ECDL Táblázatkezelés 18. vizsgafeladat (#220?)

 Frissítve: 2022 július 27.

Miről szól ez a cikk?
Ebben a látássérültek számára készült Microsoft Excel oktatóanyagban az ECDL Táblázatkezelés modulhoz kiadott Vizsgapéldatár 18. feladatát dolgozzuk fel a Windows 10 operációs rendszer és a Microsoft Office 2016 irodai alkalmazáscsomag aktuális kiadásának felhasználásával.
A vizsgafeladat megoldása során kizárólag a billentyűzetet használjuk.

Tartalomjegyzék

1. Előkészületek

Az ECDL Excel vizsgafeladat megoldása előtt a megjelölt források közül töltsük le szükség szerint az ECDL Vizsgapéldatár Táblázatkezelés 6.0 dokumentumot és a munkafájlokat – az előbbit nyissuk meg, az utóbbit pedig csomagoljuk ki célszerűen a Dokumentumok mappába. A vizsgapéldatár PDF dokumentum, amit a legtöbb internet böngésző képes megnyitni, de használhatjuk bármelyik PDF olvasó alkalmazást is, például az Adobe Acrobat Readert. Látássérült sorstársaink Egyszerű szöveg (*.txt) formátumban is letölthetik a feladatsort.

Tekintsük át a feladat elvégzéséhez szükséges ismereteket és a felhasznált függvényeket:

A feladat végrehajtása előtt, közben és után vessük össze munkánkat az alábbi ábrák tartalmával, amelyeken egy-egy szakasz (elkészült táblázat, diagram, export stb.) állapotát tekinthetjük meg.

ECDL Táblázatkezelés 18. vizsgafeladat, 1. megoldás, 1. ábra: A kész táblázat és a csoportosított oszlopdiagram.
1. ábra: A kész táblázat és a csoportosított oszlopdiagram.
ECDL Táblázatkezelés 18. vizsgafeladat, 1. megoldás, 2. ábra: Az értékekkel beillesztett táblázat a Munka1 munkalapon.
2. ábra: Az értékekkel beillesztett táblázat a Munka1 munkalapon.
ECDL Táblázatkezelés 18. vizsgafeladat, 1. megoldás, 3. ábra: Az exportált PDF dokumentum a Microsoft Edge böngésző ablakában.
3. ábra: Az exportált PDF dokumentum a Microsoft Edge böngésző ablakában.
ECDL Táblázatkezelés 18. vizsgafeladat, 1. megoldás, 4. ábra: A feladat megoldása során létrehozott 2 db fájl a Dokumentumok mappában.
4. ábra: A feladat megoldása során létrehozott 2 db fájl a Dokumentumok mappában.

2. A vizsgafeladat megoldása

Egy javaslat a végrehajtás menetére a billentyűzet használatával (58 lépés):

  1. Nyissuk meg szerkesztésre az M4-18.xlsx munkafüzetet!
  2. Nyomjuk le az F12 funkcióbillentyűt a Mentés másként párbeszédablak megjelenítéséhez!
  3. Gépeljük be a Fájlnév (Alt+N) kombinált szerkesztőmezőbe a nevünket, majd mentsük el a munkafüzetet a Mentés (Alt+S) gombot választva!

Tipp: Jegyezzük meg, ha egy létező munkafüzetet nyitunk meg, akkor a mentés másként funkció a munkafüzet mappáját kínálja fel a mentéshez. Azt is érdemes megjegyezni, hogy a Fájlnév szerkesztőmező tartalma, vagyis a munkafüzet neve kijelölt állapotban van, tehát egy másik, teljesen más név megadásakor azonnal felülgépelhetjük azt, nem kell előtte törölni a Del vagy a Backspace billentyűvel a szerkesztőmező tartalmát.

  1. Első teendőnk, hogy megismerkedjünk a munkafüzettel. Az M4-18 munkalap A1:J12 tartományában egy táblázatot találunk, amely egy munkahelyi italautomata fogyasztási adatait és egységárait tartalmazza. Az A oszlopban az egységárakat, a B oszlopban az italok megnevezéseit, a C:J oszlopokban az elsőtől a nyolcadik hétig az eladási darabszámokat találjuk. A táblázat oszlopainak címkéi az A1:J1 tartományban, míg az adatok a 2:12 sorokban helyezkednek el. A táblázat cellái természetesen formázatlanok.
  2. A K oszlopban az eladott adagok összegét kell kiszámolnunk. Az adagokat a C:J oszlopokban találjuk. Helyezzük az aktív cellát a K1 cellára, majd gépeljük be a következő címkét: Összesen
  3. Üssük le az F5 funkcióbillentyűt, majd a képernyőn megjelenő Ugrás párbeszédablak Hivatkozás szerkesztőmezőjébe gépeljük be a K2:K12 tartományhivatkozást, végül üssük le az Enter billentyűt!

