ECDL Táblázatkezelés 11. vizsgafeladat (#203🦯)

 Frissítve: 2022 július 24.

Miről szól ez a cikk?
Ebben a látássérültek számára készült Microsoft Excel oktatóanyagban az ECDL Táblázatkezelés modulhoz kiadott Vizsgapéldatár 11. feladatát dolgozzuk fel a Windows 10 operációs rendszer és a Microsoft Office 2016 irodai alkalmazáscsomag aktuális kiadásának felhasználásával.
A vizsgafeladat megoldása során kizárólag a billentyűzetet használjuk.

Tartalomjegyzék

1. Előkészületek

Az ECDL Excel vizsgafeladat megoldása előtt a megjelölt források közül töltsük le szükség szerint az ECDL Vizsgapéldatár Táblázatkezelés 6.0 dokumentumot és a munkafájlokat – az előbbit nyissuk meg, az utóbbit pedig csomagoljuk ki célszerűen a Dokumentumok mappába. A vizsgapéldatár PDF dokumentum, amit a legtöbb internet böngésző képes megnyitni, de használhatjuk bármelyik PDF olvasó alkalmazást is, például az Adobe Acrobat Readert. Látássérült sorstársaink Egyszerű szöveg (*.txt) formátumban is letölthetik a feladatsort.

Tekintsük át a feladat elvégzéséhez szükséges ismereteket és a felhasznált függvényeket:

A feladat végrehajtása előtt, közben és után vessük össze munkánkat az alábbi ábrák tartalmával, amelyeken egy-egy szakasz (elkészült táblázat, diagram, export stb.) állapotát tekinthetjük meg.

ECDL Táblázatkezelés 11. vizsgafeladat, 1. megoldás, 1. ábra: A kész táblázat vége a képleteket tartalmazó cellákkal.
1. ábra: A kész táblázat vége a képleteket tartalmazó cellákkal.
ECDL Táblázatkezelés 11. vizsgafeladat, 1. megoldás, 2. ábra: Az OpenDocument-számolótábla (*.ods) formátumban mentett munkafüzet.
2. ábra: Az OpenDocument-számolótábla (*.ods) formátumban mentett munkafüzet.
ECDL Táblázatkezelés 11. vizsgafeladat, 1. megoldás, 3. ábra: A kész segédtáblázat a diagrammal.
3. ábra: A kész segédtáblázat a diagrammal.
ECDL Táblázatkezelés 11. vizsgafeladat, 1. megoldás, 4. ábra: A PDF export az első tíz névvel a Microsoft Edge böngésző ablakában.
4. ábra: A PDF export az első tíz névvel a Microsoft Edge böngésző ablakában.
ECDL Táblázatkezelés 11. vizsgafeladat, 1. megoldás, 5. ábra: A feladat megoldása során létrehozott 3 db fájl a Dokumentumok mappában.
5. ábra: A feladat megoldása során létrehozott 3 db fájl a Dokumentumok mappában.

2. A vizsgafeladat megoldása

Egy javaslat a végrehajtás menetére a billentyűzet használatával (64 lépés):

  1. Nyissuk meg szerkesztésre az M4-11.xlsx munkafüzetet!
  2. Nyomjuk le az F12 funkcióbillentyűt a Mentés másként párbeszédablak megjelenítéséhez!
  3. Gépeljük be a Fájlnév (Alt+N) kombinált szerkesztőmezőbe a nevünket, majd mentsük el a munkafüzetet a Mentés (Alt+S) gombot választva!

Tipp: Jegyezzük meg, ha egy létező munkafüzetet nyitunk meg, akkor a mentés másként funkció a munkafüzet mappáját kínálja fel a mentéshez. Azt is érdemes megjegyezni, hogy a Fájlnév szerkesztőmező tartalma, vagyis a munkafüzet neve kijelölt állapotban van, tehát egy másik, teljesen más név megadásakor azonnal felülgépelhetjük azt, nem kell előtte törölni a Del vagy a Backspace billentyűvel a szerkesztőmező tartalmát.

