A Windows 10 Indítás/Start billentyűparancsai, 3. rész (#18) – OK

Miről szól ez a cikk?
A maradék…biztos lesz még!

Következzenek a ritkán használt vagy a rétegfelhasználókat kiszolgáló Start billentyűparancsok!

1. Start+Ctrl+D → egy új virtuális Asztal készítése és aktiválása

A Windows régen várt szolgáltatása a virtuális asztal. Kezdetben segédprogramokkal, vagy a grafikus bővítőkártyák kezelőprogramjának részeként hozhattunk létre virtuális asztalokat, és csak később jelent meg beépített szolgáltatásként a Windowsban.

A virtuális asztal egyfajta képernyőpótló. A virtuális asztalokat úgy kell elképzelni, mintha egymás mellett elhelyezett képernyőink lennének. Mindig az az aktív asztal, amelyiket éppen látjuk a képernyőnkön. A virtuális asztalok kezelésének velejárója a létrehozás, amelyhez a Windows a Start+Ctrl+D, billentyűparancsot szolgáltatja. Az új virtuális asztal az aktuális asztaltól jobbra jön létre, és azonnal át is váltunk rá.

A virtuális asztalokat a Feladatnézet elérésére használható Start+Tab billentyűkombinációval tudjuk elérni. Ha vannak virtuális asztalaink, akkor azok a Feladatnézet paneljének felső szélén sorakoznak egymás mellett (1. ábra).

A Feladatnézet panel kettő darab asztallal. A második asztalon a Fájlkezelő ablaka látszik.
1. ábra: A Feladatnézet panel kettő darab asztallal. A második asztalon a Fájlkezelő ablaka látszik.

2. Start+F → képernyőfelvétel készítése, majd a Visszajelzési központ megjelenítése

A Visszajelzési központ segítségével véleményünket, javaslatainkat, észrevételeinket közölhetjük a fejlesztőkkel. Az üzenet elküldéséhez, illetve a képernyőkép másolatának beillesztéséhez is kapunk segítséget a képernyőn megjelenő ablakban.

A visszajelzéshez és a válaszok nyomon követéséhez felhasználói fiókunkat Microsoft fiókhoz rendelve kell használnunk. Ennek hiányára a Visszajelzési központ ablaka is felhívja figyelmünket.

Tipp: A Windows 8-ban bevezetett újdonság, hogy a felhasználói fiókot összekapcsolhatjuk egy Microsoft fiókkal (outlook.com). Ennek egyik előnye, hogy számos asztali beállítást szinkronizálhatunk azon számítógépeink között, amelyeken szintén a Windows 8 vagy 10 operációs rendszert használjuk, és a felhasználói fiókhoz hozzárendeltük a Microsoft fiókunkat. A Microsoft fiók más Microsoft szolgáltatások elérését is megkönnyítik.

3. Start+Ctrl+F → Active Directory tartományban a Számítógépek keresése ablak megjelenítése

Számítógépünkkel vállalati környezetben dolgozva, ahol ún. tartományvezérlő számítógép (Active Directory) kezeli a hálózat munkaállomásainak adatait, a Start+Ctrl+F billentyűparanccsal a hálózaton található számítógépekre tudunk rákeresni. Otthoni számítógépen, munkacsoportos hálózatban ez a funkció elérhetetlen, így hibaüzenetet fogunk kapni a billentyűkombináció leütésekor (Az Active Directory Tartományi szolgáltatások jelenleg nem érhetők el.).

4. Start+G → a Játéksáv megnyitása

A Start+G billentyűkombinációval a Játéksávot jeleníthetjük meg. A Játéksáv beállítóablaka a számítógépes játékokban hasznos lehetőséget biztosít, egyben kapcsolatot teremt az Xbox kisalkalmazással, illetve fiókkal (2. ábra).

A Játéksáv ablaka és néhány bekapcsolt átfedés.
2. ábra: A Játéksáv ablaka és néhány bekapcsolt átfedés.

Az ábrán látható üdvözlőablak első indításkor jelenik csak meg. A Játéksáv éppen felette látható, ahol az aktuális idő is látszik. Az idő mellett jobbra látható a hamburgermenü, amellyel a képernyő bal szélén is látható ún. átfedéseket kapcsolhatjuk be vagy ki. Nevük azért átfedés, mert a teljes képernyős játékokban is képesek megjelenni a játéktér felett.

A Windows 2018 októberi, 1809-es frissítése jelentős változásokat hozott a Játéksáv kezelőpaneljén, lehetőséget biztosítva az Xbox fiókhoz történő hozzáférésre, felvételek készítésére, közvetítésre, valamint a hangbeállítások elvégzéséhez.

