ECDL Táblázatkezelés 33. vizsgafeladat (#239🦯)

 Frissítve: 2022 július 31.

Miről szól ez a cikk?
Ebben a látássérültek számára készült Microsoft Excel oktatóanyagban az ECDL Táblázatkezelés modulhoz kiadott Vizsgapéldatár 33. feladatát dolgozzuk fel a Windows 10 operációs rendszer és a Microsoft Office 2016 irodai alkalmazáscsomag aktuális kiadásának felhasználásával.
A vizsgafeladat megoldása során kizárólag a billentyűzetet használjuk.

Tartalomjegyzék

1. Előkészületek

Az ECDL Excel vizsgafeladat megoldása előtt a megjelölt források közül töltsük le szükség szerint az ECDL Vizsgapéldatár Táblázatkezelés 6.0 dokumentumot és a munkafájlokat – az előbbit nyissuk meg, az utóbbit pedig csomagoljuk ki célszerűen a Dokumentumok mappába. A vizsgapéldatár PDF dokumentum, amit a legtöbb internet böngésző képes megnyitni, de használhatjuk bármelyik PDF olvasó alkalmazást is, például az Adobe Acrobat Readert. Látássérült sorstársaink Egyszerű szöveg (*.txt) formátumban is letölthetik a feladatsort.

Tekintsük át a feladat elvégzéséhez szükséges ismereteket és a felhasznált függvényeket:

A feladat végrehajtása előtt, közben és után vessük össze munkánkat az alábbi ábrák tartalmával, amelyeken egy-egy szakasz (elkészült táblázat, diagram, export stb.) állapotát tekinthetjük meg.

ECDL Táblázatkezelés 33. vizsgafeladat, 1. megoldás, 1. ábra: A kész táblázat és a vonaldiagram.
1. ábra: A kész táblázat és a vonaldiagram.
ECDL Táblázatkezelés 33. vizsgafeladat, 1. megoldás, 2. ábra: Az exportált PDF dokumentum a Microsoft Edge böngésző ablakában.
2. ábra: Az exportált PDF dokumentum a Microsoft Edge böngésző ablakában.
ECDL Táblázatkezelés 33. vizsgafeladat, 1. megoldás, 3. ábra: A feladat megoldása során létrehozott 2 db fájl a Dokumentumok mappában.
3. ábra: A feladat megoldása során létrehozott 2 db fájl a Dokumentumok mappában.

2. A vizsgafeladat megoldása

Egy javaslat a végrehajtás menetére a billentyűzet használatával (53 lépés):

  1. Nyissuk meg szerkesztésre az M4-33.xlsx munkafüzetet!
  2. Nyomjuk le az F12 funkcióbillentyűt a Mentés másként párbeszédablak megjelenítéséhez!
  3. Gépeljük be a Fájlnév (Alt+N) kombinált szerkesztőmezőbe a nevünket, majd mentsük el a munkafüzetet a Mentés (Alt+S) gombot választva!

Tipp: Jegyezzük meg, ha egy létező munkafüzetet nyitunk meg, akkor a mentés másként funkció a munkafüzet mappáját kínálja fel a mentéshez. Azt is érdemes megjegyezni, hogy a Fájlnév szerkesztőmező tartalma, vagyis a munkafüzet neve kijelölt állapotban van, tehát egy másik, teljesen más név megadásakor azonnal felülgépelhetjük azt, nem kell előtte törölni a Del vagy a Backspace billentyűvel a szerkesztőmező tartalmát.

  1. Első teendőnk, hogy megismerkedjünk a munkafüzettel. Az M4-33 munkalap A3:D12 tartományában egy ifjúsági sportegyesület gerelydobásból rendezett házi versenyének eredményeit találjuk. Az A oszlop a versenyzők nevét, a B:D oszlopok három dobás távolságát, az oszlopok címkéit az A3:D3 cellák, és az adatokat a 4:12 sorok tartalmazzák. A táblázat címe az A1 cellában helyezkedik el. A számítások számára kijelölt cellákhoz feliratokat is találunk az A13 és az E3 cellákban.
  2. Az E oszlopban a három dobás közül a legtávolabbit, vagyis a legnagyobbat kell kiszámolnunk minden versenyzőnél. Ehhez a MAX függvényt fogjuk felhasználni. Jelöljük ki az E4:E12 tartományt!
  3. Az E4 cellába gépeljük be az =MAX(B4:D4) képletet, majd üssük le a Ctrl+Enter billentyűkombinációt!

