ECDL Táblázatkezelés 38. vizsgafeladat (#244🦯)

 Frissítve: 2022 augusztus 1.

Miről szól ez a cikk?
Ebben a látássérültek számára készült Microsoft Excel oktatóanyagban az ECDL Táblázatkezelés modulhoz kiadott Vizsgapéldatár 38. feladatát dolgozzuk fel a Windows 10 operációs rendszer és a Microsoft Office 2016 irodai alkalmazáscsomag aktuális kiadásának felhasználásával.
A vizsgafeladat megoldása során kizárólag a billentyűzetet használjuk.

Tartalomjegyzék

1. Előkészületek

Az ECDL Excel vizsgafeladat megoldása előtt a megjelölt források közül töltsük le szükség szerint az ECDL Vizsgapéldatár Táblázatkezelés 6.0 dokumentumot és a munkafájlokat – az előbbit nyissuk meg, az utóbbit pedig csomagoljuk ki célszerűen a Dokumentumok mappába. A vizsgapéldatár PDF dokumentum, amit a legtöbb internet böngésző képes megnyitni, de használhatjuk bármelyik PDF olvasó alkalmazást is, például az Adobe Acrobat Readert. Látássérült sorstársaink Egyszerű szöveg (*.txt) formátumban is letölthetik a feladatsort.

Tekintsük át a feladat elvégzéséhez szükséges ismereteket és a felhasznált függvényeket:

A feladat végrehajtása előtt, közben és után vessük össze munkánkat az alábbi ábrák tartalmával, amelyeken egy-egy szakasz (elkészült táblázat, diagram, export stb.) állapotát tekinthetjük meg.

ECDL Táblázatkezelés 38. vizsgafeladat, 1. megoldás, 1. ábra: A kész táblázat.
1. ábra: A kész táblázat.
ECDL Táblázatkezelés 38. vizsgafeladat, 1. megoldás, 2. ábra: A kész csoportosított oszlopdiagram a Diagram1 diagramlapon.
2. ábra: A kész csoportosított oszlopdiagram a Diagram1 diagramlapon.
ECDL Táblázatkezelés 38. vizsgafeladat, 1. megoldás, 3. ábra: Az exportált PDF dokumentum a Microsoft Edge böngésző ablakában.
3. ábra: Az exportált PDF dokumentum a Microsoft Edge böngésző ablakában.
ECDL Táblázatkezelés 38. vizsgafeladat, 1. megoldás, 4. ábra: A feladat megoldása során létrehozott 2 db fájl a Dokumentumok mappában.
4. ábra: A feladat megoldása során létrehozott 2 db fájl a Dokumentumok mappában.

2. A vizsgafeladat megoldása

Egy javaslat a végrehajtás menetére a billentyűzet használatával (65 lépés):

  1. Nyissuk meg szerkesztésre az M4-38.xlsx munkafüzetet!
  2. Nyomjuk le az F12 funkcióbillentyűt a Mentés másként párbeszédablak megjelenítéséhez!
  3. Gépeljük be a Fájlnév (Alt+N) kombinált szerkesztőmezőbe a nevünket, majd mentsük el a munkafüzetet a Mentés (Alt+S) gombot választva!

Tipp: Jegyezzük meg, ha egy létező munkafüzetet nyitunk meg, akkor a mentés másként funkció a munkafüzet mappáját kínálja fel a mentéshez. Azt is érdemes megjegyezni, hogy a Fájlnév szerkesztőmező tartalma, vagyis a munkafüzet neve kijelölt állapotban van, tehát egy másik, teljesen más név megadásakor azonnal felülgépelhetjük azt, nem kell előtte törölni a Del vagy a Backspace billentyűvel a szerkesztőmező tartalmát.

