ECDL Táblázatkezelés 13. vizsgafeladat (#213?)

 Frissítve: 2022 július 24.

Miről szól ez a cikk?
Ebben a látássérültek számára készült Microsoft Excel oktatóanyagban az ECDL Táblázatkezelés modulhoz kiadott Vizsgapéldatár 13. feladatát dolgozzuk fel a Windows 10 operációs rendszer és a Microsoft Office 2016 irodai alkalmazáscsomag aktuális kiadásának felhasználásával.
A vizsgafeladat megoldása során kizárólag a billentyűzetet használjuk.

Tartalomjegyzék

1. Előkészületek

Az ECDL Excel vizsgafeladat megoldása előtt a megjelölt források közül töltsük le szükség szerint az ECDL Vizsgapéldatár Táblázatkezelés 6.0 dokumentumot és a munkafájlokat – az előbbit nyissuk meg, az utóbbit pedig csomagoljuk ki célszerűen a Dokumentumok mappába. A vizsgapéldatár PDF dokumentum, amit a legtöbb internet böngésző képes megnyitni, de használhatjuk bármelyik PDF olvasó alkalmazást is, például az Adobe Acrobat Readert. Látássérült sorstársaink Egyszerű szöveg (*.txt) formátumban is letölthetik a feladatsort.

Tekintsük át a feladat elvégzéséhez szükséges ismereteket és a felhasznált függvényeket:

A feladat végrehajtása előtt, közben és után vessük össze munkánkat az alábbi ábrák tartalmával, amelyeken egy-egy szakasz (elkészült táblázat, diagram, export stb.) állapotát tekinthetjük meg.

ECDL Táblázatkezelés 13. vizsgafeladat, 1. megoldás, 1. ábra: A kész táblázat és a csoportosított oszlopdiagram.
1. ábra: A kész táblázat és a csoportosított oszlopdiagram.
ECDL Táblázatkezelés 13. vizsgafeladat, 1. megoldás, 2. ábra: Az exportált munkalap a Microsoft Edge böngésző ablakában.
2. ábra: Az exportált munkalap a Microsoft Edge böngésző ablakában.
ECDL Táblázatkezelés 13. vizsgafeladat, 1. megoldás, 3. ábra: Az M4-13B munkalap.
3. ábra: Az M4-13B munkalap.
ECDL Táblázatkezelés 13. vizsgafeladat, 1. megoldás, 4. ábra: A feladat megoldása során létrehozott 3 db fájl a Dokumentumok mappában.
4. ábra: A feladat megoldása során létrehozott 3 db fájl a Dokumentumok mappában.

2. A vizsgafeladat megoldása

Egy javaslat a végrehajtás menetére a billentyűzet használatával (69 lépés):

  1. Indítsuk el az Excel alkalmazást egy új, üres munkafüzetet készítve!
  2. Nyomjuk le az F12 funkcióbillentyűt a Mentés másként párbeszédablak megjelenítéséhez!
  3. Gépeljük be a Fájlnév (Alt+N) kombinált szerkesztőmezőbe a nevünket, majd mentsük el a munkafüzetet a Mentés (Alt+S) gombot választva!
  4. Első feladatunk egy táblázat létrehozása. A feladatsorhoz mellékelt képen a képletekkel kiszámolandó eredmények is látszanak, ezeket értelemszerűen kihagyjuk a táblázat készítésekor. Lássunk munkához!
  5. Gépeljük be a B1 cellába a következő feliratot: egységár
  6. A C1:G1 tartomány celláiba gépeljük be a hét első öt napjának nevét hétfőtől péntekig!
  7. Gépeljük be a H1 cellába a következő címkét: összesen
  8. Gépeljük be az I1 cellába a következő címkét: átlag
  9. Gépeljük be a J1 cellába a következő címkét: összbevétel
  10. Az A2:A5 tartomány celláiba gépeljük be a következő termékeket: kifli, zsemle, poharas tej és poharas kakaó
  11. Gépeljük be az A7 cellába a következő címkét: Péksütemények bevételi aránya:
  12. Gépeljük be a B2:G2 tartomány celláiba a következő számokat: 12, 50, 75, 71, 90, 40
  13. Gépeljük be a B3:G3 tartomány celláiba a következő számokat: 13, 50, 60, 50, 65, 20
  14. Gépeljük be a B4:G4 tartomány celláiba a következő számokat: 40, 24, 30, 39, 24, 0
  15. Gépeljük be a B5:G5 tartomány celláiba a következő számokat: 45, 62, 50, 45, 50, 10
  16. Az elkészített táblázat négy péktermék (A oszlop) egységárát (B oszlop) és egy hét munkanapjain (C:G oszlopok) eladott mennyiségeit (C2:G5) tartalmazza.
  17. A H2:H5 tartomány celláiban a négy termék eladott mennyiségeinek összegét kell megjelenítenünk a megfelelő függvény felhasználásával. Például a H2 cellában a C2:G2 cellák tartalmát kell összegeznünk, amihez a SZUM függvényt fogjuk felhasználni. A H2 cellába szánt képlet a következő: =SZUM(C2:G2)
  18. Üssük le az F5 funkcióbillentyűt, majd a képernyőn megjelenő Ugrás párbeszédablak Hivatkozás szerkesztőmezőjébe gépeljük be a H2:H5 tartományhivatkozást, végül üssük le az Enter billentyűt!

