A Windows 10 Indítás/Start billentyűparancsai, 1. rész (#16) – OK

Miről szól ez a cikk?
A terjedelemre tekintettel több cikkben foglaljuk össze a Windows 10 operációs rendszer Indítás/Start nyomógombjához kötődő billentyűkombinációkat. Mindegyikhez fűzünk egy rövid ismertetőt is, segítve használatuk elsajátítását.
Az 1. részben a véleményünk szerint leggyakrabban használt billentyűkombinációkat vesszük sorra.

Az 1994-ben megjelenő Windows 95 új elrendezésű Asztalt kapott, amelynek alján megjelent a Tálca, és a rajta elhelyezett Start gomb. Az újabb Windows kiadásokban a Start felirat helyett egy Windows logo jelenik meg, és a nyomógomb neve a magyar kiadásban Indítás lett. A változástól függetlenül a hazai szlengben a nyomógomb és a billentyűzeten az elérésére használt billentyű neve maradt Start vagy Windows gomb, mivel használatával a Start menüt tudjuk elérni.

Az eltelt évek alatt az újabb és újabb Windows kiadásokkal együtt újabb és újabb ún. Start billentyűparancsok jelentek meg, amelyek a Start és más billentyű együttes lenyomásával gyakran használt funkciók elérését biztosították. A Windows 10 legfrissebb kiadásaiban az alfanumerikus billentyűzet már majd minden billentyűjéhez tartozik kombináció, számuk a jövőben várhatóan nőni fog.

Vegyük sorra hát a billentyűparancsok első csoportját!

1. Start → Start menü megjelenítése, kikapcsolása

A Start billentyűt önmagában a Start menü megjelenítésére, illetve kikapcsolására használjuk (1. ábra). A Start billentyű lenyomása helyett használhatjuk a Ctrl+Esc billentyűkombinációt – ez a billentyűkombináció nyilván azoknak hasznos, akiknek a billentyűzetén nincs Start billentyű. A Start menü eltüntetésére használhatjuk az Esc billentyűt is.

A Windows 10 Start menüje – tartalma minden felhasználó számítógépén eltér.
1. ábra: A Windows 10 Start menüje – tartalma minden felhasználó számítógépén eltér.

Ha a menüt aktív tevékenység nélkül zárjuk be, vagyis semmit nem választunk ki, nem kezdünk keresésbe stb., akkor a fókusz visszakerül a menü megjelenítése előtti objektumra.

Ha a Gépházban teljes képernyős Start menüt állítottunk be, akkor a Start billentyű lenyomására a Windows 8.x-ben bevezetetthez hasonló, teljes képernyőt elfoglaló, csempés felületet kapjuk – ez az elrendezés azoknak lehet hasznos, akik sok csempével, csempecsoporttal, kívánnak dolgozni (2. ábra).

A Windows 10 teljes képernyős Start menüje – tartalma minden felhasználó számítógépén eltér.
2. ábra: A Windows 10 teljes képernyős Start menüje – tartalma minden felhasználó számítógépén eltér.

Tipp: A menüs és a teljes képernyős állapot között a következő opcióval tudunk váltani: Start+I, Személyre szabás ikon, Start beállításpanel, Legyen teljes képernyős a Start..

Néhány hasznos, billentyűvel végezhető művelet:

  • A Start menü megjelenítését követően a fókusz, és így a szövegkurzor a Tálca Keresés mezőjében jelenik meg, ahova azonnal elkezdhetjük begépelni a keresett elem nevét. Bármilyen találat esetén a Start menü felületén a találatlista jelenik meg, amelynek számos funkciója van. A 3. ábrán látszik, hogy éppen a Fájlkezelőt keressük.
  • A Tab leütésére a fókusz a bal felső sarokban elhelyezett, Kibontás nevű hamburgermenüre kerül (4. ábra).
  • A Shift+Tab leütésére a fókusz az első, Irodai alkalmazások nevű csempecsoport nevére kerül (5. ábra).
A Windows 10 Start menüjének találatlistája.
3. ábra: A Windows 10 Start menüjének találatlistája.
A fókusz a Windows 10 Start menüjének Kibontás nevű hamburgermenüjén áll.
4. ábra: A fókusz a Windows 10 Start menüjének Kibontás nevű hamburgermenüjén áll.
A fókusz a Windows 10 Start menüjének Irodai alkalmazások nevű csempecsoport nevén áll.
5. ábra: A fókusz a Windows 10 Start menüjének Irodai alkalmazások nevű csempecsoport nevén áll.