  1. Első teendőnk, hogy megismerkedjünk az M4-11 munkalap táblázatával, amely 150 hallgató vizsgapontszámait tartalmazza az A1:H151 tartományban. Az A:H oszlopokban a hallgatók nevét, nemét (1 vagy 2), életkorát, valamint az angol, francia, számtech, protokoll és pénzügy tantárgyakban elért pontszámokat találjuk 1-től 100-ig. Az első sorban az előbb felsorolt oszlopnevek, a 2:151 sorokban pedig a 150 hallgató adatai sorakoznak. Lássunk munkához!
  2. Első feladatunk az I oszlopban minden hallgató pontszámainak összeadása. Az I1 cellába gépeljük be az oszlop nevét: Totál
  3. Az F5 funkcióbillentyűt leütve jelenítsük meg az Ugrás párbeszédablakot, és a Hivatkozás szerkesztőmezőbe gépeljük be a kijelölni kívánt I2:I151 tartományt, végül üssük le az Enter billentyűt!

Tipp: Az F5 funkcióbillentyűt nem csak egy adott cellára ugrásra, hanem cellák, tartományok, teljes sor, sorok, oszlop, illetve oszlopok kijelölésére is használhatjuk, akár vegyesen is. Tartomány kijelöléséhez a tartományhivatkozást, több tartomány kijelöléséhez azok pontosvesszővel elválasztott hivatkozásait, sornál csak a sorszámot, soroknál a sorokat, oszlopnál az oszlop betűjelét, oszlopoknál a betűjelekből képzett tartományhivatkozást kell megadnunk, például A1:C3 vagy A1:C3;E20:E22 vagy 5:5 vagy 5:10 vagy B:B vagy B:N.

  1. Képletünk egyszerű: az öt tantárgy pontjainak összegéhez gépeljük be az I2 cellába az =SZUM(D2:H2) képletet, majd üssük le a Ctrl+Enter billentyűkombinációt! A tartomány minden cellájában megjelenik képletünk a helyes hivatkozással.

Tipp: A Ctrl+Enter az Excel egyik leghasznosabb billentyűparancsa. Alkalmazásával az előzetesen kijelölt tartomány aktív cellájába begépelt tartalmat másolhatjuk át a tartomány többi cellájába. Ha a begépelt tartalom egy képlet, akkor az Excel az abban található (relatív, abszolút és vegyes) hivatkozástípusokat figyelembe véve végzi el a másolást. Ezzel helyettesíthetjük a kitöltést vagy más sokszorosításra használt módszert.
Persze, előfordulhat, hogy elrontjuk a képletet, vagy más okból szerkeszteni akarjuk azt. Ilyenkor jelöljük ki ismét a tartományt, nyomjuk le az F2 funkcióbillentyűt az aktív cella szerkesztéséhez, végezzük el a javítást, végül üssük le a Ctrl+Enter billentyűkombinációt!

  1. A J oszlopban minden hallgató legmagasabb elért pontszámát kell megjelenítenünk. Erre a MAX függvényt fogjuk használni, de előtte gépeljük be a J1 cellába a Maximum szót!
  2. Az F5 funkcióbillentyű segítségével jelöljük ki a J2:J151 tartományt!
  3. A J2 cellába gépeljük be a következő képletet: =MAX(D2:H2), majd üssük le a Ctrl+Enter billentyűkombinációt!
  4. A következő feladat az életkor, valamint az öt tantárgy átlagának kiszámítása. Előtte gépeljük be a sor nevét az A153 cellába: Átlag
  5. Jelöljük ki az F5 funkcióbillentyűvel a C153:H153 tartományt!
  6. Gépeljük be a C153 cellába az =ÁTLAG(C2:C151) képletet, majd üssük le a Ctrl+Enter billentyűkombinációt!
  7. A hallgatók nevei szerinti emelkedő sorba rendezéshez jelöljük ki az A2:H151 tartományt!
  8. Adjuk ki a Kezdőlap / Rendezés és szűrés / Rendezés (A-Z) (Alt+Ő, Ú, A) vagy az Adatok / Rendezés (A-Z) (Alt+G, N) parancsot!

Álljunk meg egy szóra!
Tipikus feladat feliratokat és/vagy számításokat tartalmazó táblázatok adatsorainak rendezése egy vagy több oszlop szerint. Sokan elfelejtik a rendezés előtt a megfelelő sorokat kijelölni, teljesen összekeverve a sorokat. Ha azonnal lenyomjuk a Ctrl+Z billentyűkombinációt, meg nem történtté tehetjük tévedésünket, és gyorsan elolvashatjuk a következő bekezdést, mit is kell ilyenkor tennünk.