Tipp: Az F5 funkcióbillentyűt nem csak egy adott cellára ugrásra, hanem cellák, tartományok, teljes sor, sorok, oszlop, illetve oszlopok kijelölésére is használhatjuk, akár vegyesen is. Tartomány kijelöléséhez a tartományhivatkozást, több tartomány kijelöléséhez azok pontosvesszővel elválasztott hivatkozásait, sornál csak a sorszámot, soroknál a sorokat, oszlopnál az oszlop betűjelét, oszlopoknál a betűjelekből képzett tartományhivatkozást kell megadnunk, például A1:C3 vagy A1:C3;E20:E22 vagy 5:5 vagy 5:10 vagy B:B vagy B:N.

  1. A tartomány H2 cellájába gépeljük be az =SZUM(C2:G2) képletet, majd üssük le a Ctrl+Enter billentyűkombinációt! A tartomány minden cellájában megjelenik a képlet a megfelelő hivatkozásokkal.

Tipp: A Ctrl+Enter az Excel egyik leghasznosabb billentyűparancsa. Alkalmazásával az előzetesen kijelölt tartomány aktív cellájába begépelt tartalmat másolhatjuk át a tartomány többi cellájába. Ha a begépelt tartalom egy képlet, akkor az Excel az abban található (relatív, abszolút és vegyes) hivatkozástípusokat figyelembe véve végzi el a másolást. Ezzel helyettesíthetjük a kitöltést vagy más sokszorosításra használt módszert.
Persze, előfordulhat, hogy elrontjuk a képletet, vagy más okból szerkeszteni akarjuk azt. Ilyenkor jelöljük ki ismét a tartományt, nyomjuk le az F2 funkcióbillentyűt az aktív cella szerkesztéséhez, végezzük el a javítást, végül üssük le a Ctrl+Enter billentyűkombinációt!

  1. Az I oszlopban az átlagot kell kiszámolnunk mind a négy termékre. Képletünk hasonlít a H2 cellában használtra, csak a SZUM helyett az ÁTLAG függvényt fogjuk alkalmazni: =ÁTLAG(C2:G2)
  2. Jelöljük ki az F5 funkcióbillentyű segítségével az I2:I5 tartományt!
  3. Az I2 cellába gépeljük be az =ÁTLAG(C2:G2) képletet, majd üssük le a Ctrl+Enter billentyűkombinációt!
  4. A J oszlopban az összbevételt kell kiszámolnunk az egységár (B) oszlop értékeinek felhasználásával. Az összbevételt az egységár (B oszlop) és az eladott termékek összegének (H oszlop) szorzatával tudjuk kiszámolni. A J2 cellában a képlet így fog kinézni: =B2*H2
  5. Jelöljük ki az F5 funkcióbillentyű segítségével a J2:J5 tartományt!
  6. A J2 cellába gépeljük be az =B2*H2 képletet, majd üssük le a Ctrl+Enter billentyűkombinációt!
  7. A D7-es cellában arra vagyunk kíváncsiak, hogy a négy termék összbevételének hány százaléka a kifli és a zsemle összbevétele. A négy termék összbevételét a SZUM(J2:J5), a kifli és a zsemle összbevételét pedig a SZUM(J2:J3) függvénnyel tudjuk kiszámolni. A kifli és a zsemle, valamint a négy termék összbevételének hányadosaként kapjuk meg az eredményt: =SZUM(J2:J3)/SZUM(J2:J5).
  8. Helyezzük az aktív cellát a D7 cellára, majd gépeljük be a fenti képletet!
  9. Alakítsuk Százalék Számformátumra a kapott eredményt a Ctrl+Shift+5 billentyűkombinációval!