2. Start+Tab → a Feladatnézet megnyitása

A Start+Tab billentyűkombináció a közismert Alt+Tab feladatváltó billentyűparancsot egészíti ki(6. ábra). Az Alt+Tab-tól eltérően ezzel a billentyűparanccsal nem csak a futó alkalmazások ablakai között válthatunk, hanem

  • megjeleníthetjük a futó alkalmazások kicsinyített méretű ablakait, elindításuk sorrendjében – vegyük észre, hogy a miniatürizált ablakok aktívak, a bennük megjelenített tartalom élő;
  • az alkalmazásablakok közül kattintással vagy a nyílbillentyűkkel majd az Enter leütésével választhatunk – ezt hívjuk feladat-, program- vagy alkalmazásváltásnak;
  • a Tab billentyűvel válthatunk a miniablakok és a felül megjelenő virtuális asztalokat mutató miniablakok területe között;
  • ha több fizikai képernyőnk és/vagy virtuális asztalunk is van, akkor a Tab billentyűvel mindegyik asztal fenti két területén lépkedhetünk végig;
  • egérhúzással az alkalmazásablakokat átrendezhetjük – ez akkor lehet hasznos, ha később az Alt+Tab-bal akarunk váltani a programok között, az új sorrendnek megfelelően váltva minden egyes Tab leütéskor;
  • a Delete billentyűt leütve a kijelölt alkalmazásablakot bezárhatjuk (kiléphetünk az adott alkalmazásból) – ugyanezt egérrel a miniablak jobb felső sarkában megjelenő X-re kattintva tehetjük meg;
  • a kijelölt miniablakon jobb egérkattintással vagy a menü billentyű leütésével egy gyorsmenüt jeleníthetünk meg (7. ábra), amely további ablakkezelő lehetőségeket rejt;
  • a képernyő tetején egymás mellett láthatjuk a virtuális asztalokat;
  • a virtuális asztalok és a mellettük megjelenő Új asztal nyomógomb között a jobb-bal nyílbillentyűkkel, majd Entert ütve, vagy egérkattintással választhatunk;
  • a kijelölt virtuális asztalt a Delete billentyűt leütve zárhatjuk be – a bezárt asztal alkalmazásai az előző, balra elhelyezkedő asztalra kerülnek át.
A Start+Tab hatására megjelenő Feladatnézet.
6. ábra: A Start+Tab hatására megjelenő Feladatnézet.
Az alkalmazásablakhoz tartozó gyorsmenü.
7. ábra: Az alkalmazásablakhoz tartozó gyorsmenü.

Tipp: A Ctrl+Alt+Tab billentyűkombinációval a virtuális asztalok nélkül jeleníthetjük meg a futó alkalmazások ablakait (8. ábra), válogathatunk közülük, illetve kezelhetjük azokat a fent leírt módon, némileg korlátozottabb módon (pl. nincsenek gyorsmenük).

A Ctrl+Alt+Tab billentyűparancs hatására megjelenő alkalmazáslista.
8. ábra: A Ctrl+Alt+Tab billentyűparancs hatására megjelenő alkalmazáslista.

3. Start+A → a műveletközpont megjelenítése, kikapcsolása

A Műveletközpont (9. ábra) az Asztal jobb szélén megjeleníthető panel. Felül az értesítéseket jeleníti meg, alul, a Gyorsműveleteknek nevezett részen pedig a több sorba rendezhető csempékkel a gyakori Gépház beállítások kényelmes elérését biztosítja számunkra.

A Műveletközpont a képernyő jobb szélét elfoglaló sáv. Alul pedig néhány Gépház beállítás ikonja látható.
9. ábra: A Műveletközpont a képernyő jobb szélét elfoglaló sáv. Alul pedig néhány Gépház beállítás ikonja látható.

A Start+A billentyűkombináció be-, illetve kikapcsolóként működik. A panel eltüntetéséhez természetesen használhatjuk az Esc billentyűt is.

Néhány hasznos, billentyűvel végezhető művelet:

  • Ha nincs értesítés, akkor a Műveletközpont megnyitását követően a fókusz az Összecsukás nyomógombon van. Ilyenkor a panel tetején a Nincs értesítés feliratot látjuk.
  • Ha van értesítés, akkor a fókusz egy Tab leütésre az első küldő alkalmazás nevére kerül.