Tipp: Ha egy táblázat sorait rendeznünk kell az egyik oszlop alapján, akkor csak a rendezni kívánt adatokat tartalmazó tartományt szabad kijelölnünk – ki kell hagynunk a képleteket, oszlopcímkéket és egyéb származtatott adatokat tartalmazó cellákat. Ezt szem előtt tartva, egy összefüggő tartományt fogunk kijelölni.
Ha egy oszlop szerint kell rendeznünk a sorokat, akkor a Tab billentyűvel léptessük a tartomány aktív celláját abba az oszlopba, amely szerint rendezni akarunk. Ezt követően már használhatjuk a Kezdőlap / Rendezés és szűrés (Alt+Ő, Ú) menü vagy az Adatok /Rendezés és szűrés csoport parancsait. Ha a helyi menüt részesítjük előnyben, akkor a Shift+F10 lenyomását követően a Rendezés almenü parancsaiból válogathatunk.
Ha több oszlop szerint kell rendeznünk, akkor már szükségünk lesz a Rendezés (Alt+Ő, Ú, E vagy Alt+G, R vagy Shift+F10, D, E) párbeszédablakra.

  1. A neveket dőlt stílussal és Kék kitöltőszínnel kell formáznunk – jelöljük ki az A2:A151 tartományt!
  2. Üssük le a Ctrl+I billentyűkombinációt a dőlt stílus beállításához!

Tipp: A következő billentyűkombinációkat használhatjuk az elemi stílusok beállítására vagy kikapcsolására: félkövér Ctrl+B vagy Ctrl+2, dőlt Ctrl+I vagy Ctrl+3, aláhúzott Ctrl+U vagy Ctrl+4, áthúzás Ctrl+5.

  1. Állítsuk be a Kék kitöltőszínt a Kezdőlap / Kitöltőszín (Alt+Ő, H1) parancs palettájának segítségével! A paletta Alapszínek részében nyolcadik a Kék szín, amit a nyílbillentyűkkel lépkedve kereshetünk meg. Ha megtaláltuk, nyomjuk le az Enter vagy a Szóköz billentyűt a kiválasztásához és a paletta becsukásához!
  2. A C oszlop elrejtéséhez helyezzük a C oszlop egyik cellájára az aktív cellát, majd üssük le a Ctrl+Szóköz billentyűkombinációt a teljes oszlop kijelöléséhez!

Tipp: Az aktív cella sorának kijelölésére a Shift+Szóköz, oszlopának kijelölésére a Ctrl+Szóköz használható. Ha több sort/oszlopot akarunk kijelölni, akkor a szokásos Shift+nyílbillentyűk kijelölés kiterjesztéssel élhetünk.

  1. Jelenítsük meg a helyi menüt például a Shift+F10 billentyűkombinációval, majd válasszuk ki az Elrejtés (E) parancsot! Ez a parancsot megtaláljuk a Kezdőlap / Formátum / Elrejtés és felfedés almenüben Oszlopok elrejtése (Alt+Ő, FF, D, O) néven – nyilván a helyi menü alkalmazása kényelmesebb.
  2. A számokat vízszintesen középre kell zárnunk a cellákban: jelöljük ki a B2:J153 tartományt, majd adjuk ki a Kezdőlap / Középre vízszintesen igazítás (Alt+Ő, KZ) parancsot!
  3. A következő feladat az A1:H1 tartomány celláinak formázása. Bár a feladatsor nem kérte, de mivel mi nevet adtunk a képleteket tartalmazó I:J oszlopoknak, így helyette az A1:J1 tartományt jelöljük ki.
  4. Növeljük meg a sor magasságát a Kezdőlap / Formátum / Sormagasság (Alt+Ő, FF, G) parancsot kiadva!
  5. A képernyőn megjelenő Sormagasság párbeszédablak szerkesztőmezőjében a 15 értéket találjuk. Ezt kell a kétszeresére növelnünk, tehát gépeljük át 30-ra, majd üssük le az Enter billentyűt!
  6. A címkék függőleges igazításához adjuk ki a Kezdőlap / Középre függőlegesen igazítás (Alt+Ő, KK) parancsot!
  7. Az A155 cellába gépeljük be a következő címkét: Nők száma
  8. A B155 cellában a nőnemű hallgatók számát kell megjelenítenünk. Ha feltételes darabszámlálást kell végeznünk, akkor a DARABTELI függvényre van szükségünk. A függvény első argumentuma a vizsgálandó tartomány, példánkban a B2:B151. A második argumentum a feltétel, amely esetünkben a 2. A B155 cellába tehát a következő képletet gépeljük be: =DARABTELI(B2:B151;2). Eredményül 127-et kell kapnunk. A kész táblázat alját a képletekkel az 1. ábrán tekinthetjük meg.