Tipp: Néhány Számformátumot a következő billentyűkombinációkkal tudunk gyorsan és kényelmesen alkalmazni: Ctrl+Shift+1 – formázás Egyéni Számformátumra két tizedesjeggyel és ezres tagolással, Ctrl+Shift+2 – formázás Egyéni Számformátumra a cellában található egynél kisebb tizedes törtet tartalmazó érték óra:perc formátumra alakításával, Ctrl+Shift+3 – formázás Egyéni Számformátumra a cellában található érték nn.hhh.éé formátumra alakításával, Ctrl+Shift+4 – formázás Pénznem Számformátumra két tizedesjeggyel és ezres tagolással (negatív érték esetén piros betűszínnel), Ctrl+Shift+5 – formázás Százalék Számformátumra tizedesjegyek nélkül egészre kerekítéssel.

  1. Következik a táblázat minden cellájának vékony kerettel ellátása. Helyezzük az aktív cellát a táblázatba például a Ctrl+Home segítségével, majd üssük le a Ctrl+T billentyűkombinációt a teljes táblázat (A1:J5) kijelöléséhez!
  2. Adjuk ki a Kezdőlap / Szegélyek / Minden szegély (Alt+Ő, GS, M) parancsot!
  3. Jelöljük ki a C2:G5 tartományt, amelynek csak külső vastag keretet kell beállítanunk. Mivel az előző lépésben ennek a tartománynak a celláit is elláttuk vékony szegéllyel, előbb ezt kell kikapcsolnunk a Kezdőlap / Szegélyek / Nincs szegély (Alt+Ő, GS, N) paranccsal.
  4. Jöhet a Vastag külső szegély, amit a Kezdőlap / Szegélyek / Vastag külső szegély (Alt+Ő, GS, Y) paranccsal állítsunk be!
  5. Az oszlopcímkék középre zárásához jelöljük ki a B1:J1 tartományt!
  6. A középre igazításhoz adjuk ki a Kezdőlap / Középre vízszintesen igazítás (Alt+Ő, KZ) parancsot!
  7. Az F5 funkcióbillentyűvel jelöljük ki a következő két tartományt: H2:J5;D7
  8. Üssük le a Ctrl+I billentyűkombinációt a dőlt stílus beállításához!

Tipp: A következő billentyűkombinációkat használhatjuk az elemi stílusok beállítására vagy kikapcsolására: félkövér Ctrl+B vagy Ctrl+2, dőlt Ctrl+I vagy Ctrl+3, aláhúzott Ctrl+U vagy Ctrl+4, áthúzás Ctrl+5.

  1. Mivel a feladatsor folyton a beillesztett táblázatra, mint mintára hivatkozik, azt vehetjük észre, hogy az átlag (I) oszlopban az ábrán egészre kerekítve jelennek meg az eredmények, míg az általunk készített táblázatban a tizedeshelyek száma 1. Ha igazodni akarunk az ábrához, akkor jelöljük ki az I2:I5 tartományt, és csökkentsük nullára a tizedeshelyek számát a Kezdőlap / Tizedeshelyek csökkentése (Alt+Ő, 9) paranccsal!
  2. A hetedik feladat azt kéri, hogy az A8 cellába gépeljük be, hogyan rejtenénk el a Gyorselérési eszköztárat az Excel címsorának bal széléről. A lakonikus egyszerűségű válasz a sehogy lenne, de írjuk be a következőt: Az Excel jelenlegi verziója nem támogatja a Gyorselérési eszköztár kikapcsolását.
  3. Csoportosított oszlopdiagramot kell készítenünk a zsemle kivételével a hét napjain forgalmazott értékekből. Mivel az egységár oszlopa, illetve a zsemle sora megakadályozza, hogy egyben kijelöljük az ábrázolni kívánt tartományt, így csak négy külön tartományként tudjuk megadni a diagramnak az adatokat: jelöljük ki az F5 funkcióbillentyű segítségével az A1:A2;C1:G2;A4:A5;C4:G5 tartományokat!

