Frissítés: májusra várhatjuk a Windows 11 22H2 első szolgáltatásfrissítését [#167]

Bejegyzés, Facebook, Twitter: Microsoft Windows 11 frissítés, #1

A Windows 11 sokunkban éreztette azt, hogy ez bizony még egy 1.0-s kiadás, amin van még mit csiszolni. A Microsoft szándékai szerint a jövőben a Windows 11 új kiadásai évente mindössze egyszer fogják tiszteletüket tenni. A hírek szerint az első ilyen pillanat 2022 nyarán vagy őszén fog bekövetkezni.

Az októberben megjelent Windows 11 csodálatos Fluent design felülete, a hozzáigazított MS 365 felülettel valóban szemnek kellemes eredményt hozott a felhasználói felületen. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy ez a felület sokunk tetszését elnyerte. Az már azonban kevésbé tetszett, hogy számos elem, úgymint a Tálca, a Kezdőképernyő, a Fájlkezelő, a Gépház – hogy csak a legjelentősebbeket említsem – számos változást, leginkább korlátot és hiányt hozott magával. Megváltozott több Start billentyűparancs (pl. Start+A, Start+C), megszűnt, illetve átalakult a Műveletközpont, a Fájlkezelő menüszalagja, a Skype helyébe a Microsoft Teams lépett stb. Meg sem szokhattuk a Windows 10 Tálcáján megjelenő Hírek és érdeklődési területek gombot, a Windows 11-ből ez is eltűnt, helyet adva a Vezérlők (Widget) panelnek, amit a Start+W billentyűparanccsal tudunk előhívni – már ha Microsoft-fiókkal dolgozunk. Nem helyezhetjük át a Tálcát, nem növelhetjük meg annak és gombjainak méretét, a Feladatkezelőt csak a Start+Shift+Esc billentyűparanccsal jeleníthetjük meg, mert a Tálca helyi menüjéből eltűnt stb. stb. stb.

Egy szónak is száz a vége, sok munka vár a fejlesztőkre, hogy a Windows 10-ben már megszokott funkciókat beépítsék a rendszerbe. Hónapok óta reszelik a jövő májusra várható első tesztpéldányt, a SunValley 2-nek nevezett 22H2 kiadást. Az érdeklődők a Windows Insider Program Dev csatornáján már tesztelhetik a rendszeresen frissített kiadásokat.

Tehát, a Microsoft a Windows 11 első szolgáltatásfrissítését (Feature Update) 2022 májusára tervezi véglegesíteni, majd valamikor nyáron készül el az ISO telepítőkészlet, a publikum pedig majd a második félévben, valószínűleg ősszel fogja kézhez kapni egy Windows Update frissítés keretében.

A Windows Insider Program Dev csatornáján jól látszik, hogy a fejlesztések a hiányosságok pótlására, elsősorban a Gépház valamint a felhasználói felület beállítási lehetőségeinek csiszolására, a Vezérlőpult utolsó mohikánjainak kiiktatására, a Kezdőképernyő és a Vezérlők panel lehetőségeinek kiszélesítésére irányulnak. Igyekeznek egy valódi, a rendszer egészére kiható sötét módot integrálni, jelentősen megváltozik számos beépített alkalmazás felülete és szolgáltatásai (Jegyzettömb, Paint, Media Player). Erősítenek az okostelefonos együttműködésen és az Androidos alkalmazások natív futtatásának képességén is.

A honlapon igyekszünk rendszeresen követni a fejlesztői csatornák eseményeit, de a rohamos munka miatt kapott rengeteg változásról csak időnként tudunk beszámolni. Mindenesetre nagyon várjuk a Windows 10-hez hasonló funkcionalitású Windows 11 22H2 kiadást!

VÉGE.

Mennyire találtad hasznosnak ezt a cikket?

Válassz egy csillagot!

Szavazatszám: 0, Átlag: 0

Még nem szavazott senki! Legyél az első, aki értékeli ezt a bejegyzést!

Sajnálom, hogy ez a cikk nem volt hasznos számodra!

Segíts nekem, hogy jobb legyen ez a cikk!

Írd le, mit hiányolsz ebből a cikkből!

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: linkedin
LinkedIn
Megosztás itt: email
E-mail
Megosztás itt: print
Nyomtass!