Tipp: A feltételt relációs operátorral is felírhatjuk a következő formában: „=2”, de helyes lenne a „2” formátum is, sőt, ha kinézünk magunknak egy 2-est tartalmazó cellát, például a B151-et, akkor alkalmazhatjuk a B151 feltételt is. A képletek a három esetben így néznek ki: =DARABTELI(B2:B151;”=2″) vagy =DARABTELI(B2:B151;”2″) vagy =DARABTELI(B2:B151;B151)

  1. A következő feladat, hogy a munkalapot az alapértelmezettől eltérő formátumban, vagyis fájltípusban mentsük a vizsgán megadott helyre és néven, a korábban már elrejtett életkor oszlop kivételével. Mivel a munkalap mentése az előírás, szóba jöhet az Excel 97-2003-as munkafüzet, illetve a nyílt OpenDocument-számolótábla fájltípus. Mivel tovább kell dolgoznunk a munkafüzeten, így célszerű például egy új munkafüzetet létrehozni, abba átmásolni az M4-11 munkalap tartalmát és menteni az egyik kiválasztott formátumban. Mivel a cikk készítése során az Excel xlsx fájlformátumát használjuk, így választásunk az OpenDocument-számolótábla fájltípusra esett.
  2. Jelöljük ki az A1:J155 tartományt!
  3. Másoljuk a Vágólapra a Ctrl+C billentyűkombinációval!
  4. Üssük le a Ctrl+N billentyűkombinációt egy új munkafüzet készítéséhez! Kapunk egy MunkafüzetX sorszámú új munkafüzetet, az A1 cellán álló aktív cellával.
  5. Illesszük be a Vágólap tartalmát a Ctrl+V billentyűkombinációval! Hagyjuk kijelölve a beillesztett táblázatot!
  6. Adjuk ki a Kezdőlap / Formátum / Automatikus oszlopszélesség (Alt+Ő, FF, U) parancsot az oszlopok szélességének igazításához!
  7. Helyezzük az aktív cellát a C1 cellára! (Az Excel az elrejtett sorokat és/vagy oszlopokat is Vágólapra másolja, így ismét el kell rejtenünk a C oszlopot.)
  8. Üssük le a Ctrl+Szóköz billentyűkombinációt a C oszlop kijelöléséhez!
  9. Jelenítsük meg a helyi menüt például a Shift+F10 billentyűkombinációval, majd válasszuk ki az Elrejtés (E) parancsot!
  10. Nyomjuk le az F12 funkcióbillentyűt a Mentés másként párbeszédablak megjelenítéséhez!
  11. Gépeljük be a Fájlnév (Alt+N) kombinált szerkesztőmezőbe az előírt nevet! Ha nincs előírás, használjuk a saját nevünket!
  12. Ha nem ugyanabba a mappába kell mentenünk, ahol az M4-11.xlsx is található, akkor keressük meg az előírt mappát és válasszuk ki!
  13. Lépjünk a Fájltípus (Alt+T) kombinált listára!
  14. Gördítsük le, keressük meg és válasszuk ki az OpenDocument-számolótábla (*.ods) fájltípust – az O billentyű leütésével azonnal kiválaszthatjuk a listáról!
  15. Mentsük el a munkafüzetet a Mentés (Alt+S) gombot választva!
  16. Az eltérő formátumra figyelmeztető üzenetet fogadjuk el az Igen gombot választva! A megadott mappában és névvel kapunk egy ODS kiterjesztésű fájlt – feltéve, ha a Fájlkezelőben engedélyeztük a Fájlnévkiterjesztések láthatóságát. Az új munkafüzetet látjuk a 2. ábrán.
  17. Zárjuk be a munkafüzetet az Alt+F4 billentyűkombinációval és térjünk vissza az eredeti munkafüzethez!
  18. A kördiagram készítéséhez készítenünk kell egy segédtáblázatot egy új munkalapon. Készítsünk hát egyet – nyomjuk le a Shift+F11 billentyűkombinációt vagy adjuk ki a Kezdőlap / Beszúrás / Munkalap beszúrása (Alt+Ő, BB, B) parancsot! Az új, Munka1 munkalap az M4-11 munkalap előtt, attól balra jön létre.
  19. Helyezzük az aktív cellát az A11 cellára, és gépeljük be a Férfiak szót!
  20. Az A12 cellába a következő szó kerüljön: Nők
  21. A B10 cellába ezt gépeljük be: A csoport
  22. A C10 cellába ezt gépeljük be: B csoport
  23. A B11 cellába a 46 kerüljön, alá a 76 kerüljön!
  24. A C11-be gépeljük be a 31-et, alá pedig a 91-et!
  25. A kördiagramon csak a B csoport két adatát kell ábrázolnunk a szükséges feliratokkal: jelöljük ki az F5 funkcióbillentyű segítségével az A10:A12;C10:C12 tartományt!