Tipp: Amikor a diagramon megjelenítendő értékek körét meghatározzuk, át kell gondolnunk, mely tartományt kell kijelölnünk a diagram létrehozása előtt. Többnyire nem csak az értékeket, hanem az oszlopok, illetve sorok címkéit is láttatni akarjuk a diagramon, így ezeket is ki kell jelölnünk. Egyszerű esetben ez általában a teljes táblázat kijelölését jelenti.
Igen ám, de mi a helyzet akkor, mint a mostani feladatban is, ha ki kell hagynunk egy vagy több sort és/vagy oszlopot – ebben a feladatban az egységár oszlopát és a zsemle sorát.
A megoldás, hogy csak az ábrázolni kívánt cellákat jelöljük ki, például az F5 funkcióbillentyű segítségével ügyelve arra, hogy a megadott tartományhivatkozások egy folytonos téglalap alakú területet adjanak eredményül. Így kellett tennünk a mostani feladatban is, kijelölve az A1:A2;C1:G2;A4:A5;C4:G5 tartományokat. Ha figyelmen kívül hagyjuk a kihagyott területeket, akkor láthatjuk, hogy a kijelölt részek egy folytonos téglalapot mintáznak.

  1. Adjuk ki a Beszúrás / Oszlop- és sávdiagram beszúrása (Alt+E, Ú) parancsot, majd üssük le az Enter vagy a Szóköz billentyűt a Csoportosított oszlop kiválasztásához! A munkalap látható területének közepén megjelenik a kijelölt diagram.

Tipp: A diagram beillesztését követően annak szerkesztéséhez kapunk egy Diagrameszközök / Diagramtervezés (Alt+JC) és egy Diagrameszközök / Formátum (Alt+JZ) nevű menüszalag fület. Természetesen rendelkezésünkre áll a Shift+F10-el elérhető helyi menü is.

Álljunk meg egy szóra!
A kép, és más grafikus elem, mint például a diagram, úgynevezett lebegő objektumként a munkalap cellái felett, azokat eltakarva helyezkedik el. Egy lebegő objektumot úgy tudunk kijelölni, illetve több objektum esetén közülük választani, ha kiadjuk a Kezdőlap / Keresés és kijelölés / Objektumok kijelölése (Alt+Ő, ÖE, O) parancsot. Az Excel kijelöltté teszi az első objektumot, majd a Tab és Shift+Tab billentyűkombinációkkal ránk bízza a kezelni kívánt objektum kijelölését. A munkalap celláihoz az Esc billentyű leütésével térhetünk vissza.

  1. A diagram eltakarhatja a táblázatot, ami nagyon zavaró lehet. Helyezzük át például az A10 cellába: üssük le a Ctrl+X billentyűkombinációt, majd léptessük az aktív cellát az A10 cellára, végül üssük le a Ctrl+V billentyűkombinációt!

Tipp: Ha feladatunk egy diagram beszúrása az aktuális munkalapra, akkor az többnyire eltakarja a táblázatot. Ezért célszerű számára másik helyet keresni, például a táblázat alatt: a Ctrl+X leütésével helyezzük a Vágólapra a diagramot, majd a visszakapott aktív cellát mozgassuk a diagram bal felső sarkának helyet adó cellára, végül üssük le a Ctrl+V billentyűkombinációt! A diagram kijelölt állapotban marad.
Persze, ha a vizsgán ezt nem kérik, vagy kifejezetten tiltják, akkor hagyjuk ki ezt a lépést.

  1. Válasszuk ki a Diagramtervezés / Diagram-összetevő hozzáadása / Diagramcím / A diagram felett (Alt+JC, D, C, A) parancsot! Ezzel a címet a diagram fölé, középre helyezzük, egyben kijelöltté tesszük azt a szerkesztéshez.
  2. Nyomjuk le az F2 funkcióbillentyűt, az így aktivált Szerkesztőlécbe gépeljük be Büfé, 12. hét címet, majd üssük le az Enter billentyűt!
  3. Az oszlopokhoz tartozó feliratok megjelenítéséhez adjuk ki a Diagramtervezés / Diagram-összetevő hozzáadása / Adatfeliratok / Értéknél, kívül (Alt+JC, D, A, K) parancsot!
  4. A jelmagyarázat jobb felső sarokba helyezéséhez először adjuk ki a Diagramtervezés / Diagram-összetevő hozzáadása / Jelmagyarázat / Jelmagyarázat további beállításai (Alt+JC, D, J, J, J, Enter) parancsot! A munkalap jobb szélén megjelenik a Jelmagyarázat formázása panel.