Tipp: Az F5 funkcióbillentyűt nem csak egy adott cellára ugrásra, hanem cellák, tartományok, teljes sor, sorok, oszlop, illetve oszlopok kijelölésére is használhatjuk, akár vegyesen is. Tartomány kijelöléséhez a tartományhivatkozást, több tartomány kijelöléséhez azok pontosvesszővel elválasztott hivatkozásait, sornál csak a sorszámot, soroknál a sorokat, oszlopnál az oszlop betűjelét, oszlopoknál a betűjelekből képzett tartományhivatkozást kell megadnunk, például A1:C3 vagy A1:C3;E20:E22 vagy 5:5 vagy 5:10 vagy B:B vagy B:N.

  1. Adjuk ki a Kezdőlap / AutoSzum / Szum (Alt+Ő, D, Enter) parancsot! Az Excel elhelyezi a tartományban a megfelelő képleteket a SZUM függvény felhasználásával.
  2. A következő feladat a költség kiszámítása az egységárak és a fogyasztás alapján minden italhoz az M oszlopban. A költség az egységár és az eladott adagok összegének szorzata. Az egységárakat az A oszlop, az eladott adagok számát a K oszlop tartalmazza. Helyezzük az aktív cellát az M1 cellára, majd gépeljük be a következő címkét: Költség
  3. Jelöljük ki az M2:M12 tartományt!
  4. Az M2 cellába gépeljük be a következő képletet: =A2*K2, majd üssük le a Ctrl+Enter billentyűkombinációt!

Tipp: A Ctrl+Enter az Excel egyik leghasznosabb billentyűparancsa. Alkalmazásával az előzetesen kijelölt tartomány aktív cellájába begépelt tartalmat másolhatjuk át a tartomány többi cellájába. Ha a begépelt tartalom egy képlet, akkor az Excel az abban található (relatív, abszolút és vegyes) hivatkozástípusokat figyelembe véve végzi el a másolást. Ezzel helyettesíthetjük a kitöltést vagy más sokszorosításra használt módszert.
Persze, előfordulhat, hogy elrontjuk a képletet, vagy más okból szerkeszteni akarjuk azt. Ilyenkor jelöljük ki ismét a tartományt, nyomjuk le az F2 funkcióbillentyűt az aktív cella szerkesztéséhez, végezzük el a javítást, végül üssük le a Ctrl+Enter billentyűkombinációt!

  1. Az N oszlopban meg kell jelenítenünk a Költség oszlop értékeinek ÁFÁ-val növelt összegeit, vagyis a bruttó költséget. Az ÁFA kulcsa a feladat szerint tetszőleges (legyen 27%), és az N1 cellában kell megjelenítenünk. Fontos követelmény, hogy a képletet másolással kell sokszorosítani. Lépjünk az N1 cellára, és gépeljük be az ÁFA értékét: 27%

Tipp: Ha fel szeretnénk eleveníteni a nettó, ÁFA és bruttó számítással kapcsolatos ismereteinket, akkor keressük fel a Nettó, ÁFA, Bruttó számítás (#170) című cikket!

  1. Lépjünk az N2 cellára, és gépeljük be az =M2*(1+$N$1) képletet! Az abszolút hivatkozásra azért van szükségünk, mert a begépelt képletet át kell másolnunk a többi ital költsége mellé. Emiatt meg kell akadályoznunk, hogy az N1 cellára mutató hivatkozás módosuljon.

Tipp: Az N1 hivatkozás begépelése után rögtön üssük le az F4 funkcióbillentyűt! Ennek hatására az N1-ből $N$1 lesz. Az F4funkcióbillentyű ismételt leütésével a kijelölt hivatkozás típusát tudjuk módosítani a következő sorrendben: N1 → $N$1 → N$1 → $N1 → N1.

Tipp: A pontosság kedvéért jegyezzük meg, hogy elegendő lenne a vegyes hivatkozás, vagyis az N$1 használata, mivel a képlet lefelé másolása során az oszlop nem, csak a sorszám változik.