Frissítés: megszűnt a 2004-es féléves kiadás támogatása [#158]

Bejegyzés, Facebook, Twitter: Microsoft Windows 10 frissítés, #1

Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy a Windows 10 operációs rendszer 2004-es féléves kiadásának támogatása 2021 december 14-ével megszűnt. Ezen a napon jelent meg hozzá az utolsó frissítési csomag, amellyel az operációs rendszer a 19041.1415 buildszámot kapta búcsúzóul.
A 2004-es féléves kiadás 2020 június 27-én jelent meg 19041.264-es buildszámmal. A támogatás megszűnése érinti a Home, Pro, Pro Education, Pro for Workstations és IoT Core, valamint az Enterprise, Education és IoT Enterprise kiadásokat.

Ha valamilyen rejtélyes oknál fogva még mindig ezt a kiadást használod, akkor frissíts mielőbb a 20H2, majd a 21H2 kiadásra! Erre maga az operációs rendszer is figyelmeztetni fog a Gépház / Frissítés és biztonság / Windows Update oldalon – lásd a lenti ábrát. Először frissítsd fel a 2004-es kiadást a 19041.1415-re (újraindítás stb. után), majd válaszd ki a Funkciófrissítés a Windows 10 20H2 verziójára szakaszban a Letöltés és telepítés linket!

Az egyes féléves kiadásokkal kapcsolatos információkat A Windows 10 SAC és GAC kiadásai és főbb jellemzőik (#168) cikkünkben találod.

Ábra: A Gépház / Frissítés és biztonság / Windows Update oldalon mielőbb térjünk át a legfrissebb 21H2 általános elérhetőségi csatorna kiadásra!
Ábra: A Gépház / Frissítés és biztonság / Windows Update oldalon mielőbb térjünk át a legfrissebb 21H2 általános elérhetőségi csatorna kiadásra!

VÉGE.

Mennyire találtad hasznosnak ezt a cikket?

Válassz egy csillagot!

Szavazatszám: 0, Átlag: 0

Még nem szavazott senki! Legyél az első, aki értékeli ezt a bejegyzést!

Sajnálom, hogy ez a cikk nem volt hasznos számodra!

Segíts nekem, hogy jobb legyen ez a cikk!

Írd le, mit hiányolsz ebből a cikkből!

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: linkedin
LinkedIn
Megosztás itt: email
E-mail
Megosztás itt: print
Nyomtass!

Frissítés: megérkezett a Jaws for Windows csomag 2022-es kiadása [#155]

Bejegyzés, Facebook, Twitter: Freedom Scientific Fusion/Jaws/ZoomText frissítés, #1 Tovább olvasom...

Frissítés: a Microsoft 365 júliusi újdonságai [#149]

Bejegyzés, Facebook, Twitter: MS 365 frissítés, #2

Az Office Insider Programból folyamatosan kerülnek át a jóváhagyott funkcionális újdonságok a Microsoft 365 csomagba, onnan pedig az Office 2016/2019-be. A júliusi újdonságokból válogattunk.

Tovább olvasom...

Frissítés: megérkezett a Jaws for Windows 2021 javított júliusi frissítése [#148]

Bejegyzés, Facebook, Twitter: Freedom Scientific Fusion/Jaws/ZoomText frissítés, #1

Július 23-ai bejegyzésünkben adtunk hírt a Freedom Scientific szoftverek júliusi frissítéseinek megjelenéséről. Már akkor jeleztük, hogy a 20-án megjelent verziókban mind a Fusion, mind a ZoomText hibásan működik, így javasoltuk a frissítés elhalasztását. Ma, július 29-én megkaptuk mindkét szoftver javított kiadásait:

Sok sikert a javított verziók használatához!

VÉGE.

Mennyire találtad hasznosnak ezt a cikket?

Válassz egy csillagot!

Szavazatszám: 0, Átlag: 0

Még nem szavazott senki! Legyél az első, aki értékeli ezt a bejegyzést!

Sajnálom, hogy ez a cikk nem volt hasznos számodra!

Segíts nekem, hogy jobb legyen ez a cikk!

Írd le, mit hiányolsz ebből a cikkből!

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: linkedin
LinkedIn
Megosztás itt: email
E-mail
Megosztás itt: print
Nyomtass!