Álljunk meg egy szóra!
Az Excel már régen alkalmazza a beállításpaneleket, amelyek a munkaterület (munkalap, diagramlap) jobb szélén foglalnak el egy terjedelmes szélességű területet. Alkalmasint több panelt is nyithatunk, nyitnak egyes parancsok, amelyek egymás mellett helyezkednek el, így a munkaterület egy kisebb felbontású képernyőn nagyon összeszűkülhet.
A panelek, valamint az Excel alkalmazásablakának részei között (menüszalag, aktív cella vagy diagramlap, lapfül, panelek stb.) az F6 és a Shift+F6 segítségével lépkedhetünk. A panelból a munkalapra vagy a diagramlapra történő visszalépéshez használjuk az Esc billentyűt!
A panelben való mozgásra a Tab és Shift+Tab billentyűket használhatjuk.
A panelek billentyűzettel történő kezeléséről külön cikkben olvashatunk.

  1. A parancs kiadását követően a fókusz a panelra kerül, de ha mégsem, vagy munka közben véletlenül kilépünk a panelból, akkor a panelra lépéshez addig ütögessük az F6 funkcióbillentyűt, amíg a Jelmagyarázat beállításai gombot ki nem választjuk!
  2. Ütögessük a Tab billentyűt, amíg nem találunk egy második, majd egy harmadik Jelmagyarázat beállításai gombot! Ez alatt sorakoznak a különféle opciók, amelyekkel szabályozhatjuk a jelmagyarázat helyét. Ez a beállításcsoport elvileg nyitva van, de a Szóköz billentyűvel kinyithatjuk, illetve bezárhatjuk.
  3. Induljunk el a Le nyílbillentyűvel, és jelöljük ki a Jobbra fent választógombot!
  4. Addig ütögessük az Esc billentyűt, amíg vissza nem jutunk az aktív cellához, kilépve a panelból és megszüntetve a diagram kijelölését! A kész táblázatot és a csoportosított oszlopdiagramot mutatja az 1. ábra.
  5. Következő feladatunk a munkalap fekvő oldalra nyomtatása. Először szüntessünk meg mindenféle kijelölést az aktív cella A1-re helyezésével: üssük le a Ctrl+Home billentyűkombinációt!
  6. Adjuk ki a Lapelrendezés / Oldalbeállítás (Alt+P, O) parancsot!
  7. Az Oldal fülön válasszuk ki a Fekvő Tájolást (Alt+F), a Nagyítás részben a Legyen választógombot (Alt+N)!
  8. Üssük le az Enter billentyűt az Oldalbeállítás ablakból való kilépéshez!

Álljunk meg egy szóra!
A papírtakarékosság jegyében, valamint az eltérő nyomtatási környezetek miatt mi a gyakorlatok során a nyomtatási kéréseket PDF exporttal helyettesítjük, természetesen az esetlegesen előírt oldalbeállításokkal. Aki továbbra is nyomtatni akar, az a Ctrl+P-vel indíthatja a Fájl / Nyomtatás parancsot (Alt+F, P).

  1. Adjuk ki a Fájl / Exportálás parancsot, és keressük meg a PDF/XPS létrehozása (Alt+F, E, A) gombot!
  2. A képernyőn megjelenik a Közzététel PDF vagy XPS formátumban párbeszédablak, amelynek Fájlnév kombinált szerkesztőmezőjében látjuk a munkafüzet nevét, amit el is fogadhatunk: mentsünk a Közzététel (Alt+K) gombot választva!

Tipp: Az operációs rendszer és az Excel korábbi használatától függően vagy azonnal megjelenik a tartalom az alapértelmezett PDF olvasó alkalmazásban, vagy előtte rákérdez a Windows, hogy melyik alkalmazással akarjuk azt megnyitni. Utóbbi esetben – ha más PDF olvasó alkalmazás nincs telepítve –, a Microsoft Edge böngészőt kínálja fel, amit egy Enter leütéssel el is fogadhatunk.