  1. Első teendőnk, hogy megismerkedjünk a munkafüzettel. Az M4-38 munkalap A1:N23 tartománya egy négyemeletes lakóház éves közösköltség-befizetéseinek rögzítésére létrehozott táblázatot tartalmazza. A Lakás (A) oszlop a lakásokat listázza az emelet/ajtó feltüntetésével, a Terület (B) oszlop a lakások alapterülete négyzetméterben, a C:N oszlopok pedig egyrészt a hónapok rövid neveit, és a tárgyhavi közös költség/négyzetmétert mutatják, illetve ezekben az oszlopokban kell majd kiszámolni a lakások havi közösköltségét. A táblázat címét a C1 cella tartalmazza. A havi közösköltség/négyzetmétereket a C2:N2 tartományban, az oszlopcímkéket a 3. sorban, vagyis az első két oszlopét az A3:B3, illetve a hónapok neveit a C3:N3 tartományban találjuk.
  2. A C4:N23 tartomány celláiban egy olyan képletet kell másolással elhelyeznünk, amely minden lakás közösköltségeinek összegét számolja ki minden hónapra, figyelembe véve a lakások alapterületét és a tárgyhavi közösköltség négyzetméter árát. Állítsuk össze a képletet a C4 cella számára! A januári közösköltség összegét úgy kapjuk meg, hogy a lakás négyzetméterben megadott alapterületét megszorozzuk a januári közösköltség négyzetméterenkénti árával: B4*C2. Mivel ezt a képletet lefelé és jobbra is sokszorosítanunk kell, vegyes hivatkozást kell alkalmaznunk mindkét cellahivatkozásnál: =$B4*C$2
  3. Helyezzük az aktív cellát a C4 cellára, majd gépeljük be az =$B4*C$2 képletet!
  4. Helyezzük vissza az aktív cellát a C4 cellára, majd készítsünk róla másolatot a Vágólapra a Ctrl+C billentyűkombinációval!
  5. Üssük le az F5 funkcióbillentyűt, majd a képernyőn megjelenő Ugrás párbeszédablak Hivatkozás szerkesztőmezőjébe gépeljük be a C4:N23 tartományhivatkozást, végül üssük le az Enter billentyűt!

Tipp: Az F5 funkcióbillentyűt nem csak egy adott cellára ugrásra, hanem cellák, tartományok, teljes sor, sorok, oszlop, illetve oszlopok kijelölésére is használhatjuk, akár vegyesen is. Tartomány kijelöléséhez a tartományhivatkozást, több tartomány kijelöléséhez azok pontosvesszővel elválasztott hivatkozásait, sornál csak a sorszámot, soroknál a sorokat, oszlopnál az oszlop betűjelét, oszlopoknál a betűjelekből képzett tartományhivatkozást kell megadnunk, például A1:C3 vagy A1:C3;E20:E22 vagy 5:5 vagy 5:10 vagy B:B vagy B:N.

  1. Üssük le a Ctrl+V billentyűkombinációt a Vágólap tartalmának beillesztéséhez!
  2. A 24. sorban összegeznünk kell minden hónap közösköltség befizetéseit. Gépeljük be az A24 cellába a következő címkét: Összesen
  3. Az F5 funkcióbillentyű segítségével jelöljük ki a C24:N24 tartományt!
  4. Adjuk ki a Kezdőlap / AutoSzum / Szum (Alt+Ő, D, Enter) parancsot az összegző képletek rögzítéséhez!
  5. Mivel egyes cellák formátuma vegyes, töröljük azokat a Kezdőlap / Törlés / Formátum törlése (Alt+Ő, RÖ, F) parancs kiadásával!
  6. Az O4:O23 tartományban a lakások által az év során befizetett közösköltségek átlagát kell kiszámolnunk. Gépeljük be az O3 cellába a következő címkét: Átlag
  7. Az F5 funkcióbillentyű segítségével jelöljük ki a O4:O23 tartományt!
  8. Az O4 cellába gépeljük be az =ÁTLAG(C4:N4) képletet, majd üssük le a Ctrl+Enter billentyűkombinációt!

Tipp: A Ctrl+Enter az Excel egyik leghasznosabb billentyűparancsa. Alkalmazásával az előzetesen kijelölt tartomány aktív cellájába begépelt tartalmat másolhatjuk át a tartomány többi cellájába. Ha a begépelt tartalom egy képlet, akkor az Excel az abban található (relatív, abszolút és vegyes) hivatkozástípusokat figyelembe véve végzi el a másolást. Ezzel helyettesíthetjük a kitöltést vagy más sokszorosításra használt módszert.
Persze, előfordulhat, hogy elrontjuk a képletet, vagy más okból szerkeszteni akarjuk azt. Ilyenkor jelöljük ki ismét a tartományt, nyomjuk le az F2 funkcióbillentyűt az aktív cella szerkesztéséhez, végezzük el a javítást, végül üssük le a Ctrl+Enter billentyűkombinációt!

