedik el. Egy lebegő objektumot úgy tudunk kijelölni, illetve több objektum esetén közülük választani, ha kiadjuk a Kezdőlap / Keresés és kijelölés / Objektumok kijelölése (Alt+Ő, ÖE, O) parancsot. Az Excel kijelöltté teszi az első objektumot, majd a Tab és Shift+Tab billentyűkombinációkkal ránk bízza a kezelni kívánt objektum kijelölését. A munkalap celláihoz az Esc billentyű leütésével térhetünk vissza.

  1. A diagram eltakarhatja a táblázatot, ami nagyon zavaró lehet. Helyezzük át például az E165 cellába: üssük le a Ctrl+X billentyűkombinációt, majd léptessük az aktív cellát az E165 cellára, végül üssük le a Ctrl+V billentyűkombinációt!

Tipp: Ha feladatunk egy diagram beszúrása az aktuális munkalapra, akkor az többnyire eltakarja a táblázatot. Ezért célszerű számára másik helyet keresni, például a táblázat alatt: a Ctrl+X leütésével helyezzük a Vágólapra a diagramot, majd a visszakapott aktív cellát mozgassuk a diagram bal felső sarkának helyet adó cellára, végül üssük le a Ctrl+V billentyűkombinációt! A diagram kijelölt állapotban marad.
Persze, ha a vizsgán ezt nem kérik, vagy kifejezetten tiltják, akkor hagyjuk ki ezt a lépést.

  1. Válasszuk ki a Diagramtervezés / Diagram-összetevő hozzáadása / Diagramcím / A diagram felett (Alt+JC, D, C, A) parancsot! Ezzel a címet a diagram fölé, középre helyezzük, egyben kijelöltté tesszük azt a szerkesztéshez.
  2. Nyomjuk le az F2 funkcióbillentyűt, az így aktivált Szerkesztőlécbe gépeljük be az Előző évi állapot címet, majd üssük le az Enter billentyűt!
  3. A diagramon tetszőleges helyen meg kell jelenítenünk a Cégek száma adatsorhoz tartozó adatpontok értékeit. Legyenek az értékek a sávok mellett: válasszuk ki a Diagramtervezés / Diagram-összetevő hozzáadása / Adatfeliratok / Értéknél, kívül (Alt+JC, D, A, K) parancsot!
  4. Jelmagyarázatként meg kell jelenítenünk – tetszőleges helyen – a Cégek száma (db) feliratot. Helyezzük el a jelmagyarázatot alul: válasszuk ki a Diagramtervezés / Diagram-összetevő hozzáadása / Jelmagyarázat / Lent (Alt+JC, D, J, L) parancsát!
  5. A Cégek száma felirat után a (db) mennyiségjelölőnek is ott kell lennie. Mivel a jelmagyarázat a C182 cellára hivatkozik, egészítsük ki a cella tartalmát a (db) karakterekkel! Az F5 funkcióbillentyű segítségével helyezzük az aktív cellát a C182 cellára, majd javítsuk át a szöveget Cégek száma (db)-ra – az Excel azonnal frissíti a jelmagyarázatot. A kész diagramot láthatjuk a 2. ábrán.
  6. Utolsó feladatunk az A1:F30 tartomány fekvő oldalra nyomtatása! Az F5 funkcióbillentyű segítségével jelöljük ki ezt a tartományt!
  7. Adjuk ki a Lapelrendezés / Nyomtatási terület / Nyomtatási terület kijelölése (Alt+P, I, K) parancsot!
  8. Adjuk ki a Lapelrendezés / Oldalbeállítás (Alt+P, O) parancsot! A képernyőn megjelenik az Oldalbeállítás párbeszédpanel.
  9. Az Oldal fülön válasszuk ki a Fekvő (Alt+F) tájolást, a Nagyítás részben a Legyen (Alt+N) választógombot, majd az OK gombot!

Álljunk meg egy szóra!
A papírtakarékosság jegyében, valamint az eltérő nyomtatási környezetek miatt mi a gyakorlatok során a nyomtatási kéréseket PDF exporttal helyettesítjük, természetesen az esetlegesen előírt oldalbeállításokkal. Aki továbbra is nyomtatni akar, az a Ctrl+P-vel indíthatja a Fájl / Nyomtatás parancsot (Alt+F, P).

  1. Adjuk ki a Fájl / Exportálás (Alt+F, E) parancsot, és keressük meg a PDF/XPS létrehozása  (A) gombot!
  2. A képernyőn megjelenik a Közzététel PDF vagy XPS formátumban párbeszédpanel, amelynek Fájlnév (Alt+N) kombinált szerkesztőmezőjében látjuk a munkafüzet nevét, amit el is fogadhatunk: mentsünk a Közzététel (Alt+K, K) gombot választva!

Tipp: Az operációs rendszer és az Excel korábbi használatától függően vagy azonnal megjelenik a tartalom az alapértelmezett PDF olvasó alkalmazásban, vagy előtte rákérdez a Windows, hogy melyik alkalmazással akarjuk azt megnyitni. Utóbbi esetben – ha más PDF olvasó alkalmazás nincs telepítve –, a Microsoft Edge böngészőt kínálja fel, amit egy Enter leütéssel el is fogadhatunk.

  1. Ha számítógépünkön van PDF kezelő alkalmazás vagy böngésző, akkor azt az Excel megpróbálja elindítani és megjeleníteni a fájl tartalmát (3. ábra).
  2. A feladattal végeztünk, mentsünk és zárjunk be minden fájlt és alkalmazást!

A feladat megoldása során 2 db fájlt hoztunk létre: egy Excel munkafüzetet és egy PDF dokumentumot (4. ábra).

VÉGE.

Infopanel
Készült: 2020 április 1.
Operációs rendszer: Windows 10 (21H2, 2111b19044)
Irodai programcsomag: Microsoft Office 2016 v2206b15330.20246, Aktuális csatorna
Szint: kezdő, ECDL modul/tanmenet: Táblázatkezelés/S6
Kategória: ECDL → Táblázatkezelés → Vizsgafeladatok

Mennyire találtad hasznosnak ezt a cikket?

Válassz egy csillagot!

Szavazatszám: 0, Átlag: 0

Még nem szavazott senki! Legyél az első, aki értékeli ezt a bejegyzést!

Sajnálom, hogy ez a cikk nem volt hasznos számodra!

Segíts nekem, hogy jobb legyen ez a cikk!

Írd le, mit hiányolsz ebből a cikkből!

Email
Twitter
Facebook
Nyomtat