A billentyűzet bemutatása (#1)

 Frissítve: 2020 május 14.

Miről szól ez a cikk?
Egy ma még nélkülözhetetlen eszközt, a billentyűzetet mutatjuk be.

Tartalomjegyzék

1. A billentyűzetről

Az első számítógépeket még kapcsolókkal, lyukszalaggal, lyukkártyával vezérelték. Nyilván ez nagyon lassú és körülményes, valamint sok hibát rejtő módszer volt, és kizárólag a szakemberek voltak képesek ezeket kezelni. Ki kellett találni egy sokkal emberbarátibb, ergonomikusabb eszközt – ez lett a billentyűzet.

A billentyűzet a legelső bemeneti perifériák egyike, a számítógép egyik legfontosabb hardvere. Alapvető feladata a számítógép vezérlése, az adatok és utasítások bevitele a számítógépbe. Ennek a feladatnak úgy tesz eleget, hogy különféle jeleket tartalmazó és vezérlési lehetőségeket megvalósító gombokat, vagyis billentyűket tartalmaz, szabványos számban és elrendezésben.

Másképp fogalmazva, a billentyűzet a számítógép és a felhasználó közötti kommunikációt biztosító elektromechanikus eszköz, idegen szóval interfész (angolul interface).

A billentyűzet használatakor a megfelelő gombokat megfelelő sorrendben leütve tudjuk adatainkat rögzíteni és vezérlési szándékunkat jelezni. A billentyűzet a jelek számítógépbe viteléhez valamilyen átviteli (vezetékes vagy nem vezetékes) közeggel és szabványos csatlakozóval csatlakozik a számítógéphez. A vezetékes billentyűzet nem tartalmaz önálló tápellátást, a működéséhez szükséges energiát a számítógéptől a vezetéken át kapja. A nem vezetékes billentyűzet tápellátását elemmel vagy akkumulátorral biztosítjuk.

Álljunk meg egy szóra!
Billentyűzet, tasztatúra, klaviatúra, keyboard – ezek mind használható, elterjedt elnevezések. A tasztatúra a német die Taste (nyomógomb, billentyű), a klaviatúra a latin clavis (kulcs) szóból ered, míg a keyboard a billentyűzet angol neve.

2. A billentyűzet jelene és jövője

Ma már ún. multimédiás – speciális kialakítású, eltérő érzékenységű finommechanikai billentyűket, csatlakoztatási módokat, speciális funkciójú, színesen világító billentyűket és kábeleket, kijelzőt, érintőpanelt stb. tartalmazó billentyűzetekkel találkozhatunk. A billentyűzet speciális megjelenési formája a játékvezérlő, amellyel a számítógépes játékok irányíthatók. Ilyen eszköz például a botkormány (joystick), a kormány/pedál/váltó (steering wheel/rudder pedal/shifter) vagy a gamepad. Emellett a munkához, gépek vagy folyamatok vezérléséhez is számos speciális, egyedi kialakítású billentyűzet kiegészítőt gyártanak. A felsorolt tulajdonságoknak és funkcióknak megfelelően változik az áruk is – a kenyér árához közelítőtől a több tízezer forintos csodákig.

Belátható, hogy a billentyűzet mai formájában egyfajta multifunkciós, multimédiás megjelenítő, kimeneti eszköznek is tekinthető. Az ábécé és az egyéb (vezérlő) jelek számítógépbe vitele csupán egy alapfunkció – a billentyűzet az alkalmazási igényektől függően az elmúlt években számos többletfunkcióval gazdagodott.

Ezek a törekvések azonban csak elodázzák az elkerülhetetlent: az okostelefonok, tabletek és társaik, de már az asztali számítógépek is érintőképernyővel, virtuális billentyűzettel helyettesítik a fizikai billentyűzetet. Újra és újra felbukkannak olyan megoldások is, amelyek a „billentyűk” valamilyen alapra, például asztallapra vagy a levegőbe történő kivetítésével, a kézmozgás érzékelésével helyettesítik a fizikai billentyűket.

Terjednek a hangfelismerő rendszerek, amelyek szintén feleslegessé tehetik a billentyűzetet – ún. digitális asszisztens (digital assistant) képes megérteni és számítógépes parancsokká alakítani a felhasználó szóbeli utasításait, valamint válaszolni a felhasználó kérdéseire, és értesíteni a felhasználót a bekövetkező eseményekről.

VÉGE.

Infopanel
Készült: 2019 augusztus 18.
Szint: kezdő, ECDL: M01/S1/1.2.3
Kategória: Számítógépes alapismeretek → Számítógépek és eszközök → Hardver → Billentyűzet

Mennyire találtad hasznosnak ezt a cikket?

Válassz egy csillagot!

Szavazatszám: 0, Átlag: 0

Még nem szavazott senki! Legyél az első, aki értékeli ezt a bejegyzést!

Sajnálom, hogy ez a cikk nem volt hasznos számodra!

Segíts nekem, hogy jobb legyen ez a cikk!

Írd le, mit hiányolsz ebből a cikkből!

Email
Twitter
Facebook
Nyomtat