  1. Ha számítógépünkön van PDF kezelő alkalmazás vagy böngésző, akkor azt az Excel megpróbálja elindítani és megjeleníteni a fájl tartalmát (2. ábra).
  2. Térjünk vissza a munkafüzethez!
  3. Mentsük a munkafüzetet a Ctrl+S billentyűkombinációval, majd zárjuk be!
  4. Nyissuk meg az M4-13B.xlsx munkafüzetet!
  5. A munkafüzet változásait nem kell másik munkafüzetbe mentenünk, így munka közben nyugodtan menthetünk a Ctrl+S billentyűkombinációval.
  6. Ismerkedjünk meg az M4-13B munkafüzet tartalmával! Az M4-13B munkalap A1:D201 tartományában egy négyoszlopos táblázatot találunk. A táblázat oszlopainak címkéi (Azonosító, Típus, F-érték és Z-érték) az A1:D1 tartományban helyezkednek el, a második sortól a 201. sorig pedig az adatokat találjuk.
  7. A Típus (B) oszlop törléséhez helyezzük az aktív cellát a B1 cellára, majd üssük le a Ctrl+Szóköz billentyűkombinációt a teljes B oszlop kijelöléséhez!

Tipp: Az aktív cella sorának kijelölésére a Shift+Szóköz, oszlopának kijelölésére a Ctrl+Szóköz használható. Ha több sort/oszlopot akarunk kijelölni, akkor a szokásos Shift+nyílbillentyűk kijelölés kiterjesztéssel élhetünk.

  1. Töröljük a Típus (B) oszlopot a Ctrl+- billentyűkombinációval vagy a helyi menü Törlés (Shift+F10, T) parancsával!
  2. Ha egy többoldalas táblázat nyomtatásakor minden oldalt egy adott sorral, például az oszlopazonosítókat tartalmazó sorral akarunk kezdeni, akkor meg kell adnunk az úgynevezett fent ismétlődő sort vagy sorokat az Oldalbeállítás párbeszédablakban. Esetünkben ez az első sor lesz, amit majd 1:1-ként fogunk megadni. Adjuk ki a Lapelrendezés / Oldalbeállítás (Alt+P, O) parancsot! A képernyőn megjelenik az Oldalbeállítás párbeszédablak.
  3. A Ctrl+Tab billentyűkombinációval lépjünk a Munkalap fülre!
  4. A Tab billentyűvel keressük meg a Fent ismétlődő sorok (Alt+F) szerkesztőmezőt!
  5. Gépeljük be az 1:1 tartományhivatkozást, majd üssük le az Enter billentyűt a párbeszédablakból való kilépéshez!
  6. Helyezzük az aktív cellát az I1 cellára! Ebben a cellában kell megjelenítenünk a Z-érték (C) oszlopban található 25,5-nél kisebb értékek számát. Feltételes darabszámlálásra van szükség, így a DARABTELI függvényt hívjuk segítségül. A Z-érték oszlop értékei a C2:C201 tartományban helyezkednek el, a feltétel pedig a <25,5 lesz. Az I1 cellába tehát a következő képletet helyezzük: =DARABTELI(C2:C201;”<25,5″). A kész táblázatot mutatja a 3. ábra.
  7. A feladattal végeztünk, mentsünk és zárjunk be minden fájlt és alkalmazást!

A feladat megoldása során 3 db fájlt hoztunk létre: kettő Excel munkafüzetet, valamint egy PDF dokumentumot (4. ábra).

VÉGE.

Infopanel
Készült: 2020 május 14.
Operációs rendszer: Windows 10 (21H2, 2111b19044)
Irodai programcsomag: Microsoft Office 2016 v2206b15330.20266, Aktuális csatorna
Szint: kezdő, ECDL modul/tanmenet: Táblázatkezelés/S6
Kategória: ECDL → Táblázatkezelés → Vizsgafeladatok

Mennyire találtad hasznosnak ezt a cikket?

Válassz egy csillagot!

Szavazatszám: 0, Átlag: 0

Még nem szavazott senki! Legyél az első, aki értékeli ezt a bejegyzést!

Sajnálom, hogy ez a cikk nem volt hasznos számodra!

Segíts nekem, hogy jobb legyen ez a cikk!

Írd le, mit hiányolsz ebből a cikkből!

Email
Twitter
Facebook
Nyomtat