Tipp: A Műveletközponttal kapcsolatos beállítások helye a Gépházban a következő: Start+I, Rendszer ikon, Értesítések és műveletek beállításcsoport.
A billentyűparancshoz azért rendelték az A betűt, mert az angol Windowsban a Műveletközpont neve Action Center.

4. Start+D → az Asztal megjelenítése vagy elrejtése

A billentyűkombinációt leütve az Asztalon található nyitott ablakokat összecsukhatjuk a tálcára, és

  • az utoljára aktív asztali ikonra kerül a fókusz, vagy
  • ha nem volt ikon kijelölve, akkor a háttérkép lesz az aktív objektum.

Ha ismét lenyomjuk ezt a billentyűkombinációt, akkor a billentyűparanccsal összecsukott ablakokat visszakapjuk.

Tipp: A billentyűparancshoz azért rendelték az D betűt, mert az angol Windowsban a Asztal neve Desktop.

5. Start+Alt+D → a dátum/idő panel megjelenítése, elrejtése

A Tálca Értesítési területén elhelyezkedő dátum/idő ikonhoz tartozó panelt jeleníthetjük meg. A fókusz az aktuális időt és dátumot mutató szövegen fog állni.

A panel tetején jelenik meg az aktuális idő, alatta pedig a dátumot látjuk a Gépházban beállított formában. Alatta helyezkedik el a dátumválasztó naptár a tárgyhónap napjaival máshol is megszokott elrendezésben, színes kerettel kiemelve a mai napot. A dátumválasztó alatt, a panel alsó részén az aktuális napra időzített feladatok, események listáját látjuk, míg a jobb alsó sarokban látható Napirend-beállítás elrejtése nyomógomb a feladatlista elrejtésére szolgál.

A panel opciók között a megszokott módon lépkedhetünk. Ha a panel megjelenítését követően rögtön a Napirend-beállítás elrejtése nyomógombot akarjuk elérni, akkor nyomjuk le a Shift+Tab billentyűkombinációt.

Start+Alt+D ismételt vagy az Esc leütésével kapcsolhatjuk ki a panelt.

Tipp: A billentyűparancshoz azért rendelték az D betűt, mert angolul a dátum date :-).

6. Start+E → a Fájlkezelő indítása

Mivel a Fájlkezelő (10. ábra) gyakran használt alkalmazás, a kezdetek óta velünk van az indítására használható Start+E billentyűparancs. Érdekessége, hogy ismételt lenyomásakor a Fájlkezelő újabb és újabb példányát indíthatjuk el. Korlátot csak számítógépünk erőforrásai jelentenek.

Indítást követően a fókusz a jobboldali tartalom panel Mozaik nézetének első objektumán lesz.

A Fájlkezelő ablaka az alapértelmezett beállításokkal.
10. ábra: A Fájlkezelő ablaka az alapértelmezett beállításokkal.

Tipp: A Gyors elérés helyett beállíthatjuk kezdőmappának az Ez a gép mappát is. Ehhez a Fájlkezelőben válasszuk ki a Nézet/Beállítások parancsot (Alt, V, Y, K), majd a képernyőn megjelenő Mappabeállítások párbeszédablak Általános panellapjának Fájlkezelő megnyitása listájában cseréljük ki a Gyors elérés opciót az Ez a gép opcióra. (Mivel a párbeszédablak megjelenését követően a fókusz ezen az opción van, elegendő lenyomni a le nyílbillentyűt, majd az Entert.)

Álljunk meg egy szóra!
Windows Intéző vagy Fájlkezelő? Sokáig az előbbi névvel illettük ezt a programot, de a Windows 8-ban már az új nevén találkozhattunk vele. A névadás együtt járt a felhasználói felület áttervezésével, ugyanis ekkor kapta meg a menüszalagot.

Tipp: A billentyűparancshoz azért rendelték az E betűt, mert az angol Windowsban a Fájlkezelő neve File Explorer.