Tipp: Amikor a diagramon megjelenítendő értékek körét meghatározzuk, át kell gondolnunk, mely tartományt kell kijelölnünk a diagram létrehozása előtt. Többnyire nem csak az értékeket, hanem az oszlopok, illetve sorok címkéit is láttatni akarjuk a diagramon, így ezeket is ki kell jelölnünk. Egyszerű esetben ez általában a teljes táblázat kijelölését jelenti.
Igen ám, de mi a helyzet akkor, mint a mostani feladatban is, ha ki kell hagynunk egy vagy több sort és/vagy oszlopot – ebben a feladatban az A csoport oszlopát.
A megoldás, hogy csak az ábrázolni kívánt cellákat jelöljük ki, például az F5 funkcióbillentyű segítségével ügyelve arra, hogy a megadott tartományhivatkozások egy folytonos téglalap alakú területet adjanak eredményül. Így kellett tennünk a mostani feladatban is, kijelölve az A10:A12;C10:C12 tartományokat. Ha figyelmen kívül hagyjuk a kihagyott területet, láthatjuk, hogy a kijelölt részek valóban egy folytonos téglalapot mintáznak.

  1. Adjuk ki a Beszúrás / Kör- vagy perecdiagram beszúrása (Alt+E, KK) parancsot, majd üssük le az Enter billentyűt, mivel a palettán az első elem, a Kör a kijelölt. A munkalap látható területének közepén a táblázat felett megjelenik a diagram.

Tipp: A diagram beillesztését követően annak szerkesztéséhez kapunk egy Diagrameszközök / Diagramtervezés (Alt+JC) és egy Diagrameszközök / Formátum (Alt+JZ) nevű menüszalag fület. Természetesen rendelkezésünkre áll a Shift+F10-el elérhető helyi menü is.

Álljunk meg egy szóra!
A kép, és más grafikus elem, mint például a diagram, úgynevezett lebegő objektumként a munkalap cellái felett, azokat eltakarva helyezkedik el. Egy lebegő objektumot úgy tudunk kijelölni, illetve több objektum esetén közülük választani, ha kiadjuk a Kezdőlap / Keresés és kijelölés / Objektumok kijelölése (Alt+Ő, ÖE, O) parancsot. Az Excel kijelöltté teszi az első objektumot, majd a Tab és Shift+Tab billentyűkombinációkkal ránk bízza a kezelni kívánt objektum kijelölését. A munkalap celláihoz az Esc billentyű leütésével térhetünk vissza.

  1. A diagram eltakarhatja a táblázatot, ami nagyon zavaró lehet. Helyezzük át például az E10 cellába: üssük le a Ctrl+X billentyűkombinációt, majd léptessük az aktív cellát az E10 cellára, végül üssük le a Ctrl+V billentyűkombinációt!

Tipp: Ha feladatunk egy diagram beszúrása az aktuális munkalapra, akkor az többnyire eltakarja a táblázatot. Ezért célszerű számára másik helyet keresni, például a táblázat alatt: a Ctrl+X leütésével helyezzük a Vágólapra a diagramot, majd a visszakapott aktív cellát mozgassuk a diagram bal felső sarkának helyet adó cellára, végül üssük le a Ctrl+V billentyűkombinációt! A diagram kijelölt állapotban marad.
Persze, ha a vizsgán ezt nem kérik, vagy kifejezetten tiltják, akkor hagyjuk ki ezt a lépést.

  1. Válasszuk ki a Tervezés / Diagram-összetevő hozzáadása / Diagramcím / A diagram felett parancsot (Alt+JV, D, C, A)! Ezzel a címet a diagram fölé, középre helyezzük, egyben kijelöltté tesszük azt a szerkesztéshez.
  2. Nyomjuk le az F2 funkcióbillentyűt, az így aktivált Szerkesztőlécbe gépeljük be A B csoport hallgatóinak megoszlása címet, majd üssük le az Enter billentyűt!
  3. Az értékfeliratok megjelenítéséhez adjuk ki a Tervezés / Diagram-összetevő hozzáadása / Adatfeliratok / Értéknél kívül (Alt+JV, D, A, K) parancsot! A segédtáblázatot és a kördiagramot mutatja a 3. ábra.