Tipp: A Ctrl+Enter az Excel egyik leghasznosabb billentyűparancsa. Alkalmazásával az előzetesen kijelölt tartomány aktív cellájába begépelt tartalmat másolhatjuk át a tartomány többi cellájába. Ha a begépelt tartalom egy képlet, akkor az Excel az abban található (relatív, abszolút és vegyes) hivatkozástípusokat figyelembe véve végzi el a másolást. Ezzel helyettesíthetjük a kitöltést vagy más sokszorosításra használt módszert.
Persze, előfordulhat, hogy elrontjuk a képletet, vagy más okból szerkeszteni akarjuk azt. Ilyenkor jelöljük ki ismét a tartományt, nyomjuk le az F2 funkcióbillentyűt az aktív cella szerkesztéséhez, végezzük el a javítást, végül üssük le a Ctrl+Enter billentyűkombinációt!

  1. A 13. sorban a három dobás átlagát kell kiszámolnunk. Jelöljük ki a B13:D13 tartományt!
  2. A B13 cellába gépeljük be az =ÁTLAG(B4:B12) képletet, majd üssük le a Ctrl+Enter billentyűkombinációt!
  3. A D13 cella tartalma Százalék formátumú, töröljük ezt a Kezdőlap / Törlés / Formátum törlése (Alt+Ő, RÖ, F) parancs kiadásával!
  4. A harmadik dobás, vagyis a D4:D12 tartomány eredményeit kell módosítanunk oly módon, hogy az első két dobás közül a kisebbet meg kell növelnünk 10%-al. A két dobás közül a kisebbet a MIN függvénnyel fogjuk megtalálni, amit 1,1-el megszorozva kapjuk meg annak 10%-al növelt értékét. A D4 cellában a következő képletet fogjuk rögzíteni: =MIN(B4:C4)*1,1
  5. Jelöljük ki a D4:D12 tartományt, majd a Delete billentyű leütésével töröljük a korábbi értékeket!
  6. A D4 cellába gépeljük be az =MIN(B4:C4)*1,1 képletet, majd üssük le a Ctrl+Enter billentyűkombinációt!
  7. Helyezzük az aktív cellát az E1 cellára, majd adjuk össze a B4:B12 és D4:D12 tartományok celláit az =SZUM(B4:B12;D4:D12) képlet segítségével! Az eredmény 1133.
  8. A névsorba rendezéshez jelöljük ki az A4:C12 tartományt!
  9. Adjuk ki az Adatok / Rendezés (A-Z) (Alt+G, N) parancsot! A rendezéshez használhatjuk a Kezdőlap / Rendezés és szűrés / Rendezés (A-Z) (Alt+Ő, Ú, A) vagy a helyi menü Rendezés / Rendezés (A-Z) (Shift+F10, D, Enter) parancsokat is.

Álljunk meg egy szóra!
Tipikus feladat feliratokat és/vagy számításokat tartalmazó táblázatok adatsorainak rendezése egy vagy több oszlop szerint. Sokan elfelejtik a rendezés előtt a megfelelő sorokat kijelölni, teljesen összekeverve a sorokat. Ha azonnal lenyomjuk a Ctrl+Z billentyűkombinációt, meg nem történtté tehetjük tévedésünket, és gyorsan elolvashatjuk a következő bekezdést, mit is kell ilyenkor tennünk.

Tipp: Ha egy táblázat sorait rendeznünk kell az egyik oszlop alapján, akkor csak a rendezni kívánt adatokat tartalmazó tartományt szabad kijelölnünk – ki kell hagynunk a képleteket, oszlopcímkéket és egyéb származtatott adatokat tartalmazó cellákat. Ezt szem előtt tartva, egy összefüggő tartományt fogunk kijelölni.
Ha egy oszlop szerint kell rendeznünk a sorokat, akkor a Tab billentyűvel léptessük a tartomány aktív celláját abba az oszlopba, amely szerint rendezni akarunk. Ezt követően már használhatjuk a Kezdőlap / Rendezés és szűrés (Alt+Ő, Ú) menü vagy az Adatok /Rendezés és szűrés csoport parancsait. Ha a helyi menüt részesítjük előnyben, akkor a Shift+F10 lenyomását követően a Rendezés almenü parancsaiból válogathatunk.
Ha több oszlop szerint kell rendeznünk, akkor már szükségünk lesz a Rendezés (Alt+Ő, Ú, E vagy Alt+G, R vagy Shift+F10, D, E) párbeszédablakra.