7. Start+I → a Gépház megnyitása

A Windows beállításainak központi helye a Gépház (11. ábra), ami a korábbi Windows operációs rendszerek Vezérlőpult nevű asztali alkalmazását váltotta le. Az áttérés a Vezérlőpultról a Gépházra folyamatos és fokozatos – az egyre újabb Windows verziókkal egyre több és több beállítási lehetőség kerül át a Gépházba, illetve kerülnek ki a beállítási lehetőségek a Vezérlőpultból. Azt, hogy az átállás még mindig zajlik jelzi, hogy számos Gépház beállítás a Vezérlőpult elemeit hívja meg a még át nem emelt beállítások eléréséhez. Sőt, a Vezérlőpultban is találkozhatunk olyan beállítási lehetőséggel, amely a Gépházba irányít át minket. Az átállás másik bizonyítéka, hogy az újabb Windows kiadásokkal többnyire megváltozik a Gépház ablakának tartalma is.

A Gépház felülete az aktuális Windows verzióban.
11. ábra: A Gépház felülete az aktuális Windows verzióban.

A Windows 10 jelenlegi verziójában is megtalálható még a Vezérlőpult a Start menü alkalmazáslistájának Windows Rendszer mappájában. Rá is kereshetünk a Start menüt megnyitva a Vezérlőpult szó begépelésével. A Vezérlőpult kiválasztását követően a korábbi Windows verziókban megszokott ablak jelenik meg a képernyőn, persze a beállítások már szűkebb választékát nyújtva (12. ábra).

A Vezérlőpult felülete az aktuális Windows verzióban.
12. ábra: A Vezérlőpult felülete az aktuális Windows verzióban.

8. Start+K → a Csatlakozás panel megnyitása

A Csatlakozás panel (13. ábra) a Műveletközponthoz hasonlóan a képernyő jobb szélén jelenik meg. Segítségével vezetéknélküli kijelző és hangeszközöket csatlakoztathatunk számítógépünkhöz. Nyilván ennek megvannak az előfeltételei, valamint az érzékelés, beállítás menetének is ismertnek kell lenniük számunkra.

A Csatlakozás panel az aktuális Windows verzióban.
13. ábra: A Csatlakozás panel az aktuális Windows verzióban.

A panelban látni fogjuk az operációs rendszer által felismert eszközöket, amelyek közül kiválasztva a megfelelőt indíthatjuk a csatlakoztatást. A panel tetején vonuló pontsor a folyamatos érzékelést, keresést jelzi, tehát a panel megjelenítését követően is csatlakoztathatunk új eszközt.

A Csatlakozás panel egyik legnépszerűbb szolgáltatása a hangkimenet vezetéknélküli hangszóróra küldése, illetve a képernyőkép kivetítése az ún. Miracast vezetéknélküli képátviteli szabványt ismerő megjelenítőeszközökre.

9. Start+L → a fiók zárolása, a zárolási képernyő megjelenítése

A Start+L billentyűkombinációval a fiókunkat zárhatjuk le, védve bekapcsolva hagyott számítógépünket az illetéktelen hozzáféréstől, amíg távol vagyunk tőle. A módszer előnye, hogy rövid távollétünk alatt nem kell félbe szakítani a munkánkat, alvó állapotba tenni, hibernálni vagy leállítani számítógépünket.

Példa a zárolási képernyőre.
14. ábra: Példa a zárolási képernyőre.

A zárolási képernyő (14. ábra) a bejelentkezési képernyőhöz hasonló, tartalmát, kinézetét a Gépház/Személyre szabás/Zárolási képernyő részben szabhatjuk testre. Kedves és látványos szolgáltatás, hogy rendszeresen megváltozik a háttér-, többnyire tájkép. A Windows időnként rákérdez, hogy tetszik-e a háttérkép, és ha igennel jelezzük ezt, akkor az adott típusú képekből kapunk válogatást. Ennek a szolgáltatásnak a neve Windows Reflektorfény, amit a Zárolási képernyő beállításai között találunk meg.

Tipp: Számítógépünket automatikusan is zárolhatjuk. A megadott idejű inaktivitás beállítása mellett, mobiltelefonunknak a számítógép hatókörén kívül kerülésének figyelését vagy a Windows Hello szolgáltatás arcfelismerő tulajdonságát is bevethetjük. A zárolás feltétele, hogy felhasználói fiókunkat hozzáférés ellen jelszóval vagy más módon védjük. Ugyan jelszóval nem védett fiókot is zárolhatunk, de az ilyen fiókba bárki beléphet.
A billentyűparancshoz azért rendelték az L betűt, mert az angol Windowsban a Zárolási képernyő neve Lock Screen.