Álljunk meg egy szóra!
A két körcikk kitöltőszínét sajnos billentyűzettel nem tudtuk módosítani a jelenlegi Excel kiadásban, mert a Formátum / Diagramelemek (Alt+JZ, I) parancs kombinált szerkesztőmezője nem kínálta fel sem az Adatsor „B csoport” Pont „Férfiak”, sem az Adatsor „B csoport” Pont „Nők” elemet, így nem tudtuk kijelölni a két körcikket! Ha az Olvasó Excel alkalmazásában ez a két diagramelem kiválasztható, akkor a körcikkek kitöltőszínét a Formátum / Kitöltés (Alt+JZ, Ö) gomb palettájában az Alapszínek rész Narancs és Piros színeit kiválasztva módosíthatja. Természetesen egérrel a körcikkekre kattintva kijelölhető mindkét adatpont. Ezt a lépést tehát kihagyjuk.

  1. A Ctrl+PageDown billentyűkombinációval térjünk vissza az M4-11 munkalapra!
  2. Utolsó teendőnk az első tíz név nyomtatása. Jelöljük ki az A2:A11 tartományt!
  3. Jelöljük meg nyomtatási területnek a tartományt a Lapelrendezés / Nyomtatási terület / Nyomtatási terület kijelölése (Alt+P, I, K) paranccsal!

Álljunk meg egy szóra!
A papírtakarékosság jegyében, valamint az eltérő nyomtatási környezetek miatt mi a gyakorlatok során a nyomtatási kéréseket PDF exporttal helyettesítjük, természetesen az esetlegesen előírt oldalbeállításokkal. Aki továbbra is nyomtatni akar, az a Ctrl+P-vel indíthatja a Fájl / Nyomtatás parancsot (Alt+F, P).

  1. Adjuk ki a Fájl / Exportálás parancsot, és keressük meg a PDF/XPS létrehozása (Alt+F, E, A) gombot!
  2. A képernyőn megjelenik a Közzététel PDF vagy XPS formátumban párbeszédablak, amelynek Fájlnév kombinált szerkesztőmezőjében látjuk a munkafüzet nevét, amit el is fogadhatunk: mentsünk a Közzététel (Alt+K) gombot választva!

Tipp: Az operációs rendszer és az Excel korábbi használatától függően vagy azonnal megjelenik a tartalom az alapértelmezett PDF olvasó alkalmazásban, vagy előtte rákérdez a Windows, hogy melyik alkalmazással akarjuk azt megnyitni. Utóbbi esetben – ha más PDF olvasó alkalmazás nincs telepítve –, a Microsoft Edge böngészőt kínálja fel, amit egy Enter leütéssel el is fogadhatunk.

  1. Ha számítógépünkön van PDF kezelő alkalmazás vagy böngésző, akkor azt az Excel megpróbálja elindítani és megjeleníteni a fájl tartalmát (4. ábra).
  2. A feladattal végeztünk, mentsünk és zárjunk be minden fájlt és alkalmazást!

A feladat megoldása során 3 db fájlt hoztunk létre: egy Excel munkafüzetet kettő munkalappal, egy OpenDocument-számolótábla, valamint egy PDF formátumú dokumentumot (5. ábra).

VÉGE.

Infopanel
Készült: 2020 május 3.
Operációs rendszer: Windows 10 (21H2, 2111b19044)
Irodai programcsomag: Microsoft Office 2016 v2206b15330.20266, Aktuális csatorna
Szint: kezdő, ECDL modul/tanmenet: Táblázatkezelés/S6
Kategória: ECDL → Táblázatkezelés → Vizsgafeladatok

Mennyire találtad hasznosnak ezt a cikket?

Válassz egy csillagot!

Szavazatszám: 0, Átlag: 0

Még nem szavazott senki! Legyél az első, aki értékeli ezt a bejegyzést!

Sajnálom, hogy ez a cikk nem volt hasznos számodra!

Segíts nekem, hogy jobb legyen ez a cikk!

Írd le, mit hiányolsz ebből a cikkből!

Email
Twitter
Facebook
Nyomtat