Frissítés: Windows 10 20H2 – itt az októberi frissítés! [#53]

Október 20-a egy újabb mérföldköve a Windows 10 történetének: megjelent egy újabb főverzió, az évi kétszeri frissítés közül a második.
Szokatlan időpont az október második keddjét követő kedd – október 13-a, a szerencsétlen számú kedd, mindössze a szokásos havi frissítéseket hozta el, majd az egy héttel utáni kedden megkaptuk a Windows 10 20H2 főverziót, amelynek kódneve 2010, buildszáma 19042.508 lett. A buildszám a keddi frissítést követően 19042.572-re módosult.

Az új főverzió adatait a A Windows 10 operációs rendszer főverziói és főbb jellemzőik (#168) című cikkben foglaltuk össze, míg a frissítéshez való hozzájutás lehetőségeit hajtás után olvashatjuk el.

Az új főverzió a tavalyihoz hasonlóan nem hozott jelentős funkcióváltozást, kisebb-nagyobb jelentőségű, a felhasználói felülettel, a Start menüvel, egyes Gépház beállításokkal, valamint az Edge böngészővel kapcsolatban tapasztalhatunk újdonságokat, változásokat – ezekről egy-egy bejegyzésben fogunk majd beszámolni. A nagyobb változásokra tavaszig kell várnunk.
A mélyben mégis lehet valami, hiszen a tavaly őszi főverziótól eltérően nem csak az újraindítással járó Windows Update-et, hanem a tiszta telepítést is biztosító komplett telepítő eljárást megkapjuk. A megfelelő forrásokból  beszerezhetjük a telepítő ISO képfájlokat, illetve a frissítési segédet is.
Foglaljuk is össze gyorsan, hogyan juthatunk hozzá az új főverzióhoz:

A frissítési segédet legegyszerűbben a Microsoft honlapjáról szerezhetjük be. A megnyitott oldalon válasszuk ki a Windows 10 2020. októberi frissítése cím alatt látható Frissítés gombot (1. ábra), amivel egy Windows10Upgrade9252.exe nevű fájlt tölthetünk le. Ezt elindítva láthatunk hozzá a frissítéshez.

Ugyanitt, a Media Creation Tool (MediaCreationTool20H2.exe) eszközt is letölthetjük, ha a Windows 10-et szeretne telepíteni a PC-jére? kérdés alatt elhelyezett Eszköz letöltése gombot választjuk (2. ábra).

A frissítési segédet a Frissítés gombbal indíthatjuk - ezzel az eszközzel meglévő rendszerünket állíthatjuk át a 20H2 főverzóra.
1. ábra: A frissítési segédet a Frissítés gombbal indíthatjuk - ezzel az eszközzel meglévő rendszerünket állíthatjuk át a 20H2 főverzóra.
Ha egy ISO képfájlra van szükségünk, akkor szerezzük be a Media Creation Tool eszközt az Eszköz letöltése gombot választva!
2. ábra: Ha egy ISO képfájlra van szükségünk, akkor szerezzük be a Media Creation Tool eszközt az Eszköz letöltése gombot választva!

Sok sikert a z új főverzióhoz!

VÉGE.

Mennyire találtad hasznosnak ezt a cikket?

Válassz egy csillagot!

Szavazatszám: 2, Átlag: 3

Még nem szavazott senki! Legyél az első, aki értékeli ezt a bejegyzést!

Sajnálom, hogy ez a cikk nem volt hasznos számodra!

Segíts nekem, hogy jobb legyen ez a cikk!

Írd le, mit hiányolsz ebből a cikkből!

Email
Twitter
Facebook
Nyomtat
Címke , , , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.