  1. A D25:N25 tartományban ki kell mutatnunk a közösköltség négyzetméterenkénti árának (C2:N2) előző hónaphoz viszonyított változását. Az eredményeket Százalék formátumban kell feltüntetnünk. Állítsuk össze a képletet a D25 cella számára! Ha a két hónap (C2 és D2) közösköltségét nettónak és bruttónak tekintjük, keresve a változás mértékét, vagyis az ÁFA összegét, máris egyszerű dolgunk van. A nettó és a bruttó ismeretében az ÁFA mértékét a bruttó/nettó-1 képlettel számíthatjuk ki, ami a mostani feladatban a következő képletet eredményezi: =D2/C2-1. Az eredmény egynél kisebb szám lesz, amit majd a formázással alakítunk Százalék formátumúra.

Tipp: Ha fel szeretnénk eleveníteni a nettó, ÁFA és bruttó számítással kapcsolatos ismereteinket, akkor keressük fel a Nettó, ÁFA, Bruttó számítás (#170) című cikket!

  1. Gépeljük be az A25 cellába a következő címkét: Változás mértéke
  2. Az F5 funkcióbillentyű segítségével jelöljük ki a D25:N25 tartományt!
  3. A D24 cellába gépeljük be az =D2/C2-1 képletet, majd üssük le a Ctrl+Enter billentyűkombinációt!
  4. A Százalék számformátum beállításához üssük le a Ctrl+Shift+5 billentyűkombinációt!

Tipp: Néhány Számformátumot a következő billentyűkombinációkkal tudunk gyorsan és kényelmesen alkalmazni: Ctrl+Shift+1 – formázás Egyéni Számformátumra két tizedesjeggyel és ezres tagolással, Ctrl+Shift+2 – formázás Egyéni Számformátumra a cellában található egynél kisebb tizedes törtet tartalmazó érték óra:perc formátumra alakításával, Ctrl+Shift+3 – formázás Egyéni Számformátumra a cellában található érték nn.hhh.éé formátumra alakításával, Ctrl+Shift+4 – formázás Pénznem Számformátumra két tizedesjeggyel és ezres tagolással (negatív érték esetén piros betűszínnel), Ctrl+Shift+5 – formázás Százalék Számformátumra tizedesjegyek nélkül egészre kerekítéssel.

  1. A következő feladat csak a befizetendő közösköltségek formátumát kéri Pénznem típusúra módosítani, nulla tizedeshellyel. Az F5 funkcióbillentyű segítségével jelöljük ki a C4:N23 tartományt, majd üssük le a Ctrl+Shift+4 billentyűkombinációt!
  2. A tizedeshelyek számát a Kezdőlap / Tizedeshelyek csökkentése (Alt+Ő, 9) parancs kétszeri kiadásával nullázzuk le!
  3. Az A4:A23 tartományt fekete kitöltőszínnel és sárga betűszínnel kell ellátnunk. Az F5 funkcióbillentyű segítségével jelöljük ki az A4:A23 tartományt!
  4. Állítsuk be a Sárga betűszínt a Kezdőlap / Betűszín (Alt+Ő, ŰE) parancs palettájának segítségével! A paletta Alapszínek részében a negyedik a Sárga szín, amit a nyílbillentyűkkel lépkedve kereshetünk meg. Ha megtaláltuk, nyomjuk le az Enter vagy a Szóköz billentyűt a kiválasztásához és a paletta becsukásához!
  5. Állítsuk be a Fekete, 1. szöveg kitöltőszínt a Kezdőlap / Kitöltőszín (Alt+Ő, H1) parancs palettájának segítségével! A paletta Színösszeállítás részében a második oszlop legfelső gombja a Fekete, 1. szöveg szín, amit a nyílbillentyűkkel lépkedve kereshetünk meg. Ha megtaláltuk, nyomjuk le az Enter vagy a Szóköz billentyűt a kiválasztásához és a paletta becsukásához!
  6. A C4:N23 tartományt vastag külső szegéllyel fogjuk ellátni, a betűméretet pedig 9 pontra módosítjuk. Az F5 funkcióbillentyű segítségével jelöljük ki a C4:N23 tartományt!
  7. Adjuk ki a Kezdőlap / Szegélyek / Vastag külső szegély (Alt+Ő, GS, Y) parancsot!
  8. Mivel a betűméret jelenleg 10pt, így a 9pt beállításához elegendő kiadnunk a Kezdőlap / Betűméret csökkentése (Alt+Ő, W) parancsot!
  9. Az A29 cellába be kell gépelnünk a helyesírás-ellenőrzés módját. Helyezzük az aktív cellát az A29 cellára, majd gépeljük be a következőt (másoljuk le innen és illesszük be): F7 (Véleményezés / Helyesírás (Alt+O, 8))
  10. Az A30 cellába írt képlettel meg kell számolnunk, hogy a B4:B23 tartományban hányszor található meg a 64 érték. A feltételhez kötött darabszámlálásra a DARABTELI függvényt használjuk, amelynek első argumentuma a tartomány, második argumentuma a feltétel: =DARABTELI(B4:B23;64). Gépeljük be ezt a képletet az A30 cellába! Az eredmény 7.
  11. A kész táblázatot láthatjuk az 1. ábrán.
  12. Csoportosított oszlopdiagramot kell létrehoznunk egy új diagramlapon a havonta befizetett közösköltségeket, vagyis a 24. sor összegeit ábrázolva. Az x tengelyen a hónapneveket (C3:N3), az y tengelyen pedig a közösköltségeket (C24:N24) kell megjelenítenünk. Természetesen szükségünk van az adatsorok megnevezésére, vagyis az A3 és az A24 cellák tartalmára is. Láthatjuk, hogy az ábrázolni kívánt adatokat tartalmazó cellák nem szomszédosak, így az F5 funkcióbillentyűt hívjuk segítségül, megadva az előbb felsorolt tartományhivatkozásokat: A3;C3:N3;A24;C24:N24

