Tipp: Windows 11 telepítés a rendszerkövetelmények ellenőrzésének mellőzésével [#207]

Bejegyzés, Facebook, Twitter: Tippek és trükkök, #1

Egy új cikkemre hívom fel figyelmed, amelyben bemutatom, hogyan tudod a Windows 11 telepítése közben elkerülni a rendszerkövetelmények ellenőrzését. A leírtak kipróbálásakor óvatosan járj el, mert a Windows Beállításszerkesztőjével fogod módosítani a regisztrációs adatbázist!

A Windows 11 2021 októberi megjelenésekor az örömbe némi üröm is vegyült, hiszen szembesülnünk kellett olyan rendszerkövetelményekkel, amelyek számos, nem túl koros számítógépet kizárt a telepítésből. A Windows 11 biztonságos működéséhez a Microsoft fejlesztői megkövetelték az ún. Platformmegbízhatósági modul (Trusted Platform Module) 2.0-s változatának meglétét, valamint bizonyos, ehhez illeszkedő processzor generációkat.

Ezen rendszerkövetelmények megkerülésére természetesen azonnal szállította a megoldást az internet népe. Ma már azonban arra is született megoldás, hogy telepítés közben a bátrabbak kikapcsolhassák az ellenőrzést – a Microsoft szíves hozzájárulásával. Az alábbi cikkben bemutatom, hogyan kapcsolhatod ki a rendszerkövetelmények ellenőrzését a Windows 11 telepítése közben.

A cikket ezen a linken érheted el: Windows 11 telepítés a rendszerkövetelmények ellenőrzésének mellőzésével (#381)

Sok sikert a leírtak kipróbálásához!

VÉGE.

Mennyire találtad hasznosnak ezt a cikket?

Válassz egy csillagot!

Szavazatszám: 0, Átlag: 0

Még nem szavazott senki! Legyél az első, aki értékeli ezt a bejegyzést!

Sajnálom, hogy ez a cikk nem volt hasznos számodra!

Segíts nekem, hogy jobb legyen ez a cikk!

Írd le, mit hiányolsz ebből a cikkből!

Email
Twitter
Facebook
Nyomtat

Tipp: Windows telepítési adathordozó készítése a Rufus programmal [#203]

Bejegyzés, Facebook, Twitter: Tippek és trükkök, #1
Ha egy frissen vásárolt számítógépre vagy laptopra akarsz Windows 10 vagy Windows 11 operációs rendszert telepíteni, akkor szükséged lesz egy telepítési adathordozóra, amely ma egy USB pendrájv. Két cikkben mutatom be, hogy ezt hogyan készítheted el a Rufus program segítségével. A két cikket itt éred el:

Sok sikert a leírtak kipróbálásához!

VÉGE.

Mennyire találtad hasznosnak ezt a cikket?

Válassz egy csillagot!

Szavazatszám: 0, Átlag: 0

Még nem szavazott senki! Legyél az első, aki értékeli ezt a bejegyzést!

Sajnálom, hogy ez a cikk nem volt hasznos számodra!

Segíts nekem, hogy jobb legyen ez a cikk!

Írd le, mit hiányolsz ebből a cikkből!

Email
Twitter
Facebook
Nyomtat

Napi billentyűparancs: képernyőkép készítése fájlba [#166]

Bejegyzés, Facebook, Twitter: Napi billentyűparancs, #1

Nyilván ismered a PrtScr billentyű funkcióját: készítettél már vele képernyőképet a Vágólapra. Biztos használtad már az Alt+PrtScr-t is. No és a Start+Shift+S-t ismered? …és azt, amelyikkel rögtön fájlba mentheted a képernyőképet? Csak nyomd le a

Start+PrintScreen

billentyűkombinációt! Ezzel a billentyűparanccsal az Asztalról készíthetsz képernyőképet, amit a Windows azonnal elment a C:\Felhasználók\felhasználói fióknév\Képek\Képernyőképek mappába Képernyőfelvétel (#).PNG néven és formátumban. A # helyén egy sorszám áll, amely egyesével növekszik újabb és újabb képernyőkép készítésekor.

Próbáld ki, majd nyisd meg a Képek\Képernyőképek mappát a Fájlkezelőben, keresd meg és jelöld ki a PNG képfájlt, végül válaszd ki a gyorsmenü Tulajdonságok parancsát vagy használd az Alt+Enter billentyűparancsot (1. és 2. ábra)! A képernyőn megjelenő Tulajdonságok ablakban lépj a Részletek lapfülre, és máris leolvashatod a készített kép jellemzőit.

1. ábra: A Windows 10-ben készített képernyőképet a Képek\Képernyőképek mappában találjuk PNG kiterjesztéssel. A Tulajdonságok ablak Részletek fülén a kép jellemzőit is megtudhatjuk.
1. ábra: A Windows 10-ben készített képernyőképet a Képek\Képernyőképek mappában találjuk PNG kiterjesztéssel. A Tulajdonságok ablak Részletek fülén a kép jellemzőit is megtudhatjuk.
2. ábra: A Windows 11-ben készített képernyőképet a Képek\Képernyőképek mappában találjuk PNG kiterjesztéssel. A Tulajdonságok ablak Részletek fülén a kép jellemzőit is megtudhatjuk.
2. ábra: A Windows 11-ben készített képernyőképet a Képek\Képernyőképek mappában találjuk PNG kiterjesztéssel. A Tulajdonságok ablak Részletek fülén a kép jellemzőit is megtudhatjuk.

Sok sikert a billentyűparancs használatához!

VÉGE.

Mennyire találtad hasznosnak ezt a cikket?

Válassz egy csillagot!