  1. Következő teendőnk a táblázat oszlopcímkéit tartalmazó A3:E3 tartomány kitöltőszínét kékre, a betűszínt fehérre módosítani. Jelöljük ki az A3:E3 tartományt!
  2. Állítsuk be a Kék kitöltőszínt a Kezdőlap / Kitöltőszín (Alt+Ő, H1) parancs palettájának segítségével! A paletta Alapszínek részében a nyolcadik a Kék szín, amit a nyílbillentyűkkel lépkedve kereshetünk meg. Ha megtaláltuk, nyomjuk le az Enter vagy a Szóköz billentyűt a kiválasztásához és a paletta becsukásához!
  3. Állítsuk be a Fehér, 1. háttér betűszínt a Kezdőlap / Betűszín (Alt+Ő, ŰE) parancs palettájának segítségével! A paletta Színösszeállítás részében az első a Fehér, 1. háttér szín, amit a nyílbillentyűkkel lépkedve kereshetünk meg. Ha megtaláltuk, nyomjuk le az Enter vagy a Szóköz billentyűt a kiválasztásához és a paletta becsukásához!
  4. Jelöljük ki a B4:D12 tartományt!
  5. Adjuk ki a Kezdőlap / Középre vízszintesen igazítás (Alt+Ő, KZ) parancsot!
  6. Mivel a tartomány értékeinek egy része már egy tizedeshellyel rendelkező szám, elég egyszer kiadnunk a tizedeshelyek számának kettőre növeléséhez a Kezdőlap / Tizedeshelyek növelése (Alt+Ő, 0) parancsot.
  7. Jelöljük ki az A4:A12 tartományt!
  8. Egy tetszőleges betűtípus kiválasztásához adjuk ki a Kezdőlap / Betűtípus (Alt+Ő, EE) parancsot, majd a Betűtípus kombinált szerkesztőmezőben válasszuk ki például a Tahoma betűtípust, vagy gépeljük be a nevét, végül üssük le az Enter billentyűt!
  9. A félkövér stílus beállításához üssük le a Ctrl+B billentyűkombinációt!

Tipp: A következő billentyűkombinációkat használhatjuk az elemi stílusok beállítására vagy kikapcsolására: félkövér Ctrl+B vagy Ctrl+2, dőlt Ctrl+I vagy Ctrl+3, aláhúzott Ctrl+U vagy Ctrl+4, áthúzás Ctrl+5.

  1. Vonaldiagramot kell létrehoznunk a munkalapon Jász Gábor és Steinpilz László sorozatát ábrázolva. Jász adatait az A7:D7, Steinpilz adatait az A10:D10, a hozzájuk tartozó oszlopcímkéket pedig az A3:D3 tartomány tartalmazza. Láthatjuk, hogy az ábrázolni kívánt adatokat tartalmazó cellák nem szomszédosak, így az F5 funkcióbillentyűt hívjuk segítségül, megadva az előbb felsorolt tartományhivatkozásokat: A3:D3;A7:D7;A10:D10

Tipp: Az F5 funkcióbillentyűt nem csak egy adott cellára ugrásra, hanem cellák, tartományok, teljes sor, sorok, oszlop, illetve oszlopok kijelölésére is használhatjuk, akár vegyesen is. Tartomány kijelöléséhez a tartományhivatkozást, több tartomány kijelöléséhez azok pontosvesszővel elválasztott hivatkozásait, sornál csak a sorszámot, soroknál a sorokat, oszlopnál az oszlop betűjelét, oszlopoknál a betűjelekből képzett tartományhivatkozást kell megadnunk, például A1:C3 vagy A1:C3;E20:E22 vagy 5:5 vagy 5:10 vagy B:B vagy B:N.

Tipp: Amikor a diagramon megjelenítendő értékek körét meghatározzuk, át kell gondolnunk, mely tartományt kell kijelölnünk a diagram létrehozása előtt. Többnyire nem csak az értékeket, hanem az oszlopok, illetve sorok címkéit is láttatni akarjuk a diagramon, így ezeket is ki kell jelölnünk. Egyszerű esetben ez általában a teljes táblázat kijelölését jelenti.
Igen ám, de mi a helyzet akkor, mint a mostani feladatban is, ha ki kell hagynunk egy vagy több sort és/vagy oszlopot – esetünkben a 4:6 és 8:9 sorokat?
A megoldás, hogy csak az ábrázolni kívánt cellákat jelöljük ki, például az F5 funkcióbillentyű segítségével ügyelve arra, hogy a megadott tartományhivatkozások egy folytonos téglalap alakú területet adjanak eredményül. Így kellett tennünk a mostani feladatban is, kijelölve az A3:D3;A7:D7;A10:D10 tartományokat. Ha figyelmen kívül hagyjuk a kihagyott területeket, akkor láthatjuk, hogy a kijelölt részek egy folytonos téglalapot mintáznak.