A Játéksáv beállítópaneljét a megszokott módon kezelhetjük, az Esc leütésével bármikor kikapcsolhatjuk. A Játéksávval kapcsolatos egyéb beállításokat a Gépházban találjuk Játék néven (3. ábra).

A Játéksáv beállításai a Gépházban.
3. ábra: A Játéksáv beállításai a Gépházban.

Jegyezzük meg, hogy a Játéksávot teljes képernyős játék futtatása közben célszerű megjeleníteni, szolgáltatásai az ilyen alkalmazásokhoz lettek kifejlesztve. Ha a Játéksáv nem ismeri fel a játékot, mivel azt az Asztalon, vagy egy nem játék alkalmazás futtatása közben jelenítjük meg, kérést kapunk, hogy erősítsük meg, játéknak tekinthető-e az adott alkalmazás.

A Játéksávhoz további Start billentyűparancsok tartoznak, amelyek a Gépház beállításokban is láthatók. Sőt módosíthatjuk is azokat, ha netán valamelyikük összeütközik egy játékbeli billentyűkombinációval. Nézzük, melyek ezek!

4.1. Start+Alt+PrtScr → képernyőkép készítése a Játéksáv segítségével

A Start+Alt+PrtScr billentyűparanccsal játék közben készíthetünk állóképet a képernyőről. A PNG formátumú képek a felhasználó Videók/Képernyőképek mappájába kerülnek Gépház ÉÉÉÉ. HH. NN. ÓÓ_PP_MP néven.

4.2. Start+Alt+B → a közvetítés indítása a Játéksáv segítségével

A Start+Alt+B billentyűparanccsal az éppen futtatott játékunkról az Xbox Live kapcsolaton keresztül élő videós közvetítést indíthatunk.

4.3. Start+Alt+G → az Ezt rögzítse funkció indítása a Játéksáv segítségével

A Start+Alt+G billentyűkombinációval indíthatjuk a videó rögzítését.

4.4. Start+Alt+M → a mikrofon be- és kikapcsolása a Játéksáv segítségével

A billentyűparancs funkciója magától értetődő.

4.5. Start+Alt+R → képernyőfelvétel indítása a Játéksáv segítségével

Ezzel a billentyűparanccsal a Játéksávot jeleníthetjük meg, rögtön elindítva annak felvételkészítő funkcióját. A felvétel során videofilm készül a képernyőn történtekről a rögzítés végéig vagy a Gépházban megadott idő leteltéig.

4.6. Start+Alt+W → a kamera képének megjelenítése közvetítés közben a Játéksáv segítségével

Ha rendelkezünk webkamerával vagy más képmegjelenítő eszközzel, akkor annak képét megjeleníthetjük felvételközben a képernyőn.

5. Start+Ctrl+S → a beszédfelismerés be-, illetve kikapcsolása

A Windows jelenlegi, honosított kiadása még nem képes a beszédfelismerésre. Reméljük, hogy a jövőben a Windows ún. Cortana digitális asszisztense, valamint a hozzá kapcsolódó szolgáltatások is, mint a diktálás, is elérhető lesz magyar nyelven.

6. Start+H → a diktálás megkezdése

Az erre felkészített Windows verziókban szóban utasíthatjuk a rendszert műveletek végrehajtására, illetve diktálással rögzíthetünk szöveget. Jelenleg a magyar nyelvű Windows 10 operációs rendszerekben ez a szolgáltatás még nem érhető el.

7. Start+N, Start+Shift+N → új gyorsjegyzet vagy a OneNote megnyitása

Amennyiben rendelkezünk a Microsoft Office irodai csomaggal, és használjuk annak OneNote jegyzetkészítő alkalmazását, akkor a Start+N lenyomására új gyorsjegyzetkészítő ablakot kapunk, amelybe azonnal begépelhetjük felmerült gondolatainkat.

Ezzel szemben a Start+Shift+N billentyűkombinációval a OneNote alkalmazásablakát jeleníthetjük meg a képernyőn.

8. Start+. (pont) → az emoji panel megnyitása

A hangulatjelek, vagyis az emoticonok vagy emojik használata igen népszerű minden platformon. A kicsi színes ikonok ma már nem csupán hangulatokat, hanem fogalmakat, gyakori szóösszetételeket, eseményeket, embereket, állatokat és sok minden mást is közvetítenek az „egy kép többet mond ezer szónál” mondás jegyében.