Tipp: Amikor a diagramon megjelenítendő értékek körét meghatározzuk, át kell gondolnunk, mely tartományt kell kijelölnünk a diagram létrehozása előtt. Többnyire nem csak az értékeket, hanem az oszlopok, illetve sorok címkéit is láttatni akarjuk a diagramon, így ezeket is ki kell jelölnünk. Egyszerű esetben ez általában a teljes táblázat kijelölését jelenti.
Igen ám, de mi a helyzet akkor, mint a mostani feladatban is, ha ki kell hagynunk egy vagy több sort és/vagy oszlopot – esetünkben a B oszlopot és a 4:23 sorokat?
A megoldás, hogy csak az ábrázolni kívánt cellákat jelöljük ki, például az F5 funkcióbillentyű segítségével ügyelve arra, hogy a megadott tartományhivatkozások egy folytonos téglalap alakú területet adjanak eredményül. Így kellett tennünk a mostani feladatban is, kijelölve az A3;C3:N3;A24;C24:N24 tartományokat. Ha figyelmen kívül hagyjuk a kihagyott területeket, akkor láthatjuk, hogy a kijelölt részek egy folytonos téglalapot mintáznak.

  1. Adjuk ki a Beszúrás / Oszlop- és sávdiagram beszúrása (Alt+E, Ú) parancsot, majd üssük le az Enter vagy a Szóköz billentyűt a Csoportosított oszlop kiválasztásához! A munkalap látható területének közepén megjelenik a kijelölt diagram.

Tipp: A diagram beillesztését követően annak szerkesztéséhez kapunk egy Diagrameszközök / Diagramtervezés (Alt+JC) és egy Diagrameszközök / Formátum (Alt+JZ) nevű menüszalag fület. Természetesen rendelkezésünkre áll a Shift+F10-el elérhető helyi menü is.

Álljunk meg egy szóra!
A kép, és más grafikus elem, mint például a diagram, úgynevezett lebegő objektumként a munkalap cellái felett, azokat eltakarva helyezkedik el. Egy lebegő objektumot úgy tudunk kijelölni, illetve több objektum esetén közülük választani, ha kiadjuk a Kezdőlap / Keresés és kijelölés / Objektumok kijelölése (Alt+Ő, ÖE, O) parancsot. Az Excel kijelöltté teszi az első objektumot, majd a Tab és Shift+Tab billentyűkombinációkkal ránk bízza a kezelni kívánt objektum kijelölését. A munkalap celláihoz az Esc billentyű leütésével térhetünk vissza.