Szavazatszám: 2, Átlag: 3

Még nem szavazott senki! Legyél az első, aki értékeli ezt a bejegyzést!

Sajnálom, hogy ez a cikk nem volt hasznos számodra!

Segíts nekem, hogy jobb legyen ez a cikk!

Írd le, mit hiányolsz ebből a cikkből!

Email
Twitter
Facebook
Nyomtat

Tipp: a PrintScreen billentyű új funkciója [#165]

Bejegyzés, Facebook, Twitter: Tippek és trükkök, #1

Milyen gyakran használod a PrintScreen billentyűt képernyőkép készítésére? A Start+Shift+S billentyűparancsot használod helyette? Nem kényelmetlen? Nem lenne jobb, ha a PrintScreen leütésére az új Képmetsző funkció indulna el? Lássuk csak, hogyan veheted rá a PrintScreen-t erre a Windows 10-ben és a Windows 11-ben…

Mind a Windows 10, mind a Windows 11 lehetőséget nyújt arra, hogy a PrintScreen billentyűhöz rendeljük a Start+Shift+S billentyűparanccsal meghívható Képmetsző (Snipping Tool) funkciót. A megoldást mindkét operációs rendszerben a Gépház Könnyű kezelés vagy Akadálymentesség Billentyűzet oldalán találjuk. Nézzük meg, milyen lépésekkel tehetjük ezt meg:

  1. Indítsuk el a Gépházat (Start+I)!
  2. A Windows 10-ben keressük fel a Könnyű kezelés / Billentyűzet, a Windows 11-ben pedig az Akadálymentesség / Billentyűzet oldalt!
  3. Keressük meg A Print screen gomb használatával elindíthatja a képernyőmetszést gombot, majd kapcsoljuk be (1. és 2. ábra)!
  4. Zárjuk be a Gépház ablakát, és a biztonság kedvéért indítsuk újra a számítógépet!
  5. A bejelentkezést követően üssük le a PrintScreen billentyűt, és győződjünk meg róla, hogy a Képmetsző indult el.
1. ábra: A Windows 10-ben a Gépház / Könnyű kezelés / Billentyűzet oldalon találjuk a Képmetsző funkció PrintScreen billentyűhöz rendelő beállítást.
1. ábra: A Windows 10-ben a Gépház / Könnyű kezelés / Billentyűzet oldalon találjuk a Képmetsző funkció PrintScreen billentyűhöz rendelő beállítást.
2. ábra: A Windows 11-ben a Gépház / Akadálymentesség / Billentyűzet oldalon találjuk a Képmetsző funkció PrintScreen billentyűhöz rendelő beállítást.
2. ábra: A Windows 11-ben a Gépház / Akadálymentesség / Billentyűzet oldalon találjuk a Képmetsző funkció PrintScreen billentyűhöz rendelő beállítást.

Az Alt+PrintScreen, a Start+PrintScreen és a Start+Shift+S billentyűparancsokat a beállítást követően továbbra is a megszokott módon használhatjuk. Ha vissza akarjuk kapni a PrintScreen billentyű eredeti funkcióját, akkor kapcsoljuk ki A Print screen gomb használatával elindíthatja a képernyőmetszést gombot!

Sok sikert a beállításhoz!

VÉGE.

Mennyire találtad hasznosnak ezt a cikket?

Válassz egy csillagot!

Szavazatszám: 1, Átlag: 5

Még nem szavazott senki! Legyél az első, aki értékeli ezt a bejegyzést!

Sajnálom, hogy ez a cikk nem volt hasznos számodra!

Segíts nekem, hogy jobb legyen ez a cikk!

Írd le, mit hiányolsz ebből a cikkből!

Email
Twitter
Facebook
Nyomtat

Napi billentyűparancs: a begépelt jelszó megtekintése [#164]

Bejegyzés, Facebook, Twitter: Napi billentyűparancs, #1

Ismered a Windows jelszókérő szerkesztőmezőinek szélén megjelenő szem formájú Jelszófelfedő (Password Reveal) gombot, amellyel ideiglenesen láthatóvá teheted a begépelt jelszót (1. ábra)? Ha igen, elmondjuk, milyen billentyűparanccsal helyettesítheted.

1. ábra: A bejelentkező képernyőn jól látszik, ahogy az Alt+F8 billentyűparancs segítségével láthatóvá tettük a begépelt jelszót. A szerkesztőmező jobb szélén a Jelszófelfedő gomb jelzi a billentyűparanccsal vagy az egérrel történő megtekintés lehetőségét.

A bejelentkező képernyőn a jelszókérő szerkesztőmező jobb szélén látható Jelszófelfedő gombra mutatva az egérrel, és a bal egérgombot folyamatosan nyomva tartva láthatóvá tehetjük a begépelt jelszót. Ez a funkció a jelszó ellenőrzésére szolgál. Ha a jelszó begépelése közben, vagy annak begépelését követően inkább egy billentyűparanccsal vetnénk egy pillantást a begépelt karaktersorozatra, akkor tartsuk lenyomva az

Alt+F8

billentyűkombinációt! Az Alt+F8 minden olyan jelszókérő szerkesztőmezőben használható, amelynek jobb szélén feltűnik a Jelszófelfedő gomb – van, ahol nyomva kell tartani a bal egérgombot vagy az Alt+F8 billentyűparancsot, van ahol csak kattintanunk vagy leütnünk kell azt a funkció bekapcsolásához. Tehát nem csak a Bejelentkező képernyőn, hanem a Jelszó megváltoztatása (2. ábra) vagy az új felhasználó jelszavát bekérő ablakban is találkozhatunk ezzel a lehetőséggel.

2. ábra: A Jelszó megváltoztatása ablakban szintén élhetünk a jelszó megjelenítésének lehetőségével.