10. Start+M → a futó alkalmazások ablakainak összecsukása a tálcára

A Start+M billentyűkombinációval, akárcsak a Start+D-vel, az Asztalhoz kapunk gyors hozzáférést. Az összecsukott alkalmazások a háttérben természetesen tovább futnak.

Ha összecsukás után azonnal lenyomjuk a Start+Shift+M billentyűkombinációt, akkor visszakapjuk ablakainkat.

Tipp: A billentyűparancshoz rendelt M betűt jelen esetben a Minimize angol szó szolgáltatta.

11. Start+Ctrl+M → a Nagyító Gépház beállításainak megjelenítése

A Start+Ctrl+M billentyűparancs lenyomásával a Gépház/Könnyű kezelés/Nagyító (15. ábra) beállításaihoz férhetünk hozzá. A Nagyító a rosszul látóknak és a lásássérülteknek teszi lehetővé a képernyő teljes vagy adott területének nagyítását és kicsinyítését.

A Nagyító beállítási lehetőségeinek egy része.
15. ábra: A Nagyító beállítási lehetőségeinek egy része.

Tipp: A billentyűparancshoz azért rendelték az M betűt, mert az angol Windowsban a Nagyító neve Magnifier.

12. Start+Numpad+/-/Esc → a Nagyító kezelése

A Nagyító egyéb billentyűparancsokkal is rendelkezik, amelyekkel kényelmesen használhatjuk azt. A következő műveletek érhetők el számunkra:

  • Start és a numerikus billentyűzet + billentyűjének lenyomásával tudjuk a Nagyítót bekapcsolni, rögtön 200%-os nagyítást beállítva. A képernyőt az egérmutató mozgatásával tudjuk bejárni, így mindig az egérmutató látjuk a kívánt nagyításban.
  • A nagyítást 100% és 1600% között állíthatjuk.
  • A Nagyító bekapcsolásával egyidőben a képernyőn megjelenik a Nagyító eszköztár, amely alkalmazásablakként funkcionál, tehát a tálcára lecsukható, bezárható, vagyis a megszokott módon kezelhető.
  • A további nagyításhoz, ismét nyomjuk le a Start+Numpad+, a kicsinyítéshez pedig a Start+Numpad- billentyűkombinációt.
  • Ha a teljes képernyőt akarjuk egy pillanatra megjeleníteni, akkor a megjelenítés idejére tartsuk lenyomva Ctrl+Alt+szóköz billentyűkombinációt!
  • A Nagyítót a Start+Esc billentyűkombinációval zárhatjuk be. Lenyomását követően a nagyítás visszaáll 100%-ra, és bezárul a nagyító eszköztár is.

A nagyító funkció bekapcsolását követően háromféle nézetet állíthatunk be az Asztal nagyításához a Gépház/Könnyű kezelés/Nagyító/Nézet kiválasztása listában:

  • A Teljes képernyős mód bekapcsolásához használjuk a Ctrl+Alt+F billentyűparancsot! Ez az alapértelmezett nézet.
  • A Dokkolva opcióval a képernyő felső szélének teljes szélességét elfoglaló téglalap alakú területen fogjuk látni az egér körüli területet. Ezt az üzemmódot a Ctrl+Alt+D billentyűkombinációval aktiválhatjuk.
  • Végül a Nagyító opcióval (Ctrl+Alt+L) egy változtatható méretű téglalap követi egerünket, amelynek környezetét a kívánt mértékre nagyítva fogjuk látni a téglalapon belül.
  • Ha nem akarunk ennyi billentyűkombinációt megjegyezni, akkor használjuk a Ctrl+Alt+M billentyűparancsot az egyes üzemmódok közötti váltáshoz!

13. Start+P → a Kivetítés panel megjelenítése

Jellemzően az előadást tartók számára előnyös, hogy számítógépükhöz egy projektort vagy több képernyőt csatlakoztatva az Asztal kivetítésével támogathatják előadásukat. Ennek feltétele, hogy a számítógép több video kimenettel rendelkezzen, de ez a feltétel ma már többnyire teljesül.

A Kivetítés panel a négy választási lehetőséggel.
16. ábra: A Kivetítés panel a négy választási lehetőséggel.