  1. Helyezzük át a diagramot egy diagramlapra a Diagramtervezés / Diagram áthelyezése (Alt+JC, I) parancsot kiadva! A képernyőn megjelenő Diagram áthelyezése párbeszédablakban keressük meg és válasszuk ki az Új munkalap (Alt+M) választógombot, majd üssük le az Enter billentyűt! Az Excel áthelyezi a diagramot és minket is a Diagram1 névvel ellátott diagramlapra, amely az M4-38 munkalap előtt, attól balra jön létre. A diagram kijelölt állapotban marad, így végrehajthatjuk a további feladatokat.
  2. A diagram címének megadásához adjuk ki a Diagramtervezés / Diagram-összetevő hozzáadása / Diagramcím / A diagram felett (Alt+JC, D, C, A) parancsot! Ezzel a címet a diagram fölé, középre helyezzük, egyben kijelöltté tesszük azt a szerkesztéshez.
  3. Nyomjuk le az F2 funkcióbillentyűt, az így aktivált Szerkesztőlécbe gépeljük be a Befizetések szót, majd üssük le az Enter billentyűt!
  4. Kapcsoljuk be a jelmagyarázatot például a Diagramtervezés / Diagram-összetevő hozzáadása / Jelmagyarázat / Lent (Alt+JC, D, J, L) parancs kiadásával! A diagram alatt megjelenő jelmagyarázatnak a feladat előírásának megfelelően nincs kerete.
  5. Forgassuk el 270°-al az x tengely feliratait! Adjuk ki a Formátum / Diagramelemek (Alt+JZ, I) parancsot!
  6. Diagramelemek kombinált listamezőben keressük meg a Vízszintes (Kategória) tengely elemet, majd válasszuk ki az Enter billentyűt leütve!
  7. Az elforgatáshoz meg kell jelenítenünk a Tengely formázása panelt, a munkaterület jobb szélén. Ehhez adjuk ki a Formátum / Kijelölés formázása (Alt+JZ, B) parancsot!
  8. A fókusz a Tengely beállításai gombon van. Ha mégsem, akkor a panelra lépéshez addig ütögessük az F6 funkcióbillentyűt, amíg a Tengely beállításai gombot ki nem választjuk!

Álljunk meg egy szóra!
Az Excel már régen alkalmazza a beállításpaneleket, amelyek a munkaterület (munkalap, diagramlap) jobb szélén foglalnak el egy terjedelmes szélességű területet. Alkalmasint több panelt is nyithatunk, nyitnak egyes parancsok, amelyek egymás mellett helyezkednek el, így a munkaterület egy kisebb felbontású képernyőn nagyon összeszűkülhet.
A panelek, valamint az Excel alkalmazásablakának részei között (menüszalag, aktív cella vagy diagramlap, lapfül, panelek stb.) az F6 és a Shift+F6 segítségével lépkedhetünk. A panelból a munkalapra vagy a diagramlapra történő visszalépéshez használjuk az Esc billentyűt!
A panelben való mozgásra a Tab és Shift+Tab billentyűket használhatjuk.
A panelek billentyűzettel történő kezeléséről külön cikkben olvashatunk.