  1. Lépjünk vissza az N2 cellára, majd másoljuk a Vágólapra a Ctrl+C billentyűkombinációval!
  2. Jelöljük ki az N3:N12 tartományt, majd üssük le a Ctrl+V billentyűkombinációt a képlet sokszorosításához!
  3. Az O1 cellában azt kell kiszámolnunk, hogy átlagosan hány adag Hosszú kávé fogyott hetente. Az adatokat a C3:J3 tartományban találjuk. Mivel egyszerű átlagszámításról van szó, máris írhatjuk a képletet az O1 cellába: =ÁTLAG(C3:J3)
  4. Az egységárak Pénznem Számformátumra állításához jelöljük ki az A2:A12 tartományt!
  5. Üssük le a Ctrl+Shift+4 billentyűkombinációt! Ezzel hozzárendeltük a cellák értékeihez a Pénznem Számformátumot két tizedesjeggyel.

Tipp: Néhány Számformátumot a következő billentyűkombinációkkal tudunk gyorsan és kényelmesen alkalmazni: Ctrl+Shift+1 – formázás Egyéni Számformátumra két tizedesjeggyel és ezres tagolással, Ctrl+Shift+2 – formázás Egyéni Számformátumra a cellában található egynél kisebb tizedes törtet tartalmazó érték óra:perc formátumra alakításával, Ctrl+Shift+3 – formázás Egyéni Számformátumra a cellában található érték nn.hhh.éé formátumra alakításával, Ctrl+Shift+4 – formázás Pénznem Számformátumra két tizedesjeggyel és ezres tagolással (negatív érték esetén piros betűszínnel), Ctrl+Shift+5 – formázás Százalék Számformátumra tizedesjegyek nélkül egészre kerekítéssel.

  1. A két tizedesjegyet a Kezdőlap / Tizedeshelyek csökkentése (Alt+Ő, 9) parancs kétszeri kiadásával kapcsoljuk ki.
  2. Állítsuk be a Világoszöld kitöltőszínt a Kezdőlap / Kitöltőszín (Alt+Ő, H1) parancs palettájának segítségével! A paletta Alapszínek részében az ötödik a Világoszöld szín, amit a nyílbillentyűkkel lépkedve kereshetünk meg. Ha megtaláltuk, nyomjuk le az Enter vagy a Szóköz billentyűt a kiválasztásához és a paletta becsukásához!
  3. A középre záráshoz adjuk ki a Kezdőlap / Középre vízszintesen igazítás (Alt+Ő, KZ) parancsot!
  4. A C2:J12 tartomány sorait szaggatott vonallal kell elválasztanunk. Jelöljük ki a tartományt, majd üssük le a Ctrl+1 billentyűkombinációt a Cellák formázása párbeszédablak megjelenítéséhez!
  5. A Ctrl+Tab billentyűkombinációval lépjünk a Szegély fülre!
  6. Lépjünk a Tab billentyűvel a Stílus (Alt+S) listára, és keressük meg a Szaggatott választógomb elemet, amit válasszunk is ki a Szóköz billentyű leütésével!
  7. A Tab ütögetésével keressük meg a Vízszintesen (Alt+I) jelölőnégyzetet, amit válasszunk is ki a Szóköz billentyű leütésével! Ennek a jelölőnégyzetnek a kiválasztásával minden sor közé egy-egy szaggatott vonalat fogunk elhelyezni.
  8. A beállítások érvényre juttatásához és a párbeszédablakból való kilépéshez üssük le az Enter billentyűt!
  9. Az A20 cellába be kell gépelnünk a helyesírás-ellenőrzés módját. Helyezzük az aktív cellát az A20 cellára, majd gépeljük be a következőt (másoljuk le innen és illesszük be): F7 (Véleményezés / Helyesírás (Alt+O, 8))
  10. A következő feladat egy csoportosított oszlopdiagram készítését kéri a Tea és Jeges tea fogyási adataiból a páratlan hetek adatai alapján. Ezeket az adatokat a C7:C8, E7:E8, G7:G8 és I7:I8 tartományban találjuk. Szükségünk lesz még az első sorban elhelyezkedő páratlan hetek oszlopcímkéire is: C1, E1, G1 és I1. Végül a teák neveit is meg kell jelenítenünk az oszlopok alatt, tehát szükségünk lesz a B1 és a B7:B8 tartományokra is. Láthatjuk, hogy az adatokat tartalmazó cellák nem szomszédosak, így az F5 funkcióbillentyűt hívjuk segítségül, megadva a következő tartományhivatkozásokat: B1:C1;B7:C8;E1;E7:E8;G1;G7:G8;I1;I7:I8