A Start+P billentyűparancs lenyomását követően az Asztal jobb szélén megjelenik a Kivetítés panel (16. ábra), amelyben négy kivetítési mód közül választhatunk: Csak a számítógép képernyőjére, Megkettőzés, Kiterjesztés, Csak a második képernyőre.

Ha számítógépünk nem rendelkezik elegendő video kimenettel a funkció működéséhez, akkor ennek tényét a fenti opciók helyett üzenet közli: A számítógép nem tud másik képernyőre kivetíteni…

Tipp: A Start+P ismételt leütésére a panel sorban következő opcióját jelölhetjük ki.
A billentyűparancshoz azért rendelték a P betűt, mert az angol Windowsban a Kivetítés funkció neve Project.

14. Start+R → a Futtatás ablak megjelenítése

A Windows nem csak a grafikus felületen, billentyűzettel és egérrel, hanem szöveges parancsokkal is vezérelhető. Ha ismerjük egy program operációs rendszerbeli nevét, vagy tudomásunk van szöveges parancsokról, akkor azokat a Start+R billentyűkombinációval megjeleníthető Futtatás ablakba (17. ábra) tudjuk begépelni, futtatni.

Az ablak használata egyszerű: a szövegdobozba gépeljük be a kívánt parancsot, majd üssük le az Enter billentyűt! Ha a rendszer számára feldolgozható utasítást adtunk, akkor azt a Windows végrehajtja, ha nem, akkor hibaüzenetet kapunk.

A Futtatás alkalmazásablak az Internet Explorer indításának parancsával.
17. ábra: A Futtatás alkalmazásablak az Internet Explorer indításának parancsával.

A Futtatás ablak alkalmazásablaknak, és ennek megfelelően kezelhető. Megjegyzi és a szövegdoboz mögötti listagombbal elérhetővé teszi számunkra a munkamenet alatt kiadott parancsokat. A Tallózás nyomógombbal elérhető fájlkezelő ablak segítségével rá is kereshetünk a kívánt parancsra.

Tipp: A szöveges, ún. parancsértelmező felület, héj, angolul shell minden operációs rendszer része. Ma már nem pusztán szöveges parancsok végrehajtását teszik lehetővé, hanem komoly programozási felületek is egyben. A Windows 10-ben ennek neve PowerShell. A parancsértelmezővel, illetve a PowerShell lehetőségeivel teljes mélységében hozzáférhetünk a Windows bugyraihoz.
A billentyűparancshoz azért rendelték az R betűt, mert az angol Windowsban a Futtatás funkció neve Run.

15. Start+Shift+S → képernyőkép mentése a vágólapra

A Start+Shift+S billentyűkombináció leütését követően az Asztal egy téglalap alakú kijelölhető területéről másolatot készíthetünk a vágólapra. Ezt jelzi, hogy elhalványul a képernyő és az egérmutató szálkereszt alakot vesz fel. A kívánt terület kijelölését követően annak másolata a vágólapra kerül, aminek tartalmát ezt követően bármely, képeket kezelni képes alkalmazásba, a megszokott módon beilleszthetjük.

A kép elkészültéről értesítést kapunk a Műveletközpontban.

Tipp:Itt említsük meg a Windows operációs rendszer két, szintén képernyőkép készítésére használható billentyűparancsát, a PrintScreen-t és az Alt+PrintScreen-t! Az első a teljes Asztalról (ha több asztalunk van, akkor mindegyikről egy összevont kép készül), a másik a fókusz ablakáról (Asztal, alkalmazásablak, dokumentumterület, párbeszédablak stb.) készít másolatot a vágólapra. Ezzel a két billentyűkombinációval tehát a Start+Shift+S-el ellentétben nem jelölhetünk ki tetszőleges területet.

Miről szólt ez a cikk?
A következő Start billentyűparancsokkal ismerkedtünk meg az 1. részben:
Start = Start menü, Start+Tab = Feladatnézet és idővonal, Start+A = Műveletközpont panel, Start+D = Asztal elérése, Start+Alt+D = idö/dátum panel, Start+E = Fájlkezelő, Start+I = Gépház, Start+K = Csatlakozás panel, Start+L = fiókzárolás, Start+M = alkalmazásablakok legkisebb méret, Start+Ctrl+M = Nagyító Gépház beállítások, Start+NumPad+/-/Esc = Nagyító kezelése, Start+P = Kivetítés panel, Start+R = Futtatás alkalmazásablak, Start+Shift+S = képernyőkép lopás.