  1. Üssük le ismét a Tab billentyűt, amíg nem találunk egy újabb Tengely beállításai gombot! Itt négy gombot találunk egymás mellett (Kitöltés és vonal, Effektusok, Méret és tulajdonságok, Tengely beállításai), amelyek közül az utolsóra léptünk az előbb. A gombok közül a Bal-Jobb nyílbillentyűkkel választhatunk. Lépjünk egyet balra a Méret és tulajdonságok gombot kijelölve!
  2. Üssük le a Tab billentyűt az Igazítás gombra lépéshez!
  3. Ha becsukott állapotban találjuk, akkor a Szóköz billentyűvel nyissuk ki!
  4. A Tab billentyűvel keressük meg a Szövegirány kombinált szerkesztőmezőt, majd a listában keressük meg és válasszuk ki a Forgatás 270°-al elemet!
  5. Az elkészült diagramot mutatja a 2. ábra. Üssük le az Esc billentyűt, majd lépjünk vissza az M4-38 munkalapra a Ctrl+PageDown billentyűkombinációval!
  6. Utolsó feladatunk az A1:H8 tartomány fekvő tájolású oldalra nyomtatása. Fejlécet is készítenünk kell, amelyen középre az oldalszámot, jobbra zárva pedig az aktuális dátumot kell elhelyeznünk. Az F5 funkcióbillentyű segítségével jelöljük ki az A1:H8 tartományt!
  7. Adjuk ki a Lapelrendezés / Nyomtatási terület / Nyomtatási terület kijelölése (Alt+P, I, K) parancsot!
  8. Adjuk ki a Lapelrendezés / Oldalbeállítás (Alt+P, O) parancsot!
  9. Az Oldal fülön válasszuk ki a Fekvő Tájolást (Alt+F), a Nagyítás részben a Legyen (Alt+N) választógombot!
  10. A Ctrl+Tab billentyűkombinációval lépjünk át az Élőfej és élőláb fülre!
  11. Keressük meg és válasszuk ki az Egyéni élőfej (Alt+E) gombot! A képernyőn megjelenik az Élőfej párbeszédablak.
  12. Érjük el a meglévő tartalom törlésével (Del), hogy a Bal oldalon (Alt+A), a Középen (Alt+K) és a Jobb oldalon (Alt+J) szerkesztőmezők tartalma üres legyen!
  13. Lépjünk a Középen (Alt+K) szerkesztőmezőre!
  14. Gépeljük be az &[Oldal] kódot, vagy üssük le az Alt+U billentyűkombinációt!
  15. Lépjünk a Jobb oldalon (Alt+J) szerkesztőmezőre!
  16. Gépeljük be az &[Dátum] kódot, vagy üssük le az Alt+D billentyűkombinációt!
  17. Keressük meg az OK gombot és válasszuk ki az Élőfej párbeszédablakból való kilépéshez!
  18. Üssük le az Enter billentyűt az Oldalbeállítás ablakból való kilépéshez!

Álljunk meg egy szóra!
A papírtakarékosság jegyében, valamint az eltérő nyomtatási környezetek miatt mi a gyakorlatok során a nyomtatási kéréseket PDF exporttal helyettesítjük, természetesen az esetlegesen előírt oldalbeállításokkal. Aki továbbra is nyomtatni akar, az a Ctrl+P-vel indíthatja a Fájl / Nyomtatás parancsot (Alt+F, P).

  1. Adjuk ki a Fájl / Exportálás parancsot, és keressük meg a PDF/XPS létrehozása (Alt+F, E, A) gombot!
  2. A képernyőn megjelenik a Közzététel PDF vagy XPS formátumban párbeszédablak, amelynek Fájlnév kombinált szerkesztőmezőjében látjuk a munkafüzet nevét, amit el is fogadhatunk.
  3. Mentsünk a Közzététel (Alt+K) gombot választva!

Tipp: Az operációs rendszer és az Excel korábbi használatától függően vagy azonnal megjelenik a tartalom az alapértelmezett PDF olvasó alkalmazásban, vagy előtte rákérdez a Windows, hogy melyik alkalmazással akarjuk azt megnyitni. Utóbbi esetben – ha más PDF olvasó alkalmazás nincs telepítve –, a Microsoft Edge böngészőt kínálja fel, amit egy Enter leütéssel el is fogadhatunk.

  1. Ha számítógépünkön van PDF kezelő alkalmazás vagy böngésző, akkor azt az Excel megpróbálja elindítani és megjeleníteni a fájl tartalmát (3. ábra).
  2. A feladattal végeztünk, mentsünk és zárjunk be minden fájlt és alkalmazást!

A feladat megoldása során 2 db fájlt hoztunk létre: egy Excel munkafüzetet egy-egy diagram- és munkalappal, valamint egy PDF dokumentumot (4. ábra).

VÉGE.

Infopanel
Készült: 2020 július 16.
Operációs rendszer: Windows 10 (21H2, 2111b19044)
Irodai programcsomag: Microsoft Office 2016 v2206b15330.20266, Aktuális csatorna
Szint: kezdő, ECDL modul/tanmenet: Táblázatkezelés/S6
Kategória: ECDL → Táblázatkezelés → Vizsgafeladatok

Mennyire találtad hasznosnak ezt a cikket?

Válassz egy csillagot!

Szavazatszám: 0, Átlag: 0

Még nem szavazott senki! Legyél az első, aki értékeli ezt a bejegyzést!

Sajnálom, hogy ez a cikk nem volt hasznos számodra!

Segíts nekem, hogy jobb legyen ez a cikk!

Írd le, mit hiányolsz ebből a cikkből!

Email
Twitter
Facebook
Nyomtat