Tipp: Amikor a diagramon megjelenítendő értékek körét meghatározzuk, át kell gondolnunk, mely tartományt kell kijelölnünk a diagram létrehozása előtt. Többnyire nem csak az értékeket, hanem az oszlopok, illetve sorok címkéit is láttatni akarjuk a diagramon, így ezeket is ki kell jelölnünk. Egyszerű esetben ez általában a teljes táblázat kijelölését jelenti.
Igen ám, de mi a helyzet akkor, mint a mostani feladatban is, ha ki kell hagynunk egy vagy több sort és/vagy oszlopot?
A megoldás, hogy csak az ábrázolni kívánt cellákat jelöljük ki, például az F5 funkcióbillentyű segítségével ügyelve arra, hogy a megadott tartományhivatkozások egy folytonos téglalap alakú területet adjanak eredményül. Így kellett tennünk a mostani feladatban is, kijelölve a B1:C1;B7:C8;E1;E7:E8;G1;G7:G8;I1;I7:I8 tartományokat. Ha figyelmen kívül hagyjuk a kihagyott területeket, akkor láthatjuk, hogy a kijelölt részek egy folytonos téglalapot mintáznak.

  1. Adjuk ki a Beszúrás / Oszlop- és sávdiagram beszúrása (Alt+E, Ú) parancsot, majd üssük le az Enter vagy a Szóköz billentyűt a Csoportosított oszlop kiválasztásához! A munkalap látható területének közepén megjelenik a kijelölt diagram.

Tipp: A diagram beillesztését követően annak szerkesztéséhez kapunk egy Diagrameszközök / Diagramtervezés (Alt+JC) és egy Diagrameszközök / Formátum (Alt+JZ) nevű menüszalag fület. Természetesen rendelkezésünkre áll a Shift+F10-el elérhető helyi menü is.

Álljunk meg egy szóra!
A kép, és más grafikus elem, mint például a diagram, úgynevezett lebegő objektumként a munkalap cellái felett, azokat eltakarva helyezkedik el. Egy lebegő objektumot úgy tudunk kijelölni, illetve több objektum esetén közülük választani, ha kiadjuk a Kezdőlap / Keresés és kijelölés / Objektumok kijelölése (Alt+Ő, ÖE, O) parancsot. Az Excel kijelöltté teszi az első objektumot, majd a Tab és Shift+Tab billentyűkombinációkkal ránk bízza a kezelni kívánt objektum kijelölését. A munkalap celláihoz az Esc billentyű leütésével térhetünk vissza.

  1. A diagram eltakarja a táblázatot, ami nagyon zavaró. Ezért helyezzük át azt a táblázat alá, például az E15 cellától: üssük le a Ctrl+X billentyűkombinációt, majd léptessük az aktív cellát az E15 cellára, végül üssük le a Ctrl+V billentyűkombinációt!

Tipp: Ha feladatunk egy diagram beszúrása az aktuális munkalapra, akkor az többnyire eltakarja a táblázatot. Ezért célszerű számára másik helyet keresni, például a táblázat alatt: a Ctrl+X leütésével helyezzük a Vágólapra a diagramot, majd a visszakapott aktív cellát mozgassuk a diagram bal felső sarkának helyet adó cellára, végül üssük le a Ctrl+V billentyűkombinációt! A diagram kijelölt állapotban marad.
Persze, ha a vizsgán ezt nem kérik, vagy kifejezetten tiltják, akkor hagyjuk ki ezt a lépést.