  1. Adjuk ki a Beszúrás / Vonal- és területdiagram beszúrása (Alt+E, T1) parancsot, majd üssük le az Enter vagy a Szóköz billentyűt a Vonal kiválasztásához! A munkalap látható területének közepén megjelenik a kijelölt diagram.

Tipp: A diagram beillesztését követően annak szerkesztéséhez kapunk egy Diagrameszközök / Diagramtervezés (Alt+JC) és egy Diagrameszközök / Formátum (Alt+JZ) nevű menüszalag fület. Természetesen rendelkezésünkre áll a Shift+F10-el elérhető helyi menü is.

Álljunk meg egy szóra!
A kép, és más grafikus elem, mint például a diagram, úgynevezett lebegő objektumként a munkalap cellái felett, azokat eltakarva helyezkedik el. Egy lebegő objektumot úgy tudunk kijelölni, illetve több objektum esetén közülük választani, ha kiadjuk a Kezdőlap / Keresés és kijelölés / Objektumok kijelölése (Alt+Ő, ÖE, O) parancsot. Az Excel kijelöltté teszi az első objektumot, majd a Tab és Shift+Tab billentyűkombinációkkal ránk bízza a kezelni kívánt objektum kijelölését. A munkalap celláihoz az Esc billentyű leütésével térhetünk vissza.

  1. A diagram eltakarja a táblázatot, ami nagyon zavaró. Helyezzük át például az A15 cellába: üssük le a Ctrl+X billentyűkombinációt, majd léptessük az aktív cellát az A15 cellára, végül üssük le a Ctrl+V billentyűkombinációt!

Tipp: Ha feladatunk egy diagram beszúrása az aktuális munkalapra, akkor az többnyire eltakarja a táblázatot. Ezért célszerű számára másik helyet keresni, például a táblázat alatt: a Ctrl+X leütésével helyezzük a Vágólapra a diagramot, majd a visszakapott aktív cellát mozgassuk a diagram bal felső sarkának helyet adó cellára, végül üssük le a Ctrl+V billentyűkombinációt! A diagram kijelölt állapotban marad.
Persze, ha a vizsgán ezt nem kérik, vagy kifejezetten tiltják, akkor hagyjuk ki ezt a lépést.

  1. Az x tengelyen feltüntetett sorozatokat dőlt betűstílussal kell ellátnunk. Adjuk ki a Formátum / Diagramelemek (Alt+JZ, I) parancsot!
  2. A Diagramelemek kombinált szerkesztőmezőben keressük meg a Vízszintes (Kategória) tengely elemet, majd válasszuk ki az Enter billentyű leütésével!
  3. Nyomjuk le a Ctrl+I billentyűkombinációt a dőlt betűstílus beállításához!
  4. A diagram címének megadásához adjuk ki a Diagramtervezés / Diagram-összetevő hozzáadása / Diagramcím / A diagram felett (Alt+JC, D, C, A) parancsot! Ezzel a címet a diagram fölé, középre helyezzük, egyben kijelöltté tesszük azt a szerkesztéshez.
  5. Nyomjuk le az F2 funkcióbillentyűt, az így aktivált Szerkesztőlécbe gépeljük be a Gerelydobás szót, majd üssük le az Enter billentyűt!
  6. Az y tengelyen helyezzük el a méter szót: adjuk ki a Diagramtervezés/ Diagram-összetevő hozzáadása / Tengelycímek / Elsődleges függőleges (Alt+JC, D, M, E) parancsot! Az y tengely mellett megjelenik a Tengelycím felirat.
  7. Üssük le az F2 funkcióbillentyűt, az így aktivált Szerkesztőlécbe gépeljük be a méter szót, majd üssük le az Enter billentyűt!
  8. Az F5 funkcióbillentyűvel helyezzük az aktív cellát a B2 cellára, egyben megszüntetve a diagram kijelölt állapotát!
  9. A B2 cellában ki kell számolnunk, hányan érték el a 60 métert az első sorozatban. Az első dobásokat tartalmazó cellákat a B4:B12 tartományban találjuk. Feltételes darabszámlálásra van szükség, vagyis a DARABTELI függvényre van szükségünk. A feltétel szerint a legalább 60 méterre dobók számát kell megadnunk, így a feltétel a következő: „>=60”. Most már összeállíthatjuk a képletet: =DARABTELI(B4:B12;”>=60″)
  10. Gépeljük be az =DARABTELI(B4:B12;”>=60″) képletet a B2 cellába! Az eredmény 5. A kész táblázatot és diagramot mutatja az 1. ábra.
  11. Utolsó feladatunk a munkalap nyomtatása álló tájolású oldalon, középre helyezve. Fejlécet is készítenünk kell, amely a Gerelydobás szót és az aktuális dátumot tartalmazza!
  12. Adjuk ki a Lapelrendezés / Oldalbeállítás (Alt+P, O) parancsot!
  13. Az Oldal fülön válasszuk ki az Álló Tájolást (Alt+L), a Nagyítás részben a Legyen (Alt+N) választógombot!
  14. A Ctrl+Tab segítségével lépjünk a Margók fülre, majd kapcsoljuk be a Vízszintesen (Alt+V) és a Függőlegesen (Alt+N) jelölőnégyzeteket!
  15. A Ctrl+Tab billentyűkombinációval lépjünk át az Élőfej és élőláb fülre!
  16. Keressük meg és válasszuk ki az Egyéni élőfej (Alt+E) gombot! A képernyőn megjelenik az Élőfej párbeszédablak.
  17. Érjük el a meglévő tartalom törlésével (Del), hogy a Bal oldalon (Alt+A), a Középen (Alt+K) és a Jobb oldalon (Alt+J) szerkesztőmezők tartalma üres legyen!
  18. Lépjünk például a Középen (Alt+K) szerkesztőmezőre!
  19. Gépeljük be Gerelyhajítás szót, majd egy vesszőt követve az &[Dátum] kódot – a kód helyett használhatjuk az Alt+D billentyűkombinációt!
  20. Keressük meg az OK gombot és válasszuk ki az Élőfej párbeszédablakból való kilépéshez!
  21. Üssük le az Enter billentyűt az Oldalbeállítás ablakból való kilépéshez!