Azonban ahány ház, annyi szokás alapon az emojikat kezelni képes alkalmazások, mint például az üzenetkezelő és csevegő platformok, a Facebook, a dokumentumkezelő szoftverek stb., saját emojikat és az azokat kezelő-megjelenítő megoldásokat alkalmaztak. Ez mindaddig nem volt probléma, amíg rendszeren belül küldözgettek egymásnak emojikat a felhasználók. Az eltérő rendszerek között azonban már nem megfelelően jelentek meg az emojik.

Az ebből eredő problémákon túllépve ma már az emojikat az Unicode szabvány karakterkészletként kezeli, folyamatosan karbantartva, megújítva, bővítve tartalmát. Szabványos volta miatt a szoftvercégek most már rendszeresen frissítik a karakterkészletet saját rendszerükben. A Microsoft Windows 10 operációs rendszere is tartalmazza ezt a karakterkészletet, és a felhasználói felületen kezeli és teszi elérhetővé a legtöbb alkalmazás számára az emojikat a Start + . (pont) billentyűparanccsal (4. ábra). A Microsoft magát a karakterkészletet kezelő szoftver körítést is folyamatosan fejleszti. Az ábrán látható, hogy a jelenlegi kiadásban az emojik mellett már Kaomojik (japán emojik) és Szimbólumok közül is választhatunk.

Az Emoji panel.
4. ábra: Az Emoji panel.

A képernyőn megjelenő panel három részre osztott: felül az Emoji, Kaomoji és Szimbólum kategóriák, alatta 8×6-os elrendezésben a kiválasztott kategória hangulatjelei sorakoznak, legalul pedig a hangulatjelek csoportjai közül választhatunk. Egérrel a kívánt képecskékre kattintgatva tudunk választani, de ha billentyűzetet használunk, akkor az emojik között a nyílbillentyűkkel, míg a kategóriák között a Tab, illetve Shift+Tab segítségével lépkedhetünk.

A kívánt emojit a kurzor helyére az Enter lenyomásával illeszthetjük be. Az Enter leütését követően a panel a képernyőn marad, így újabb és újabb emojikat szúrhatunk be. A panelt az Esc billentyű leütésével zárhatjuk be.

9. Start+Ctrl+Enter → a Narrátor indítása és leállítása

Az egyik kisegítő lehetőséget, a Narrátort indíthatjuk, illetve állíthatjuk le a Start+Ctrl+Enter billentyűparanccsal.

A Narrátor első indítását követően egy figyelmeztető üzenet jelenik meg a képernyőn, amely a Narrátor billentyűparancsaival kapcsolatos változtatásokra figyelmeztet. Ezen túllépve egy kezdőlapot kapunk, amely súgót, útmutatót, az újdonságok áttekintésének lehetőségét, a Gépház beállításokat és visszajelzési lehetőséget biztosít (5. ábra). Ezt az ablakot ne zárjuk be, mert akkor a Narrátort is kikapcsoljuk. Ha mégsem akarjuk látni, akkor kapcsoljuk ki a panel alján látható A Narrátor kezdőlapjának megjelenítése a Narrátor indításakor kapcsolót.

A Narrátor kezdőlapja.
5. ábra: A Narrátor kezdőlapja.

A Windows jelenlegi változatának Narrátora már tud magyarul, így nagyon hasznos segítséget kapnak a látássérültek. Igaz, az elterjedt felolvasó szoftverekhez képest a Narrátor még nagyon fapados, de valószínűleg évek alatt fel fog nőni feladatához.

10. Start+Ctrl+N → a Narrátor Gépház beállítások megjelenítése

A Narrátor kezdőlapja is felhívja figyelmünket a Gépház beállításokra, amit a Start+Ctrl+N billentyűkombinációval érhetünk el a leggyorsabban.

A Narrátor Gépház beállításai.
6. ábra: A Narrátor Gépház beállításai.

Miről szólt ez a cikk?
Az utolsó részben a következő Start billentyűparancsokkal bővült a lista: Start+Ctrl+D = új virtuális asztal készítése, Start+F = képernyőfelvétel és Visszajelzési központ, Start+G = Játéksáv megnyitása, Start+Alt+… = egyéb Játéksáv billentyűparancsok, Start+Ctrl+S = a beszédfelismerés be-vagy kikapcsolása, Start+H = diktálás megkezdése, Start+N és Start+Shift+N = gyorsjegyzet készítése OneNote-tal, Start+. = emoji panel megnyitása, Start+Ctrl+Enter = Narrátor elindítása, Start+Ctrl+N = Narrátor beállítások.
A Start billentyűparancsokat összefoglaló cikkek végére értünk. A Windows jelenlegi kiadásában az eddig felsorolt billentyűkombinációk biztosan nem az összeset jelentik, valamint a jövőben várhatóan bővülni fog a számuk.