  1. A diagram címének megadásához adjuk ki a Diagramtervezés / Diagram-összetevő hozzáadása / Diagramcím / A diagram felett (Alt+JC, D, C, A) parancsot! Ezzel a címet a diagram fölé, középre helyezzük, egyben kijelöltté tesszük azt a szerkesztéshez.
  2. Nyomjuk le az F2 funkcióbillentyűt, az így aktivált Szerkesztőlécbe gépeljük be a Teák szöveget, majd üssük le az Enter billentyűt!
  3. A címet a bal felső sarokba ebben az Excel verzióban nem tudjuk billentyűzettel áthelyezni, és ezt a beépített opciók sem teszik lehetővé. (Néhány igazítással kapcsolatos beállításhoz szükséges opciót a Formátum / Kijelölés formázása (Alt+JZ, B) paranccsal megjeleníthető Diagramcím formázása panelben találunk. A panelben a Tab billentyűvel ki kell választanunk a Kitöltés és vonal gombot, majd a Jobb nyílbillentyűvel a Méret és tulajdonságok gombot. Ezt követően a Tab billentyűvel az Igazítás szakaszba lépve találunk néhány igazítással kapcsolatos beállítást, amelyek azonban a feladatban kért bal felső sarokba igazítást nem teszik lehetővé.)
  4. Az adatsorok értékeinek megjelenítéséhez adjuk ki például a Diagramtervezés / Diagram-összetevő hozzáadása / Adatfeliratok / Értéknél, kívül (Alt+JC, D, A, K) parancsot!
  5. Az adatsorok oszlopait Narancs és Citromsárga (Sárga) színnel kell kitöltenünk. Először jelöljük ki és színezzük át a Tea adatsorát: adjuk ki a Formátum / Diagramelemek (Alt+JZ, I) parancsot a Diagramelemek kombinált szerkesztőmezőbe lépéshez!
  6. Keressük meg a listában az Adatsor „Tea” elemet, majd az Enter billentyűvel válasszuk ki!
  7. Adjuk ki a Formátum / Alakzat kitöltése (Alt+JZ, Ö) parancsot a Kitöltés táblázat legördítéséhez!
  8. A paletta Alapszínek részében a harmadik a Narancs szín, amit a nyílbillentyűkkel lépkedve kereshetünk meg. Ha megtaláltuk, nyomjuk le az Enter vagy a Szóköz billentyűt a kiválasztásához és a paletta becsukásához!
  9. Következzen a Jeges tea: adjuk ki a Formátum / Diagramelemek (Alt+JZ, I) parancsot a Diagramelemek kombinált szerkesztőmezőbe lépéshez!
  10. Keressük meg a listában az Adatsor „Jeges tea” elemet, majd az Enter billentyűvel válasszuk ki!
  11. Adjuk ki a Formátum / Alakzat kitöltése (Alt+JZ, Ö) parancsot a Kitöltés táblázat legördítéséhez!
  12. A paletta Alapszínek részében a negyedik a Sárga szín, amit a nyílbillentyűkkel lépkedve kereshetünk meg. Ha megtaláltuk, nyomjuk le az Enter vagy a Szóköz billentyűt a kiválasztásához és a paletta becsukásához!
  13. Üssük le az Esc billentyűt a diagram kijelölésének megszüntetéséhez!
  14. A következő feladat szerint az L2:L12 tartomány celláiba olyan képletet kell elhelyeznünk, amely a 8 hét alatti fogyások maximumát jeleníti meg minden cellában, de csak akkor, ha az 150-nél nagyobb. Ha ez a feltétel nem teljesül, akkor a cella maradjon üres. Tehát, minden sorban meg kell keresnünk a legnagyobb értéket, amihez a MAX függvényt fogjuk felhasználni. Az L2-ben a függvény a következőképpen fog kinézni: MAX(C2:J2). A MAX eredményét összehasonlítjuk 150-nel: MAX(C2:J2)>150. Ha ennek eredménye igaz, akkor a cellában megjelenítjük a MAX függvény eredményét, ha nem, akkor egy üres karakterláncot helyezünk el a cellában. A képlethez a HA függvényt fogjuk felhasználni, amelynek első argumentuma a feltétel, második argumentuma a feltétel teljesülése esetén megjelenítendő MAX érték, harmadik argumentum pedig egy üres sztring, a „” lesz: =HA(MAX(C2:J2)>150;MAX(C2:J2);””)

Tipp: Ha egy feladat a semmi megjelenítését írja elő, akkor mindig egy üres karakterláncot kell megadnunk két idézőjellel: „” (Shift+2, Shift+2).