Álljunk meg egy szóra!
A papírtakarékosság jegyében, valamint az eltérő nyomtatási környezetek miatt mi a gyakorlatok során a nyomtatási kéréseket PDF exporttal helyettesítjük, természetesen az esetlegesen előírt oldalbeállításokkal. Aki továbbra is nyomtatni akar, az a Ctrl+P-vel indíthatja a Fájl / Nyomtatás parancsot (Alt+F, P).

  1. Adjuk ki a Fájl / Exportálás parancsot, és keressük meg a PDF/XPS létrehozása (Alt+F, E, A) gombot!
  2. A képernyőn megjelenik a Közzététel PDF vagy XPS formátumban párbeszédablak, amelynek Fájlnév kombinált szerkesztőmezőjében látjuk a munkafüzet nevét, amit el is fogadhatunk.
  3. Mentsünk a Közzététel (Alt+K) gombot választva!

Tipp: Az operációs rendszer és az Excel korábbi használatától függően vagy azonnal megjelenik a tartalom az alapértelmezett PDF olvasó alkalmazásban, vagy előtte rákérdez a Windows, hogy melyik alkalmazással akarjuk azt megnyitni. Utóbbi esetben – ha más PDF olvasó alkalmazás nincs telepítve –, a Microsoft Edge böngészőt kínálja fel, amit egy Enter leütéssel el is fogadhatunk.

  1. Ha számítógépünkön van PDF kezelő alkalmazás vagy böngésző, akkor azt az Excel megpróbálja elindítani és megjeleníteni a fájl tartalmát (2. ábra).
  2. A feladattal végeztünk, mentsünk és zárjunk be minden fájlt és alkalmazást!

A feladat megoldása során 2 db fájlt hoztunk létre: egy Excel munkafüzetet és egy PDF dokumentumot (3. ábra).

VÉGE.

Infopanel
Készült: 2020 július 12.
Operációs rendszer: Windows 10 (21H2, 2111b19044)
Irodai programcsomag: Microsoft Office 2016 v2206b15330.20266, Aktuális csatorna
Szint: kezdő, ECDL modul/tanmenet: Táblázatkezelés/S6
Kategória: ECDL → Táblázatkezelés → Vizsgafeladatok

Mennyire találtad hasznosnak ezt a cikket?

Válassz egy csillagot!

Szavazatszám: 0, Átlag: 0

Még nem szavazott senki! Legyél az első, aki értékeli ezt a bejegyzést!

Sajnálom, hogy ez a cikk nem volt hasznos számodra!

Segíts nekem, hogy jobb legyen ez a cikk!

Írd le, mit hiányolsz ebből a cikkből!

Email
Twitter
Facebook
Nyomtat