  1. Helyezzük az aktív cellát az L1 cellára, majd gépeljük be címkének a MAX()>150 szöveget, utána jelöljük ki az L2:L12 tartományt!
  2. Az L2 cellába gépeljük be az =HA(MAX(C2:J2)>150;MAX(C2:J2);””) képletet, majd üssük le a Ctrl+Enter billentyűkombinációt! A kész táblázatot és diagramot az 1. ábra mutatja.
  3. Az A1:K12 tartományról másolatot kell készítenünk egy új munkalapra oly módon, hogy a képletek ne, csak az eredményeik jelenjenek meg a cellákban. Ehhez az Irányított beillesztés parancs Értéket opcióját fogjuk felhasználni. Jelöljük ki az A1:K12 tartományt, majd üssük le a Ctrl+C billentyűkombinációt!
  4. Készítsünk egy új munkalapot a Shift+F11 billentyűkombinációval vagy a Kezdőlap / Beszúrás / Munkalap beszúrása (Alt+Ő, BB, B) paranccsal! Az új munkalap Munka1 néven az M4-18 munkalap előtt, attól balra helyezkedik el.
  5. Üssük le a Shift+F10 billentyűkombinációt, majd a megjelenő helyi menüben keressük meg az Értéket (É) gombot és válasszuk ki! A leggyorsabban úgy találjuk meg, ha kétszer leütjük az É billentyűt. Ahhoz, hogy minden cella tartalma jól látszódjon, adjuk ki a Kezdőlap / Formátum / Automatikus oszlopszélesség (Alt+Ő, FF, U) parancsot! A beillesztett táblázatot a 2. ábrán látjuk.
  6. Lépjünk vissza az M4-18 munkalapra a Ctrl+PageDown billentyűparanccsal!
  7. Utolsó feladatunk az A1:I12 tartomány kinyomtatása fekvő tájolású oldalra. Jelöljük ki ezt a tartományt!
  8. Jelöljük meg nyomtatási területnek a tartományt a Lapelrendezés / Nyomtatási terület / Nyomtatási terület kijelölése (Alt+P, I, K) paranccsal!
  9. Adjuk ki a Lapelrendezés / Oldalbeállítás (Alt+P, O) parancsot!
  10. Az Oldal fülön válasszuk ki a Fekvő Tájolást (Alt+F), a Nagyítás részben a Legyen választógombot (Alt+N)!
  11. Üssük le az Enter billentyűt az Oldalbeállítás ablakból való kilépéshez!

Álljunk meg egy szóra!
A papírtakarékosság jegyében, valamint az eltérő nyomtatási környezetek miatt mi a gyakorlatok során a nyomtatási kéréseket PDF exporttal helyettesítjük, természetesen az esetlegesen előírt oldalbeállításokkal. Aki továbbra is nyomtatni akar, az a Ctrl+P-vel indíthatja a Fájl / Nyomtatás parancsot (Alt+F, P).

  1. Adjuk ki a Fájl / Exportálás parancsot, és keressük meg a PDF/XPS létrehozása (Alt+F, E, A) gombot!
  2. A képernyőn megjelenik a Közzététel PDF vagy XPS formátumban párbeszédablak, amelynek Fájlnév kombinált szerkesztőmezőjében látjuk a munkafüzet nevét, amit el is fogadhatunk: mentsünk a Közzététel (Alt+K) gombot választva!

Tipp: Az operációs rendszer és az Excel korábbi használatától függően vagy azonnal megjelenik a tartalom az alapértelmezett PDF olvasó alkalmazásban, vagy előtte rákérdez a Windows, hogy melyik alkalmazással akarjuk azt megnyitni. Utóbbi esetben – ha más PDF olvasó alkalmazás nincs telepítve –, a Microsoft Edge böngészőt kínálja fel, amit egy Enter leütéssel el is fogadhatunk.

  1. Ha számítógépünkön van PDF kezelő alkalmazás vagy böngésző, akkor azt az Excel megpróbálja elindítani és megjeleníteni a fájl tartalmát (3. ábra).
  2. A feladattal végeztünk, mentsünk és zárjunk be minden fájlt és alkalmazást!

A feladat megoldása során 2 db fájlt hoztunk létre: egy Excel munkafüzetet és egy PDF dokumentumot (4. ábra).

VÉGE.

Infopanel
Készült: 2020 június 21.
Operációs rendszer: Windows 10 (21H2, 2111b19044)
Irodai programcsomag: Microsoft Office 2016 v2206b15330.20266, Aktuális csatorna
Szint: kezdő, ECDL modul/tanmenet: Táblázatkezelés/S6
Kategória: ECDL → Táblázatkezelés → Vizsgafeladatok

Mennyire találtad hasznosnak ezt a cikket?

Válassz egy csillagot!

Szavazatszám: 0, Átlag: 0

Még nem szavazott senki! Legyél az első, aki értékeli ezt a bejegyzést!

Sajnálom, hogy ez a cikk nem volt hasznos számodra!

Segíts nekem, hogy jobb legyen ez a cikk!

Írd le, mit hiányolsz ebből a cikkből!

Email
Twitter
Facebook
Nyomtat